Advent a Pál utcában 2019

17. Lumina

December 24-én délután már kihaltak voltak az utcák. Pásztor Ádám és Pásztor Dávid némán sétáltak hazafelé. Dávid lopva nézett a fivérére. Ádám hetedik napja dolgozott folyamatosan és lassan 48 órája talpon volt alvás nélkül. Karácsony előtt könnyű volt alkalmi munkát találni, mert mindenkinek szüksége volt plusz egy kézre Ádám pedig szerette a könnyen szerezhető pénzt. A könnyen, relatív, mert a 14 órás mosogatás egy 6 órás gyári műszak után, kurvára nem könnyű, de egyből fizettek utána, azt pedig Ádám mindig értékelte.

– Miután haza értünk, alszok egy órát, és utána karácsonyozunk. Rendben?

Dávid bólintott, bár nem ragaszkodott a karácsonyozáshoz. Az sem érdekelte volna, ha Ádám végig alussza az egész délután. Ádám sose hagyta, hogy Dávid is dolgozzon. Mindig azt mondta neki, hogy akinek olyan agya van, mint Dávidnak annak tanulnia kell, nem poharakat mosni. Most is csak azért vitte el az étterembe kisegíteni, mert az alkalmazottak kaptak egy tál meleg ételt, és így legalább Dávid is evett halászlevet karácsonykor.

A karácsonyozás náluk nem közös fadíszítést, éneklést meg vacsorát jelentett. A karácsony náluk azt jelentette, hogy Ádám felolvas Dávidnak. Mikor még egész kicsik voltak és Ádám olvasni tanult, mindig ő olvasott esti mesét Dávidnak, hogy el tudjon aludni. Később pedig azért, hogy ne féljen annyira, amikor az apjuk részegen üvöltözik a konyhában, aztán meg azért hogy ne sírjon annyira, amikor az apjuk megverte Ádámot. Dávid szerette Ádámot hallgatni, mert szépen csengő, mély, barátságos hangja volt, és mindig vicces hangokat adott a szereplőnek. Dávid rengeteget nevetett rajta még úgyis, hogy Ádám egyszer sem nevetett közben.

Ádám már nem tudott nevetni. Dávid tisztán emlékezett még arra a télre, amikor Ádám utoljára felszabadultan nevetett. Ádám 7 éves volt, Dávid 5. Szakadt a hó és Ádámmal hó angyalokat csináltak az udvaron, de vagy húszat. Ádám kitárt karokkal, felszabadultan nevetve vágódott hanyatt a hóban és már csapkodott is a karjaival. Csak azért emlékszik annyira tisztán arra a napra, mert az anyjuk aznap csomagolt össze, és ment el Svájcba valami ismeretlen férfival, aki pénzt és szebb jövőt kínált neki, az apjuk pedig akkor lett dühöngő alkoholista.

Dávid megtorpant az utcán. Ha szar környéken laksz, ahol a rendőrök is korruptak és a kedvesnek tűnő idős néni is simán kirabolhat rá áll a füled a neszekre, Dávid pedig határozottan hallotta valami kaparászó, rekedtes nyekegést.

– Ádám, hallod ezt?

Ádám is megállt és fülelt. Újabb kaparászás,majd egy szívszaggatóan kétségbeesett és vékony nyivákolás vágta ketté az utca csendjét. Ádám lassan indult előre a hang irányába. A nyávogás két autó közül érkezett egy hókupac közepéről. Ádám elővette az öngyújtóját (nem dohányzott, a cigi luxus cikk, de öngyújtó mindig volt nála), hogy csináljon egy kis világosságot. A hókupac közepéről, apró koromfekete kiscica próbált kimászni. Szegény biztosan már órák óra próbálkozhatott, mert már egész testében remegett.

– Hát ez meg, hogy kerül ide? – kérdezte Dávid. Ezen a környéken ritkák voltak a kóbor állatok, az hogy miért abba Dávid nem nagyon szeretett bele gondolni.

– Biztos valami faszparaszt kirakta, mert teher volt számára.

– Ne használj már ilyen szavakat.

Hiába a gyárban nem csak a gépzsír, de a káromkodás is az emberre ragadt. Ádám óvatosan kiemelte a remegő, nyivákoló kis csomagot a hóból. Olyan pöttöm volt az a kis szaros, hogy szinte leveszett Ádám hatalmas tenyerében.

– Mit fogunk most csinálni?

Valahol hangosan csapódott egy ajtó. Ádám összerezzent

– Haza visszük, aztán holnap majd leadjuk valami menhelyen vagy valami elitebb környéken elengedjük, hátha befogadja valaki.