daddy's property - befejezett -

20.rész

Üdvözlök mindenkit<3
Végre el jött a rész, amikor ténylegesen azt tudom mondani, hogy át írtam a könyvet!
Köszönettel tartozok mindenki felé, aki el olvasta és kommenteket hagyott az írásom alatt, ti vagytok a legjobbak<3
Örülök neki, hogy sokaknak tetszett a könyv és hogy mai napig vannak emberek, akik olvassák a sztorimat, nem tudjátok el hinni, hogy mennyire boldog vagyok ez miatt.
Még egyszer köszönöm, hogy itt vagytok és most pedig élvezze mindnyájotok a könyvnek az utolsó részét!
Jó olvasást, drágáim.

A/N POV.

A páros veszekedése óta el telt egy pár nap, hogy pontosabb legyek 5 nap. Egyikőjük se említett egyetlen szót sem a történtekről, mind ketten próbálták fel dolgozni. Jimin azt, amit Yoongi mondott neki, Yoongi pedig azt, hogy még is hogy mondhatott ilyen dolgokat kedvesének. Annak az embernek, akinek tényleg akármit is fel áldozott volna. Jimin volt számára a hold a csillagos égen, ami még a legsötétebb órákban is világított, aki mindig mellette volt. Míg Jimin volt maga a hold, a csillagok voltak a tettei, amik be ragyogták Yoongi életét. Azok a kis tettek, amik közé még azt az angyali mosolyát is be tudja sorolni. Azok a kis gesztusok, amiket tett, még akkor is ha az csak egy szimpla ölelés volt, vagy egy "Hogy vagy?" kérdés.

Ő volt a meleg tavasz egy rideg tél után, amitől az ember úgy érzi, hogy soha nem fog tudni meg szabadulni, de még is, mikor meg látja a bimbózó virágokat, meg hallja a madarak csicsergését, meg érzi a nap meleg sugarait, egyből tudja, hogy igen is meg érkezett az az idő, amikor nem csak a természetet, de az ember szívét is be tölti a tavasz. A napok többé nem borúsak és nincsen az a hideg, ami másokat szomorúságra késztetett.

A veszekedés estéjén együtt aludtak, mindkettőjük számára fontos volt a másik ölelése, hogy el tudjanak aludni. Viszont a második napon már inkább úgy döntöttek, hogy külön alszanak, már csak azért is, hogy egy kicsit tudjanak külön gondolkozni. Yoongi számára az az este egy rémálom volt. Nem csak azért, mert nem érezhette kedvese ölelését, ahogy a puha kezei végig járnak hátán, ahogyan bele túr a hajába, ahogy a szíve dobogását hallgathatja, ahogy szuszohása meg nyugtatja, hanem azért is mivel a gondolatai egyszerűen nem hagyták Őt békén.

"Mi van, ha itt hagy? Sokkal jobbat érdemel és ha erre rá jön, soha többé nem láthatom, nem érezhetem a közelségét éa nem élvezhetem a társaságát."

Egész este ez az egy gondolat söpört át a fejében, újból és újból előtért ez a kérdés és Yoongi számára ez volt a legfájdalmasabb. Nem is az, hogy ha Jimin esetleg el hagyja, akkor egy boldogabb és jobb kapcsolat találhat rá, hanem hogy Jimin mellette van és képes magát fájdalmakon keresztül tenni, csak is azért, hogy Yoongi boldog lehessen. Egyszerűen nem érdemelte meg és ezt Yoongi pontosan tudta. De egyszerűen nem akarta el fogadni.
Még bele gondolni is rossz volt, hogy Jimin nélkül keljen fel, hogy ne láthassa, hogy ne hallhassa azt a gyönyörű hangját, azt az angyali mosolyát, hogy soha többé ne tarthassa karjai között törékeny és tökéletes testét. Jimin volt számára a menekülés az egyedüllétől, a magánytól, a szomorúságtól, a szörnyű gondolataitól. Ha Őt el veszíti, nem hiszi, hogy képes lesz újból valakit maga mellé engedni, azért, hogy azt az embert is ugyan ezen a szörnyű időn tegye át.

A reggeli közben, a pár nem igazán váltott szót, ami mindkettőjük számára szörnyű érzés volt. Mindketten érezték a késztetést arra, hogy meg szolaljanak, hogy hallják a másik hangját. De a legrosszabb számukra az volt, hogy nem is igazán emelték egymásra a tekintetüket. Jimin és Yoongi is magán akarta érezni a másik tekintetét. Porrá akartak válni egymás mély és szikrákat szóró tekintete alatt. Egymás szemébe akartak mélyen nézni és mosolyogni azon, hogy milyen boldogak voltak. Viszont ez most nem volt igaz.
Egy kicsit sem voltak közel ahhoz, hogy most boldognak mondják magukat. Féltek attól, hogy mit hoz a holnap. Féltek attól, hogy a másik mit mondana akkor, ha végre le ülnek beszélni. Nyitni egyikőjük se volt képes a másik felé és ahelyett, hogy tárt karokkal várták volna a másikat egy nagy falat huztak fel maguk köré, hogy még véletlenül se tudja a másik, vagy saját maguk azt le dönteni.