A házi kedvenc (light femdom)

Ruby

- Áuuu. Ezt meg miért kellett? – értetlenkedett a fiú, arcán a frissen keletkezett tenyér alakú folttal.

- Csak. – vonta meg a vállát a lány. Azt csinált, amit akart, és akár minden ok nélkül. Mikor a fiú szerelmet vallott neki annyira elfogta az indulat, hogy nem tudta és nem is akarta megállítani a kezét. Elege volt belőle. Az élete átlagosan haladt, óvoda, iskola, gimi, barátnők és barátok sora jellemezte. Rubynak egy problémája volt: Unatkozott. Nem mindig, de általában. Valami szokatlant, valami őrültet akart. Ami csak vele történik. És nem a focicsapat felfuvalkodott, körülrajongott, üresfejű tagjaival akart randizni, és nem is szemüveges könyvmolyokkal. Sóhajtott egy nagyot azzal sarkon fordult.

- Hé. Állj meg! – szólt utána a fiú. – Ezt vegyem nemnek?

Ruby villámló szemekkel nézett hátra. Azt hitte eléggé érthető volt. Egy szóval sem akart többet elpazarolni az értékes életéből erre a emberre.

Az iskola kapuja előtt szokás szerint ott parkolt az autó, benne a várakozó sofőrrel, Markkal, aki általában hazafuvarozta. Általában. Mikor nagy unalmában nem lépett meg. Olyankor Marknak kellett megkeresnie. Összefoglalva az volt a feladata, hogy Rubyt bárhonnan, bármilyen módon, bármilyen eszközzel, de szállítsa haza, miután befejeződött az iskola. Ruby pedig ezen okból próbált meg a legtöbbször meglépni. Ezt a játékot szerette. Az iskola vége és a kocsiba való beszállás közötti intervallumban nem unatkozott. De Mark nem volt hülye. A játék nem is lett volna izgalmas, ha a sofőr nem tudja hogyan kell játszani. A lány a legtöbbször meglehetősen hamar a kocsiban találta magát. Néha viszont sikerült meglépnie. Most is ezt tervezte. Bár azt is tudta, hogy Mark nincs egyedül. Körülnézett és megpróbálta beazonosítani azokat, akik őt figyelhették. Aztán elballagott a másik kapuhoz, miközben megpróbált elveszni az iskolások tömegében. Ott is voltak gyanúsak, nekik megpróbált látáskörön kívül maradni valamilyen módon. Egy a házuk biztonsági őreiből az autóknál várakozott, közvetlenül a kapu előtt.

- Hé, Eric. – ragadta meg egy random arrajáró fiú kezét Ruby. Eric az osztálytársa volt és a szülei a szülei üzlettársai. – Az a pasas apád egyik befektetője. – mutatott az álcázott biztonságira. – Azt mondta szeretne megismerni.

- Eric ideges fejet vágott, mert a legtöbb emberhez hasonlóan ki nem állhatta a lányt, de ennek ellenére a férfi irányába ment tovább és megszólította. Eric olyan volt, mint a szülei. Nem hagyott ki lehetőségeket.

Ruby kivárta a megfelelő pillanatot, majd mikor Eric pont jó szögben takarta, és még nem jött rá, hogy át lett verve, kiosont a kapun és elbújt egy sor autó mögött. Járműtől-járműig kommandózva eljutott a gimnáziummal szomszédos kisboltig és bement. – Bocsánat. – szólt oda a pénztárosnak, aki tágra nyílt szemekkel bámult. – Vészhelyzet. – mosolygott rá a lány, miközben bemászott a pénztár mögé.

- De.....de...-dadogott a kövér öregember, egyre vörösebb fejjel.

- Tessék, ennyi elég lesz? – nyújtott felé a lány egy vastag pénzköteget. A férfi megszámolta. Húszezer volt.

- Sajnálom, de ma csak büfére hoztam. – kacsintott a lány.

