A zongora hangja | Niall Horan FF

▫27.Fejezet▫

Kimberly

Amíg a tanárom összeszedte a dolgait és bezárta a bejárati ajtót, én mellette vártam a mellkasom előtt szorosan összefont karokkal. A szám szélét rágva figyeltem, ahogy a zsebébe süllyeszti a lakáskulcsot, majd annak helyét a kocsikulcs váltja fel kezében. Nem tudom, mi volt velem, de haza akartam menni, nem akartam Niall-lel lenni. Nevetségesnek tartottam, hogy este vele ettem egy városi McDonald'sban, aztán elmentem vele bulizni. A utána nála aludtam, közben azt álmodtam, hogy lefekszek vele, amit tegyük hozzá, élveztem is volna. Erre itt vagyunk most, a háza előtt, és reggelizni szeretne elvinni, amit se a másnaposságom, se a józan eszem nem kívánt már. Valami megváltozott bennem tegnap óta: bár sokat ittam, de sikerült észhez térnem. Miért van az, hogy nem különösebben érdekelnek a szabályok, de most mégis zavar, hogy ellent mentem a tanár-diák kapcsolatról szóló szabálynak? Fura. Bármiért is csinálja ezeket velem a tanárom, nem azért teszi, amiért azt én szeretném. Csak egyszerűen segít nekem, bár valljuk be, elég furán. A segítség szinte már ösztönös a tanároknál, szóval nem kéne többet beleképzelnem a dolgokba. Még akkor se, ha én azt szeretném.
Mikor bezárta az ajtót, fejével biccentett a kocsija irányába, jelezve, hogy mehetünk. Szótlanul követtem Niallt a járműig, közben szétnéztem a még csendben szunnyadó lakóparkban. Rajtunk kívül csak páran voltak ébren, szinte semmi mozgás nem volt. Mondjuk, szombat reggel nyolc van. Alapból én se lennék még kint ilyenkor a nyílt levegőn. Hatalmasat sóhajtva felnéztem az égre, közben lábaim egy pillanatra sem álltak meg. Az idő borzalmas volt, már most. Fülledt, ködös levegő volt, a Napot nagy sötét felhők takarták el. Már csak az hiányzik, hogy essen.
-Minden rendben?-érdeklődött Niall hogylétem felől, miközben felkönyökölt a kocsija tetejére. A napszemüvegét feltolva a fején várt a válaszomra, mialatt én azon gondolkoztam, mégis minek vette azt fel ilyen komor időben.
-Persze! Miért?-kérdeztem vissza kapásból. A kocsi ajtajához nyúltam, hátha be tudok ülni, ezzel is kicsit halasztva azt, hogy az érzéseimről beszéljünk. Zárva volt. Lily mindig azt mondja, nekem nincsenek érzéseim, egy nagyon erős lány vagyok, aki semmit nem vesz magára... Nos, nagyon örülök, hogy ilyennek lát, de ez sajnos nem igaz, bármennyire is úgy érzem magamat néha, ahogy ő elmondja.
-Csendes vagy, pedig olyannak ismertelek meg, aki elég sokat tud beszélni.
-Nem is ismersz rendesen-vágtam rá, ami visszagondolva talán durva volt. Pedig amúgy igaza volt. Normál esetben valóban be nem állt volna a szám, de most ez nem a normál eset volt. A lényeg az, hogy Niall nem vette magára a dolgokat látszólag, csak kicsit elnevette magát, majd kinyitotta az ajtót.
Gyorsan behuppantam az ülésre, a hirtelen mozdulattól belenyílalt a fejembe az a fájdalom, amit a buliban elfogyasztott alkohol okozott. Jó is az, amikor az ember másnapos. Egyik kezemmel bekötöttem magamat, a másikkal pedig a halántékomat kezdtem masszírozni, hátha valamennyire enyhül a hasogató érzés. Amíg én próbáltam nem meghalni, Niall kitolatott a kocsival a helyéről, és pillanatokon belül már az országúton voltunk.

