A cím mindent elárul szerintem. 😂 Ebben a könyvben olyan fejezetekre számítsatok, ahol véleményt fogok kifejteni, viccesen vagy komolyabban, személyes dolgot mesélek el akár, vagy valami novella szerűséget dobok össze nektek. 😂 Az egésznek a lénye...
Próbálom szavakba önteni azt, hogy mit érzek... Lévén, hogy már majdnem egy éve rendszeresen írok, elég szürreális, hogy képtelen vagyok az érzéseimet szavakba foglalni, de őszintén... Én magam sem tudom, hogy mit érzek. Mintha egyszerre vegyülne bennem az unalom és a lustaság a magánnyal, szeretetéhséggel és egy csipetnyi depresszióval. Nem tud feldobni az, hogyha a kutyáimmal vagyok, vagy ha kicsit játszok. Hiába olvasok el kétszáz oldalt egy délután alatt, ha egyszerűen nem eresztenek el a gondolataim. Nincs semmi értelme annak, hogy egész nap fekszek és tulajdonképpen azt se lehet mondani, hogy semmit se csinálok, mert még annyit se. Létezek. De a létezés velejárója a gondolkodás (mármint elvileg, gyakorlatilag nem mindenkinek adatik meg). A baráti körömből csak én vagyok ennyire élettelen, vagy inkább introvertált, hogy egész nap a szobámban kuksolok. A mostani osztálytársakkal nem beszélek üzenetben, mert írásban néha eléggé fel szoktak húzni és azért mégis két várossal és 40 perc utazással odébb vannak, szóval nem tudok csak úgy összefutni velük. Előző osztálytársak, akik mai napig a legjobb barátaim is jó pár várossal és 2 óra utazással odébb vannak, plusz nekik életük is van ugye (ettől függetlenül ők be szoktak azért jelentkezni napközben). De igazából nem is csak arra vágyok, hogy velük beszéljek, mert amik bennem vannak, szinte érthetetlenek számukra. Beszéltem már pár olyan fiúval, aki meleg/biszex. Mindannyiuk nyomot hagyott bennem valamilyen módon és köszönhetek nekik valamit. Például annak, akivel a mai napig is tartom a kapcsolatot olyan egy év internetes beszélgetés után is. Olyan sok mindent magyarázott el nekem és még most is, ha bármi kérdésem van és tud segíteni akkor elmondja. És itt, gimiben is végre megismertem valakit, akivel ugyan úgy beszélgetnék és megismerném, csak speciel ő nem tudja rólam, hogy én is meleg vagyok. Ahogyan írom ezt az egészet azon agyalok, hogy mi értelme is van ennek? Nem tudom, de legalább leírhatom azt az összefüggéstelenséget, ami bennem kavarog. Lehet ki sem rakom, mit számít? Annyi minden dolgom lenne, például olvasni. Most ne vegyük számba azt, hogy az előbb még arról beszéltem, hogy mindegy mennyit olvasok, a gondolataim ugyan úgy ordibálnak a fejemben. Ez nem változtatja meg a tényt, hogy vagy 13 könyvet el kéne olvasnom, a lehető leggyorsabban, mert nem szeretnék egy egész éves programot csinálni belőle. Aztán ott vannak a sztori ötletek. Ennek folytatást, ebből milyen történet lenne, úú ezt valamelyik új fejezetbe bele kell írni! Egyszerűen azt érzem, hogy túl sok az érzésem és a gondolatom, a tűrőképességem pedig túl kicsi. Idő kérdése és „felrobbanok" aztán meg nézhetek, hogy most mi van? Már írtam arról, hogy a szeretethiány mennyire meg tud határozni egy embert. Itt nem arról a szeretetről beszélek, amit a család tud adni, hanem arról, amit egy pár, az én esetemben egy barát (nagybetűs barát) tudna adni. Biztos vagyok benne, hogy nem csak én érzek így és ez az egész tulajdonképpen csak önsajnáltatásnak számít. Fogalmam sincs, hogy őszinte legyek. És ezt mindenre értem. Napi szinten elhangzik magamban az, hogy fogalmam sincs, vagy nem érdekel, vagy éppen az, hogy nem tudom és le is szarom. Még most is, ahogyan írom ezt a nemtudommit, cuccot, most is az jár a fejemben, hogy minek csinálom egyáltalán? Jobb lesz ettől bárkinek is? Lehet. Lehet valaki elolvassa és azt mondja, hogy huh, de jó, nem csak én érzek így. Lehet nekem lehiggadnak a gondolataim, nem fognak egyszerre olyan dolgot száguldozni a fejemben, amitől dühös leszek és úgy dönt találkozik egy olyannal, amitől meg szomorú. Tudjátok milyen egyszerre dühös lenni és érezni, hogy már közel jársz a síráshoz, de az ég világon fogalmad sincs, hogy miért? Ha nem, kívánom, hogy ne ismerjétek meg, mert nagyon rossz. Mindegy, szerintem ezt én itt befejezem, mert írtam egy oldalnyi értelmetlenséget, ami helyett bármi mást csinálhattam volna. De remélem, hogy valakinek ez hasznára válik. Meg hékás – legalább egy kicsit jobban megismertetek ezzel a random gondolatmenettel. Igen, nekem ilyenek cikáznak folyamatosan a fejemben. Mondjátok, hogy nem én vagyok az egyetlen... Nem baj, azért köszönöm, ha eljutottatok idáig és esetleg még tetszett is. Legyen szép estétek (vagy bármilyen napszakotok, amiben ezt olvassátok), sziasztok!
U.i.: Vágjátok, egyszer írok magamról, teljesen az én stílusomban, olyan dolgokról, amiket én érzek, erre:
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
