Madárka

2

Mindenki viszonylag hamar túltette magát a tényen, hogy Sirius Blacknek van egy fia, akiről közel húsz évig ő maga sem tudott. A részletek senkit nem izgattak különösebben, elfogadták hogy az ifjú köztük járkál, sőt, többségük igazán jól el is beszélgetett vele. Nath a Minisztériumban kezdett dolgozni, pontosabban még csak a rengeteg átíratási papírral szenvedett. Így hát Max az utóbbi hetekben rohangált. Ezt nem lehet szebben mondani, összevissza rohangált, mint egy megkergült méhecske, aki csak ezért lábakat növesztett és még futócipőt is húzott.
Intézte a papírjait a Minisztériumban – valamint levelezett a volt főnökeivel –, besegített pár ügyben az új osztályán, beszélt Albus Dumbledore-ral a tanári karban betöltött pozíciójáról, sőt, még a Wizengamot üléseken is részt vett, hogy létjogosultságot harcoljon ki az órájának. Mindemellett próbált nem elkésni a közös étkezésekről, amelyek igazán hangulatosan teltek, főleg a rengeteg vendég miatt. A nap végén pedig bezuhant az ágyba. Többnyire a sajátjába, de kivételek persze akadtak.
 

Egy hónappal később elérkezett a nagy nap, a fiatalok az Abszol útra látogattak, hogy felkészüljenek a következő tanévre.
Mivel Billnek szabadnapja volt, ahogy épp neki is, viszonylag önként – minimális kényszer és szükség hatására tehát –  vállalták hogy elkísérik a Kis Túlélőt, nehogy bármi történjen.
 
Őszintén szólva, jót beszélgettek az idősebb fiúval, aki kérdezgette a munkájáról, mint átoktörő az átoktörőt, és jó hosszan elemezgették munkájuk előnyeit és hátrányait, pár régebbi történet is felbukkant. Egy kis, francia nevű fagyizóban üldögéltek, ahonnan viszonylag sok mindent belátták, és azonnal akcióba lendülhettek, amennyiben a helyzet megkívánta. Persze, a négy kiskorúval előre megbeszélték, milyen sorrendben mennek végig a boltokon, és hogyan jelezzék, ha baj van.
 
Mivel őket annyira nem kötötték le az iskolai holmik, és az általános szeptemberi láz, közel három órát töltöttek el a kényelmetlen székeken sztorizgatva, míg végül a hangulat laposodni kezdett, ezért úgy döntöttek nekik sem árt meg, ha nézelődnek kicsit.
Bill kedvéért elmentek seprűket nézni, a vörös szenvedélyes sport rajongó ugyanis, noha a munkája nem biztosított neki elég szabadidőt, hogy komolyan foglalkozzon vele. Betértek egy csillagászattal foglalkozó boltba, végül pedig szétnéztek több könyvesboltban. Fejenként egy-egy kötettel távoztak az utolsó üzletből, és a jobb hangulat ismét meghozta a társalgási kedvet. Beszélgetve vonultak be Madam Malkinhoz, ahol a nő igazi kihívásként kezelte a francia szépséget, nem győzte magyarázni, melyik szín melyik árnyalata épp mit hivatott kiemelni.

Három talárral és két köpennyel később máris a Varázslatos Menazsériába mentek, ahonnan ugyan éktelen zaj hallatszott, mégis hívogatta a fiatalabb fiút. Bill emlékezett még az egyik reggeli szóváltásuk miatt, hogy a másik mennyire szereti a varázslényeket, növényeket, sőt, igazából mindent, ami a természethez kapcsolódik. Nem lepődött hát meg annyira, mikor a küszöbön átlépve majdnem szem elől is tévesztette a kicsit sem átlagos vagy alacsony férfit. Inkább gyorsan utána eredt, nehogy véletlen elkeveredjenek egymás mellől.
 

-Hát szia te kis szépség-hajolt le egy perzsa macskához Nath, az állat pedig engedelmesen dörgölte magát a kinyújtott kézfejnek, halkan dorombolva adta mindenki tudtára, hogy igazán élvezi a helyzetet.
Hamarosan szinte a bolt összes szabadon engedett állata a fiú körül sündörgött, mind egy kis figyelemre vágyva. Az eladó elvörösödve, hápogva próbálta eloszlatni a tömeget; sikertelenül.

 
-Talán, ideje lenne kicsit beljebb mennünk- fektette kezét a szőke vállára, ahogy egyre több szülő rosszalló pillantásait érezte meg, és bár hirtelen megmagyarázhatatlan  kényszert érzett rá, hogy legalább egy ujjával végig simítson a nyak és a váll találkozásánál, amit az ing félrecsúszott anyaga látni engedett, végül mégsem tette. Csak pár másodpercig még otthagyta a kezét, mielőtt végtelenül lassan elemelte, nem tudván arról, milyen perzselő érzést hagyott maga után.