A zongora hangja | Niall Horan FF

▫21.Fejezet▫

Kimberly

-Szia!-ültem be Logan mellé látszólag boldogan, majd bekötöttem magamat a biztonsági övvel még mielőtt elindult volna.
-Hello, Szivi!-fordult felém vigyorogva, hogy egy puszit adjon a számra. Miután ez megtörtént, beletaposott a gázba, és elindultunk arra a helyre, ahová a találkozót beszéltük meg.-Lilyt nem akartad megvárni? Elvihettük volna.
-Hát, szerintem ráér ott találkozni. Neked is jobb így-legyintettem a levegőben egy fejrázás kíséretében. Istenem, annyira nevetséges az egész, hogy falra tudnék mászni magamtól.
Az utazás nem tartott sokáig, de amúgy békésen telt. Logan elmesélte, miután megkérdeztem, hogy milyen volt a napja, ugyanis szabadnapos ma. Lelkesen beszélt arról, hogy nagyjából tizenegykor kelt fel, megreggelizett, megnézett valami akciófilmet, és mivel pillanatok alatt elrepült az idő, már jött is értem. Figyelmesen hallgattam minden szavát, néha elmosolyodtam rajta, esetleg elnevettem magamat. Miután befejezte az élménybeszámolót, én is összefoglaltam pár mondatban, mi történt velem a nap folyamán.
Egy kávézó előtt parkoltunk le, amit már jól ismertem, mivel Lilyvel sokat szoktam idejárni, de Logannel is megfordultam itt párszor. Ahogy kiszálltam a kocsiból, éreztem, hogy egyre idegesebb leszek. Elkezdett izzadni a tenyerem, gyorsabban vettem a levegőt, illetve mosolyogni sem tudtam igazán őszintén Loganre, amikor előreengedett a kávézó bejáratában. Ez csak egy szakítás, azért teszem, hogy jobb legyen mindkettőnknek, ennek ellenére jobban rágörcsöltem, mint szerettem volna.
Leültünk egy szabad asztalhoz, ami az ablak mellett volt. Szinte azonnal megjelent egy kedvesen mosolygó pincérnő, hogy felvegye a rendelésünket. Én egy jegeskávét kértem, Logan pedig megelégedett egy kólával. Nagyjából két perc elteltével ki is hozta azokat, addig pedig Logan beszélt hozzám a filmről, amit ma nézett. Miután a pincér elhagyta az asztalunkat, egyből beleakartam vágni a közepébe, hogy legyünk már túl rajta, de Logan megelőzött. Pedig talán jobb lett volna, ha csendben marad.
-Hol van már Pinkie Pie? Mi is késtünk, azt hittem ő már itt lesz. Ha egy percen belül nem lesz itt, én feladom, hogy ezután jóképet vágjak a fejéhez-mondta ingerülten az órájára pillantva, a beszólásával egyidőben pedig bennem felment a pumpa. Már megint valami kretén becenevet talált ki a legjobb barátnőmnek a hajszíne miatt, ami érdekes módon, a világon senkit nem zavar, csak őt. Arról ne is beszéljünk, hogy a friss becenevét egy rózsaszín póniról adta a My Little Pony című rajzfilmből, aki mellesleg a legostobább mindenki közül. Számomra ez már övön aluli volt. Utálom, amikor így beszél róla. Dühömet kihasználva nem haboztam tovább. Fontosabb nekem egy ezeréves barátság, mint egy ilyen seggfej.
-Lily a neve, és nem fog jönni-mondtam egyszerűen, mire Logan értetlenül megrázta a fejét és összevonta szemöldökét.
-Ne már! Tudtam, hogy felesleges az egész. Még jó, hogy nem volt hozzá kedvem, legalább nem éltem bele annyira magamat. De akkor miért nem mondtad ezt nekem, Kim?
-Mert én mondtam neki, hogy ne jöjjön. Én szeretnék beszélni veled!-mondtam rezzenéstelen arccal, miközben hátra dőltem a kényelmes ülésen. Logan továbbra is tanácstalanul nézett rám, ami miatt méginkább hülyén éreztem magamat.
-Mi van? Te mondtad neki? Mi olyan fontos, hogy nem tudtad közölni a kocsiban vagy bárhol máshol?-bombázott a kérdéseivel, közben dühösen beletúrt fekete hajába. Amíg egymás után tette fel nekem a kérdéseket, én a kávémért nyúltam, hogy beleigyak, hátha lecsitul addig. Nyugodtnak tűnhettem, pedig nagyon nehezemre esett, hogy ne remegjen úgy a kezemben az a nyomorult pohár, mint egy idős embernek. Vagy hogy ne öntsem Logant képen a pohár tartalmával. Oké Kim, tény, hogy nem vagy normális.
-Igen, én mondtam neki. És nem, ez nem olyan téma, amit olyan könnyen közölni tudok veled!-feleltem. Már én is kezdtem ingerült lenni, így nem akartam húzni az időt.-Tudod, Logan, sokat gondolkoztam kettőnkön. Nagyon sokat. Nagyon kedves srác vagy, de hogy mondjam... Olyan vagy, mint az öcsém!-fakadtam ki hirtelen.-Leülsz a képernyő elé, és nyomod a konzolt, amíg az ujjaid bírják. Alig érdeklődsz felőlem. Ha én nem beszélnék magamról, vagy esetleg Lily nem tájékoztatna a dolgokról, akkor nem is biztos, hogy tudnád, mi van velem. És az utóbbi időben ez egyre jobban zavar... Lassan már egy olyan valaki is jobban ismer, akivel alig pár hete találkoztam először! Arról ne is beszéljünk, hogy hogyan beszélsz Lilyről. Csak olaj a tűzre. Logan, ő a legjobb barátnőm! Nem beszélhetsz így róla! Senkiről nem beszélhetsz így!