-Oké, és akkor most komolyan. Mi a bajod?-kérdezte, miközben kihajtottunk az egyik utcából.-Ennyire szarul érezted magadat? Mert, akkor bocs, csa...
-Hát... Az kár, ha sajnálod-szakítottam félbe, még mielőtt magát kezdi okolni azért, amiért nem vagyok százas. Hangom kedves volt, a szám sarkában megjelenő mosollyal fordultam felé. Tényleg jól érezem vele magamat. Szerintem soha nem fogom elfelejteni a keringőnket. Niall mellett teljesen máshogy érzem magamat. Sokkal boldogabb vagyok, mint általában szoktam lenni. Boldoggá tesz.-Nagyon jól éreztem magamat.
-Akkor mi a baj?-nézett rám egy rövid időre, a válaszomtól pedig mosolyra húzódott az ő szája is. A pólóm alját (vagyis Niall pólóját) idegesen húzogatva gondolkoztam, hogyan kéne megfogalmaznom a választ úgy, hogy ne legyen sértő (mivel nem akartam megsérteni azért, amiért szerencsétlen vagyok), de azért ne jöjjön le belőle az, hogy nekem ő többet jelent, mint egy átlag tanár.
-Nem is tudom...-ráztam meg a fejemet, közben lenézően elnevettem magamat szánalmas viselkedésemen.-Nagyon jól éreztem veled magadat, tényleg. Tök jól zárult a tegnapom ahhoz képest, hogy szakítottam a barátommal, ami ugye nem ment annyira simán. Csak... Nem tudom!-tártam szét a karomat tehetetlenül.-Tegnap minden olyan jónak tűnt. Csak aztán reggel lett és... Minden szar lett. Nem akarom, hogy miattam kerüljön veszélybe a munkád.
-Tündérke, nyugodjál már meg! Én is az vagyok. Ne aggódj emiatt-fordult felém könyörgően a piros lámpánál. A hangjából ítélve nem azért könyörgött, hogy maradjak már csendbe. Ez inkább olyan volt, mintha azt akarná, nyugodjak meg, mert ő is nyugodt. Esetleg kicsit védelmező lett volna, vagy nem is tudom. Mintha azt akarná, hogy bízzak benne. Mindenesetre tényleg egy picit jobban lettem. Aztán újra lejátszódott a fejemben az imént elhangzott mondata, amitől ajkaim széles vigyorba húzódtak. Tündérke. Komoly így hívott? Vajon minden szerencsétlen diákját így hívja? Annyira érdekelt a válasza, de egyszerűen nem mertem megkérdezni.
-Oké. Lenyugszom-ígértem meg, ahogyan a lámpa fénye zöldre váltott. Néhány perce már csendben utaztunk, ami nem tudom, hogy miattam alakult-e ki, vagy egyszerűen csak Niall szeret az útra koncentrálni, főleg hogy ha egy tanítványa utazik vele. Az ujjaimmal unottan doboltam a combom, végül amikor meguntam, félénken egy kérdéssel fordultam felé.-Hallgatunk zenét?
-Ha szeretnél-vonta meg a vállát, jelezve, hogy ő benne van az ötletbe. Miután megkaptam az engedélyt, bekapcsoltam a rádiót és keresgélni kezdtem Niall számai között. Kicsit megleptek a meglévő zeneszámok, mivel baromira olyan volt, mintha a nekem letöltöttek között keresgetnék. Nagyon egyezik az ízlésünk.
Pár másodperc keresgélés után megakadt a tekintetem egy címen, ami talán még a buliban is elhangzott tegnap. Imádom ezt a számot. Ez tipikusan az, amit akár szó szerint százszor is képes vagyok egymás után meghallgatni, mert sosem unom meg. A gimis éveimet juttatja eszembe, de annak is a jobb pillanatait, mert emlékszem, ezt rengeteget adták a sulirádióban. Amikor az osztálytársaimmal lógtam, akkor is minimum egyszer mindig elhangzott közöttünk, de sosem untuk meg.
-Te is szereted a Pumped up Kickset?-néztem Niallre csillogó szemekkel, mikor elindítottam a számot.
