- ♡ -
Az utolsó napjukat töltötték a hippik városában, így próbálták kiélvezni az utolsó perceket is. Itt is ellátogattak az állatkertbe, fotózkodtak a koalával, Harry még egy mackó füles sapkát is beszerzett magának, aztán a moziba mentek, ahol rengeteget csókolóztak, már a film címét is elfeledték egyébként. Végig nézték a naplementét a motel tetejéről, ahová egy elcsent létrával másztak fel, közben csokoládét majszoltak, a loknisnak még az ajkai is olyanok lettek, amiket Louis önfeledten tisztított meg a sajátjaival, talán még engedélyt sem kellett kérnie hozzá.
Már régen besötétedett, mikor visszatértek a szobájukba, ahol eldőltek a selymes takarók között, egymást cirógatva. Halk szuszogások következtek, majd édes vallomások, melyek fényt derítettek néhány elfeledett titokra, amit szerelem ölelt körbe. Harry kezdte, majd a kék szemű folytatta, egyszer sem szakították félbe a másikat, türelmesen hallgattak; lepkék repkedtek a szobában.
- Mikor arra kértelek, rabolj el, azt hittem, nem fogod megtenni -kuncogta halkan.
- Miután felébredtél nálam és azt hitted, én azért vagyok ott, hogy megmentselek, nagyon megijedtem. Azt gondoltam; , basszus, mi van, ha ez az angyal most jött csak rá igazán, hogy teljesen elvetemült vagyok !? '
Újabb nevetés tört be a szobába, ami kettejük kacajának finom ötvözete volt. Harry közelebb bújt, hallgatni akarta kedvenc ütemét; a kócos szívének hangos dübörgéseinek lágy dallamait.
- Nem akartalak megijeszteni, tényleg, de egy kicsit rám tört a pánik és elfelejtettem majdnem mindent azelőttről, úgy behúztál nekem. Tudom, nem szándékosan tetted, de talán egy kis kábításnak jobban örültem volna.
- Sajnálom, de te mondtad, hogy kíváncsi vagy, milyen érzés. És ne mondd, hogy utána rosszul bántam volna veled! Itt vagyunk a kedvenc városodban, csak mi, ketten.
- Nem is kell több.
Kedves csókok követték egymást, halk 'szeretlekek' köré burkolva magukat, míg el nem nyomta őket az álom, az ölelő karok forró rengetegében.
Mennyi fény, mégsem látni semmit igazán, túl nagy a sötét.
- ♡ -