- Fáradjon be, kisasszony. Nyugodtan igénybe veheti a kasszát. – váltott a férfi mézesmázosba. – Kétségkívül tudott mit kezdeni egy húszassal. Tíz perc múlva Ruby elhagyta a boltot, mert egy kevés gondolkozás után úgy döntött, hogy a helyszín nem megfelelő. Egyszerű és nagyszerű volt és Mark talán nem gondolt rá emiatt.....az első fél órában. Mark mindig biztosra ment. Volt elég embere, hogy a nevetséges lehetőségeket is ellenőrizze. A lány gyakorlatilag kommandózva eljutott a parkig. Aztán rájött, hogy fázik. Épp kezdett hidegre fordulni az idő, november eleje volt, ő pedig csak egy mélykék, rövidujjú, hátul kivágott pólót viselt, egy fekete hosszúnadrággal. A karját megborzongatta a hideg szellő. Nem sokszor jött a parkba. A szülei jobban szerették, ha a tanulásra koncentrált, megfelelő emberekkel ismerkedett, vagy előkelő partikra ment. Ahogy a Hotel Il Piacere tulajdonosaitól elvárható volt. Féltették a hatalmas családi vagyont és attól is tartottak, hogy valaki megpróbálja elrabolni Rubyt váltságdíjért cserébe. Na meg a parkban bárki megfordulhatott. Ott töltötték idejüket páran a társadalom „alsóbb" rétegeiből. Hajléktalanok és drogosok gyülekezőhelyeként volt hírhedt. Persze, nem mindig, a rendőrség próbálta szinten tartani a közbiztonságot és nappal nem is volt sok gond, nem voltak támadások és túl sok kellemetlen eset sem fordult elő. Csak éjszaka. A csövesek részegen feküdtek egy padon este, mellettük saját hányadékuk, vagy a park egyik szegletében kuporogtak, mert nem volt jobb dolguk vagy csak nem volt erejük az éhségtől bármit is csinálni. Röviden, nem volt jó környék.

Ebbe a parkba ment most be a lány. Hatalmas terület volt és egyre messzebbre merészkedett benne, hogy felfedezze a társadalmi tiltott zónát. A maga részéről izgalmasnak találta azt, ha valaki fedél nélkül él, szabadon, de nem tetszett neki a csimbókos, lenőtt haj és a temérdek mocsok, amit ezek az emberek magukon hordtak.

Ruby a park másik oldaláig sétált, ahol házak álltak sorban, régi emeletesházak, innen kezdődött a város legrosszabb része, legalábbis szerinte. Bár a házak kívülről ijesztőek és lerobbantak voltak, a lakások nagy része fel volt újítva és átlagos családok éltek bennük, bár erről Ruby nem tudhatott. A sikátorok mindenesetre mindenképpen sötéten és ijesztően nyújtózkodtak az épületek között. Az egyik sikátor bejáratában ült egy ember. Bár az állapotát illetően a lány meg volt győződve róla, hogy az illető hajléktalan. A fiúnak, vagy helyesebben, annak az illetőnek, aki a kosz alatt inkább fiúnak tűnt, mint férfinak, szögegyenes, vörösesszőke haja volt, ami talán évek óta nem látott fésűt és a válláig lenőtt, eltakarva a szemeit is, szakadtak voltak a ruhái, amiket eleve valamilyen jótékonysági ruhagyűjtő konténerből emelhetett el és egyáltalán nem voltak a viselőjük méretében.

- Heló. – dobta le magát mellé a lány. – Egyetlen oka volt rá. Még sosem beszélt hajléktalannal. Ez neki épp elég ok volt rá, hogy megtegye. A menekülését sikeresnek nyilvánította, általában sokkal hamarabb elkapták. Mialatt várta, hogy megtalálják, úgy döntött, hogy megtesz valamit, amit addig nem tett. Ezért megpróbált beszédbe elegyedni a fiúval, aki amúgy bűzlött.

A kócos fej Ruby felé fordult, de a fiú nem szólalt meg és a rengeteg hajtól nem lehetett látni az arckifejezését és a lány még a korát sem tudta meghatározni rendesen. A ruhák miatt még az idegen testalkatát sem tudta kivenni, szóval annyit döntött csak el, információ híján, hogy az illető tizen- vagy huszonéves lehetett.

- Hé! Válaszolj! – szólt rá. Nem tudta, hogy a fiú azért nem válaszolt, mert megijedt. Az emberek általában hagyták békében ücsörögni, lesajnálóan méregették messziről, vagy rákiáltottak, hogy takarodjon arrébb, nem gyakran közeledtek felé jószándékkal, ezért a lány közeledése szörnyen váratlanul érte. Igazából talán túlságosan is, ledermedt, a tagjait remegés járta át és teljesen bepánikolt.

Ruby nem akarta annyiban hagyni, és éppen a fiú haja felé nyúlt, hogy félretolja, mert idegesítette, hogy még az arcát sem látja, pedig akkor talán rájött volna, hányadán áll vele, de egy erős kéz kapta el a csuklóját.

- Megvagy Ruby. – közölte vele Mark.

- Na végre, már egy éve rátok várok, mi tartott eddig? – fordult meg a lány nevetve, - bocs a zavarásért – szólt hátra egy pillanatra, miután felállt és leporolta a nadrágját, és ezzel el is feledkezett a hajléktalan fiúról.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Tehát, ezennel megismertétek a történet női főszereplőjét. Remélem kaotikusan hat. Az a cél, hogy kaotikusan hasson. ;)