-Aha. Tök könnyű gitáron eljátszani-mondta, ezzel együtt pedig meg is magyarázta, hogy hogyan kedvelte meg, még azt is megtudhattam, hogy eltudja játszani gitáron.
Boldogan utaztunk tovább a kocsiban, mivel nekem a zenétől jobb kedvem lett, Niall pedig szerintem nem ismeri a szomorúság fogalmát. Halkan dúdolta mellettem a szöveget, amitől szám széle felfelé húzódott.
-All the other kids with the pumped up kicks You'd better run, better run, outrun my gun...-kezdte el énekelni mellettem vidáman a refrént. Ahogy kinyitotta száját, és énekelni kezdett, a meglepettségtől elkerekedett szemekkel fordítottam oldalra a fejemet. Baromi jó hangja volt.
-Nem is mondtad, hogy tudsz énekelni!-vágtam a fejéhez, ezzel megszakítva dalolászását. A vállát megvonva nézett rám, miközben a szám még ment, de a kedvemért egy rövid időre abbahagyta az éneklést.
-Sosem kérdezted. Amúgy pedig szerinted belementem volna veled egy duettbe több száz ember előtt, ha szar hangom van?-kérdezte tettetve felháborodottságát, amitől kitőrt belőlem a nevetés. Mondanám, hogy igaza van. De mivel meg is mondta, hogy én vagyok a duettben a partnere, úgy látszik mégsem érdekli annyira, hogy mondjuk én bizonytalan vagyok a saját hangomat illetően.-Na, és most mivel megszakítottál, a következő refrént velem kell énekelned!
-Mi ez, egy carpool karaoke?-kérdeztem dühösen, de arcomon ott volt a boldog vigyor.-Nem fogok énekelni. Nem szeretem a hangomat.
-Mégis elvállaltad a What a time-ot.
-Mert a tanárom vagy, nem mondhatok nemet.
-Hát, akkor most is, mint tanárod szeretném, ha velem énekelnél-mondta röhögve, és hülye, de annál inkább furfangos megoldásán nekem is nevetnem kellett.
-Nem ér bedobni a "tanár-vagyok-kártyát"!-nevettem továbbra is, majd ahogy közelgett a szám refréne, Niall a kezével kicsit elkezdett dobolni a kormányon. Ő elkezdett most is énekelni, a tőle már jól megszokott gyermeki boldogsággal, míg én unottan megforgattam a szememet. Üsse kavics. Inkább előtte égetem le magamat először, mint száznál is több teljesen ismeretlen ember előtt.
-...All the other kids with the pumped up kicks You'd better run, better run, faster than my bullet-szálltam be Niall mellé én is az első két sor után, amitől először meglepve, de aztán már boldogan pillantott rám. Tényleg kicsit olyan karaoke hangulata volt az egésznek, de nagyon vicces volt. Niall mellett komolyan nem lehet szomorúnak lenni. Ráadásul kihozza belőlem a muzikális énemet is. Király volt ez a random duett. Még egy ok, amiért imádom ezt a számot.
-Nem értem, miért vagy bizonytalan saját magadban-mondta, mikor befejeződött a Pumped up kicks, helyét felváltotta Post Malone-tól a Rockstar, amit szintén eléggé szeretek.
-Nem érzem magamat elég jónak. Sosem dicsér meg senki. De nem csak a hangomat illetően vagyok ilyen-nyugtattam meg, még mielőtt megijedte, hogy valami hülye fóbiám van. Éreztem, hogy az eddig nehézkesen kialakult reggeli vidám hangulatot hamarosan fel fogja váltani a lelkizős, amit a hátam közepére nem kívántam. Nem tudtam, mennyire van még messze az a hely, ahova Niall el akar vinni reggelizni, de akkor azt kívántam, bárcsak megérkeztünk már volna.
-De miért? Első ránézésre nem olyannak nézel ki, mint akinek önértékelési gondjai lennének-kezdte. Ó, te jó ég, kezdődik. Érdeklődik irántam. Most mit tegyek? Megnyíljak vagy ne? Alapból nagyon örültem, hogy érdeklődik felőlem. De miért pont ebben a témában?
