Destiny VI - Az új Végzet [✔] {Javításra vár}

~6.17~

Desmond

A szobában tapintani lehetett azt a kínos csendet, ami nekem egyáltalán nem tetszett. A fiú még csak elszakítani se tudta rólam a tekintetét, csak bámult rám. Őszintét meg mondva, ahogy jobban megnéztem őt kezdtem észrevenni a sok hasonlóságot. Fekete hajtincsei közt hófehérek voltak, szemei tenger kékek. Ettől függetlenül ugyan akkora volt akár Minzhu, talán még velem is egy magas. Hasonlított az arc felépítése Desmondra, de valamennyire észre lehetett venni benne Wonhot is.

- Yejun - Minzhu hangjára se nézett el rólam. - Mondtam, hogy lent várj meg. - Ekkor lassan felé fordította a fejét.

- Hogy eltitkolhasd? - kérdezte mély hangon. - Hogy én ne láthassam?

- Nem. Ő maga akart veled találkozni - mondta sóhajtva. - De jobb szerettem volna, ha úgy látod meg, hogy nem apu mellett fekszik. - Szemeit forgatva hátat fordított és kisétált. - Gyertek le mindketten! - ezzel kisétált és szinte becsapta a szoba ajtót.

Sóhajtva hátra dőltem, és vártam azt, hogy Jackson bármi rossz szóval illessen. Bár az nem történt meg.. Ő is sóhajtott, majd hozzám bújva a fejét a mellkasomra tette, egyik kezét a hasamon pihentette. Kisebb mosollyal egyik kezemmel a hajába túrtam, mire jobban bújt hozzám.

- Ugye tudod, hogy most megint beszélned kell magadról? - kérdezte.

- Valahogy gondoltam - feleltem. - Semmi rossz jelzéssel nem illetsz? - Kérdeztem. Szemöldök ráncolva nézett rám.

- Kellene? - vállat rántottam. Felkönyökölt, fölém hajolt a másik kezével az arcomra simított, mire ránéztem. - Azért nem fogok megharagudni mert beszélni akarsz Yejunnal. Csak nem értem, hogy miért.

- Nos, ha már a fia itt van, szerintem neked is jogod van tudni erről - mondtam ki. Csak még értetlenebb lett a tekintete. Mosolyogva a tarkójára simítottam és lehúztam magamhoz egy csókra. Felszusszanva rám nehezedett és viszonozta a csókomat. Egy vissza fogott csók volt, de elválva tőlem akkor is enyhe pírral hozzám bújt, ami aranyossá tette őt. - Fáj? - Kérdeztem átölelve a hátát.

- Tompán lüktet - motyogta a nyakamba. - Félek ülni. - Szavait hallva nem bírtam ki, önkéntelen is elvigyorodtam. - Ne vigyorogj - sziszegte felemelve a fejét.

- Én? Dehogy - fordítottam el a fejem. - Ha nagyon fáj, és még párnán se tudsz ülni, akkor el kell menned orvoshoz. - Néztem vissza rá. Pislogott párat, és fokozatosan fehéredett el.

- Miért nem elég, ha te nézed meg?! - fakadt ki. Ledöbbentett a reakciója. Teljesen úgy viselkedett, mint aki fél az orvosoktól. - Ha látod, hogy sérülést okoztál Minzhuval hozatunk kenőcsöt.

- Jackson - néztem rá komolyan.

- Mi az? - felváltva nézett a szemeimbe.

- Ha én nézem meg, akkor kinyallak - mondtam még mindig komoly hangszínen. Csak nézett rám, és ahogy kezdte feldolgozni a szavaimat az egész arca elvörösödött.

- Perverz fasz! - kiabálta és elhúzódott tőlem. Mosolyogva felültem és kitakaróztam ki ülve az ágy szélére. Vállam felett ránéztem, de ő nekem hátat fordítva feküdt és szinte a takaró alá menekült. Fejemet rázva felálltam és az ajtóhoz lépdeltem.

- Ha elkészültél gyere le - néztem rá, pedig nem is láthatja.

- Jó - dünnyögte. Lentebb húzta a takarót, amin felhúztam a szemöldökeim. - Ez gonosz volt, ugye tudod?

- Csak egy kicsit - rántottam vállat. Mielőtt a fejemnek dobta volna a párnát kimenekültem a szobából.

- Rohadék! - kiabálta. Vigyorogva sétáltam le a lépcsőn, és a nappaliban meg is láttam két döbbent srácot.