-Szivi, most miről beszélsz?-röhögte el magát, közben ostobán nézett rám. Azt hitte, megbolondultam. Szivi. Normál esetben kedveltem, ha szivinek hív, de most üvöltött róla, hogy csupán lenézésből szólított így.
-Szakítani szeretnék, Logan. Nekem ez nem megy tovább-mondtam ki kerek-perec az érzéseimmel kapcsolatos döntéseimet. Minden szót megkönnyebbülés volt kimondani. Nekem könnyen ment, Logan viszont nem bírta olyan egyszerűen felfogni.
-Mi? Nem szakíthatsz velem csak úgy!
-Miért ne szakíthatnék?-néztem rá döbbenten, kikerekedett szemekkel.
-Ne csináld ezt, Kim! Beszéljük már meg!
-Annyiszor beszéltünk erről, Logan! Nekem most jött el az a pont, hogy belefáradtam. Nagyon sajnálom-mondtam, majd felvettem a farmerkabátomat és a vállamra dobtam a táskámat. Láttam Loganen, hogy ő nem nyugszik bele a dologba egykönnyen, azért kezdtem el készülődni. Nem akartam vele megint újrakezdeni, hogy kapjon még egy utolsó, de tényleg utolsó esélyt. Elég volt. Az utolsó esély már rég lejárt. Az a kevés türelmem pedig akkor fogyott el igazán, amikor pár perce a legjobb barátnőmről, úgy beszélt, mint aki nem normális. Őszintén, erre nekem nincs szükségem. Gyerekesnek tűnhetett, hogy lelépni készültem, de igazából ha a körülményeket nézzük, az lett volna nevetséges, ha ott maradok beszélgetni vele, hogy mentsük a menthetetlent.
Távozósra vettem a figurát, amikor számomra egy igen meglepő dolog történt, ami miatt a másodperc töredéke alatt átértékeltem a szememben Logant. Ahogy haladtam el mellette, megragadta a csuklómat, ami nem volt erősnek mondható, inkább határozottnak, ennek ellenére hirtelen ért, mert ez a viselkedés nem volt rá jellemző.
-Kim, maradj itt és magyarázd meg, mi ez az egész!-utasított, mire a kezemet széttárva pillantottam rá.
-Mit magyarázzak el? Mindent elmondtam-válaszoltam egyszerűen, majd tettem egy lépést, aminek következtében Logan szorított a kezemen. Elképedve néztem rá, hogy mégis mi a francot művel. Aki velem szemben ült Logan, teljesen az ellentéte volt annak, mint akit részegen szilveszterkor megismertem.-Mit művelsz?
-Ülj le és mondd el, mégis mi a fasz bajod van!
-Elmondtam már. Mi nem volt rajta érthető?-kérdeztem, és a dühömet, ami még nemrég uralkodott rajtam, felváltotta a félelem. Minden alkalommal, mikor nemet mondtam vagy nem ültem vissza, egyre erősebben szorított. Éreztem, ahogyan a körmei és ujjai belenyomódnak bőrömbe, és minden újabb alkalomkor ez az érzés csak erősödött és egyre fájdalmasabb lett. Ki ez a srác? Ilyen volt mindig, csak nem tűnt fel?-Logan, engedj el vagy sikítani fogok!-néztem le rá mélyen a szemeibe nézve. Szinte suttogtam a szavakat, nehogy meghallja valaki.
Logan káromkodva eldobta magától a csuklómat, aztán fájdalmas arccal ránéztem. Látszódott ujjainak a nyoma és a körmeinek a helye vékony csuklómon, ami tudtam, hogy pár napig valószínűleg ott is lesz. Fájt, de a lelkemnek még jobban, ahogy viselkedett. Felfoghatatlannak tartottam, hogy képes volt ilyet tenni. Gyűlölettel a szememben ültem vissza az asztal túloldalára, hogy elmondjam az igazság igazságát is, ha ezért képes volt bántani annak ellenére, hogy január óta együtt voltunk.
-Elegem van abból, hogy ilyen lekezelő vagy Lilyvel, velem is úgy viselkedsz néha, mint egy gyerekkel. Tudod, szilveszterkor csak a véletlen miatt jöttünk össze. Nem úgy kellett volna történnie, mert nem illünk össze úgy, mint ahogy azt te szeretnéd. Sajnálom, hogy hazudtam neked az érzéseimet illetően, Logan. Nagyon sajnálom tényleg, de... Egyszerűen nekem ez nem megy tovább. Szerettelek, de nem vagyok beléd szerelmes. Talán soha nem is voltam. Én másba vagyok szerelmes, és nem tehetem ezt veled, annak ellenére sem, amit az előbb műveltél. Ez már megfelel? Szia, Logan-pattantam fel gyorsan az asztal mellől, és mielőtt még megvárhattam volna, mit reagál, kisiettem a kávézóból. Reméltem, hogy akkor találkoztunk utoljára. Vissza se nézve léptem ki a városba.

