Múlt sebei (Jimin os) BEFEJEZETT

Múlt sebei (Jimin os)

@szedika Ezzel szeretnék, neked nagyon boldog karácsonyt kívánni. Megköszönni azt a sok mindent, amit kaptam tőled. Örülök, hogy a srácoknak hála, barátokra tehettem szert. Remélem tetszeni fog neked, és nem okozom vele csalódást. Kértél tőlem ajándékba ez Jimines OS-t, és ennek a kedves kérésnek szerettem volna eleget tenni. (Húsvétig azért nem kell várnod :D )

***

Szinte a gyomrom egyszerre kezdett el süllyedni, ahogyan a gép teste kezdte elhagyni a kellő magasságot. Az ablakon beszűrődött a narancsos lemenő nap fénye, és a szívem reszketve dobogott. Irigylem a mellettem alvó Jungkookiet neki nincsenek elvarratlan és magyarázat nélküli múltja, melyet öt hosszú éve cipelek magammal minden egyes nap. Öt hosszú éve várom a pillanatot, hogy megláthassam őt. Mindig azért imádkozom, hogy vajon nincs-e a közönség sorai között, akik akár a lila tenger, úgy hullámzanak néha a dalainkra.

Mikor hazafelé tartottam Busanba, sosem éreztem ezt a nyomasztó mégis reménykedő érzést, ami most erőteljesen szorítja a mellkasomat. Eddig nem éreztem ezt, hisz tudtam, hogy ő nincs a városban. De most...

A gép landolt Busanban. Jungkookie vigyorogva nézett ki az ablakon. Azonnal előkapta a fényképezőgépjét, és készített pár képet a repülőgép szárnyáról, ahogy a narancsos nap végig simítja. Kiszálltunk a gépből, ő nagyon nyújtózkodva szívott mély levegőt az otthon illatából. Azaz igazság, hogy hiába élünk Szöulban, a szívünk mindig itt marad. Felvettük a csomagjainkat, és elindultunk a kijárat felé, mert tudtam, hogy ahogy mindig lenni szokott az apám biztosan értünk jön. Szinte hagyománnyá vált mióta debütáltunk, hogy mindig apa jön értünk a repülőtérre, és visszük haza Jungkookiet a családjához.

Mosolyogva integet nekünk, és nyeli el otthonuk Jungkookiet, én meg meredten bámulok kifelé az ablakon.

- Jól vagy? – kérdezi az apám, miközben néha lopva rám pillant, de gyorsan az úttestre szegezi a tekintetét.

- Nem tudom – sóhajtom.

-Anyád mondta, hogy beszélt neked róla – folytatja, hátha megnyílok, hisz a szívemben dúló vihart nehéz a szüleim elől eltitkolni.

- Tudod, apa, sokan irigyek ránk, mert idolok vagyunk, mert körbevesz minket a pénz és a csillogás. Megannyi lány szerelmes belénk, miközben mi a létezésükről sem tudunk, hisz csak a koncerten találkozunk velük, de ott is egybefüggő tengerként, mely fényárban hullámzik. Azt várják el tőlünk, hogy csak az övék legyünk, és ez a karrierünk elején még nagyon menőnek tűnik, de mikor a csúcson vagy ráébredsz, hogy azok az igazán fontosok, akiket hátrahagysz. Egész addig nem érzed ezt, míg el nem veszítesz valakit, és mikor már nincs a hiánya mély bélyegként kíséri az életedet – Beszélek az apámhoz, miközben nézem a mellettünk elsuhanó utcákat. – Elvárják, hogy tökéletes légy, még akkor is mikor talán neked fáj a legjobban a szíved. Elhagyott, és még csak azt sem mondta miért, csak eltűnt az életemből a karrierem elején, ahogy egy hópihe a kandalló tüzén.

Apa sokáig meg sem tudott szólalni a monológom után, begördültünk az utcánkba, majd ahogy a ház elé értünk leállította a motort.

- Keresd meg, hazajött – tanácsolta kissé félve apa.

- Miért én keressem, nem én hagytam el – háborodom fel.

- Jimin-ah – néz rám apa -, arra nem gondoltál, hogy Somin-ahnak nem volt lehetősége elmondani a döntésének okát?

- Most te az ő apja vagy, vagy az enyém? – szállok ki az autóból dacosan.

- A tiéd fiam, és én még emlékszem rátok, hogy mennyire szerettétek egymást, az a szerelem nem múlik el ok nélkül – hallom még az apám szavait, de engem már közben anyám ölelő karjai zárnak magukba.