UNUSUAL

♡♡♡

A kései órában Szöul utcáin összemosódtak a fények, a rengeteg kiaggatott fényfüzér a szivárvány minden színében pompázó ragyogást árasztott magából.
A hó apró pelyhekben hullott alá a lassan feketébe hajló égből, igazi karácsonyi hangulatot teremtve és festőivé téve a tájat.

A legtöbb hely az ünnep alkalmából zárva tartott, viszont volt a kis utcában egy apró kávézó, amely akkor is meleg, barátságos fényt ontott magából, az pedig kivetülve a járdán álló vékony hótakaróra, csillogásba borította azt.
Bármily népszerű is volt alapjáraton a hely, aznap – az időpontnak köszönhetően – egyedül te ültél a sarokban lévő, cappuccino-színben játszó asztalnál, kezeid között a rég kihűlt italod tartalmazó üvegpoharat szorongatva.

Kipillantottál az utcára, ahol még mindig egy lélek sem volt és cseresznyeszín ajkaid keserű mosolyra húzódtak. Pont olyan keserűre, mint amilyen a kávé volt, amit a párod annyira szeretett. És amiből egy csészényi most szintén kihűlve, érintetlenül várakozott az asztalon, veled szemben.

Jó pár órája ücsörögtél már ott. Az elején még remélted, hogy eljön, a szíved görcsösen vágyott a találkozásra és minden egyes vánszorogva eltelt perc szúró fájdalmat okozott. Eleinte majdhogynem másodpercenként pillantottál az órádra, aztán, ahogy telt az idő, ezek a mozdulatok megritkultak, mígnem megszűntek. A végére szinte már nem is reménykedtél...

Letargiádból egy feléd lépő pincérlány riasztott ki, amikor óvatosan megérintette a vállad. Megszeppentnek tűnt, amikor beszélni kezdett hozzád:
— É-én... Ne haragudjon kisasszony, már próbálok szólni egy ideje, csak nagyon elmerült a gondolataiban és nem hallotta. Este nyolc óra van, szóval a kávézónk bezár.
— Ohh, én... – megilletődötten pillantottál fel a kávédból, realizálva, milyen későre jár. – Bocsánat, megyek is.

Sietve magadra kaptad a szék támlájára hajított, hosszított fazonú kabátod és felkapva a sapkád, meg kesztyűid az asztalról, elhagytad a presszót.
A kávézó ajtaja csilingelő hanggal kísérve csukódott be mögötted, amikor a járdára léptél.

Lehajtott fejjel indultál meg az utcán, magad mögött lábnyomokat hagyva a szűz hóban.
Kavarogtak benned az érzések, szomorú, csalódott és mérges voltál egyszerre. Csak azt nem tudtad eldönteni, hogy pontosan kire is haragszol; Namjoonra, amiért nem jött el és üzenetet sem hagyott, vagy önmagadra, amiért olyan mélyen reménykedtél a karácsony boldog, közös ünneplésében.

Lábaid automatikusan a közös kedvenc helyetek felé vezettek, egy parkhoz, melyhez annyi mesés emlék fűzött.
Egy hóval borított, tóparti padra ültél le, nem törődve a megfázás igencsak nagy lehetőségével.
Elővetted a telefonod és újra végigfutottad az üzeneteid, de igazából már meg sem lepődtél, mikor egy értesítés sem fogadott.

▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃

Te 11:54
Joonie, biztonságos repülést neked, hamarosan újra találkozunk! Vigyázz magadra! ❤️

Te 16:00
Itt vagyok, vettem a kedvenc kávédból! ^^

Te 16:23
Mikor érsz ide? Várlak. 💕

Te 17:09
Késik a gépetek, Joonie? 🥺 Ugye minden rendben?

Te 17:47
Fogalmam sincs hol vagy és iszonyatosan aggódom. Namjoon, kérlek válaszolj! 😢

Te 18:16
Nam, valami rosszat mondtam, azért nem jössz?

Te 18:41
Kérlek ne haragudj rám, bármit is csináltam! 😣