Gyorsan szedve a lépteimet indultam el az egyik buszmegállóba. Mivel Logan hozott, de szakítottunk, már nem tud hazavinni. Vagyis haza tudna, de semmi pénzért nem vagyok hajlandó mellé beülni azután, hogy bántott.
A csuklóm elkezdett lüktetni, csak akkor esett le igazán, mekkora ereje volt Logannek. Benyúltam a táskámba, hogy kikeressem a fülesemet, hátha segít kicsit lenyugatni. Nagyon furcsán éreztem magamat, mintha kicsit sokkos állapotban lettem volna a történtek miatt. Mi volt ez? Miért nem ismertem Logan ezt az arcát? Miért tette ezt velem? Komolyan képes volt ezt csinálni dühében?
Kérdések tömkelege cikázott a gondolataimban, miközben remegő kezekkel próbáltam kibogozni a fülesemet, ami a táskában a lehető legjobban összecsomósodott. Szedtem a lábaimat, hogy minél előbb hazaérjek, hogy elzárhassam magamat az emberiségtől. A sietségem és az, hogy nem néztem az orrom elé, egészen odáig fajult, hogy szó szerint belebotlottam valakibe. Az ütközéstől a telefonom és a fülhallgatóm is a földre zuhant, arról nem is beszélve, hogy elég nagy erővel mentem neki az illetőnek.
-Jaj, jó ég, annyira sajnálom!-temettem a fejemet a tenyerembe egy rövid időre, majd lehajoltam a földön landolt dolgaimért. Az addig titokzatos idegennek hitt alak megelőzött, így miután lehajolt, a kezembe adta a fülesemet és telefonomat, ami csodák csodájára nem törött össze.
-Nem hittem volna, hogy még ma is fogsz rám haragudni a tegnap miatt, Kimberly. Hogy képes leszel fellökni az utcán...-szólalt meg a számomra már ismert férfihang kuncogva, mire szerencsétlenül ráemeltem a tekintetemet. A döbbenettől éreztem, hogy a szívem kihagyott egy ütemet. Ismerős volt a hang, amely Mr.Horanhez tartozott, de azt hittem már csak halucinálok, de nem. Tényleg ő állt előttem. Haja kócosan lógott a szemébe, arcán a szokásosan édes mosoly csücsült, ami kíváncsian várta a válaszomat. Egy szürke Nike cipzáros melegítőfelső volt rajta, ami alatt sima fehér póló volt. Hozzá passzoló szürke, térdig érő rövidnadrágot viselt, lábán pedig fekete-fehér Nike cipő virított. Ha a ruháiból nem esett volna le, a sporttáska elárulta, hogy valószínűleg edzésből jött.
Tökéletesen nézett ki, én pedig nyomorultan éreztem magamat. Mégis ki olyan szerencsétlen, hogy rögtön szakítás után fut össze (mondhatni szó szerint) azzal a sráccal, aki tetszik neki? Naná, hogy én. Tiszta Murphy az egész. Jól elintézte nekem a sors ezt is.

Sziasztok!💕
Itt az új rész, aminek a végére becsempésztem egy kicsi izgalmat. Remélem tetszett💕
Kitartást mindenkinek, hamarosan szüneet👼
K♡