-Most már pszichológus is vagy? Szerepcseréset szeretnél játszani?-vontam fel a szemöldökömet, és reméltem, hogy ez a flegma viselkedés majd eltakarja, mennyire utálok erről beszélni.-Mert akkor én szívesen lenni orosz professzor, kinek nem lenni érzései és egyedül szeretni vodka-mondtam orosz akcentussal, amin a zongoratanárom elnevette magát. Reméltem, hogy ezzel kicsit sikerül a témát is terelni, de az sajnos már nem jött össze. Utálok az érzéseimről beszélni másoknak, ezért nagyon nem akartam, hogy pont a tanárom hozza fel ezt az számomra igen érzékeny témát.
-Király akcentus-jegyezte meg, nem törődve azzal, hogy ismét kicsit bunkóbb voltam, mint amilyen eredetileg szerettem volna lenni.-Miért nem bízol magadban? Nagyon szép hangod van. És tudom, nem akarod, de én szeretnék segíteni. Végülis ez is egy tanár dolog.-Lágy hangjától melegség töltött el, de mégis csak nemlegesen ráztam meg fejemet.
-Nincs kedvem pont itt beszélni veled erről.
-Miért, akkor hol szeretnél róla beszélni róla?-tette fel a kérdést. Eltűnődtem, hogy vajon hol lenne hozzá kedvem. Nem telt sok időbe, hogy rájöjjek, sehol nem szeretnék erről beszélni senkinek.
-Sehol. Az önbizalmam egy olyan dolog, amiről utálok beszélni a családommal, a barátaimmal, bárkivel. Nem egy hete alakult ki, hogy így állok magamhoz. Már kezdem... Visszanyerni? Ha lehet így mondani, de még mindig nem olyan vagyok, mint régen. És tudom, nem látszik annyira. Igyekszem nem mutatni, mennyire nincs önbizalmam. Remélem megérted, ha nem neked fogom kiönteni a lelkemet-mondtam szinte suttogva, miközben az ölemben lévő ujjaimat tördeltem idegesen. Bár nem néztem a tanáromra, láttam, hogy hosszú ideig engem bámult, de végül nem mondott semmit. Talán megértette, hogy ez valóban nem egy olyan dolog, amit azonnal megosztok bárkivel. Nem. Ez a mosolygós és általában kedves Kimberlynek az az arca, amit csak nagyon kevés ember ismer. Talán még én sem ismerem őt igazán.
Hamarosan elértünk arra a helyre, ahova Niall hozott reggelizni. Nagyon örültem, hogy végre megérkeztünk, mert nem volt kedvem beszélgetni vele a gondjaimról, és ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor eléggé megéheztem az út alatt. Egy kávézó látványa fogadott, amit a szombat reggel is dolgozó emberek sokasága töltött fel. Ismertem ezt a helyet, párszor jártam itt Lilyvel, bár délután fele inkább kávézó hangulata van a helynek, mintsem valami barátságos reggeliző. Nem volt tömve a hely, de voltak egy páran, mint mindig. Ahogy láttam, ide szoktak járni azok az emberek, akiknek munka előtt csak egy kicsi idejük van enni, de azt a kevés időt is nyugodtan akarják tölteni. A kávé keserű aromája és a tea édes illata járta be a helyet, amitől akaratlanul is valami amerikai film reggelizős jelenete ugrott be.
-Leülök egy asztalhoz, oké? Azt eszek, amit te-néztem kedvesen Niallre, aki időközben beállt a sorba. Egyszerűen bólintott, majd a táskámmal a vállamon elindultam egy szabad asztal irányába.
Egy ablak melletti asztalnál foglaltam helyet, miközben Niallt vártam. Néztem a sürgő-forgó embereket, közben fájdalmas arccal a halántékomat kezdtem ismét dörzsölni, amibe hirtelen belehasított a fájdalom. Nem tudom, mennyire tűnhetek másnaposnak, de az biztos, hogy egy időre elég volt mindenféle buliból.
A fejemet támasztva néztem a pörgős londoni utcát, mikor Niall dobta le magát velem szembe, kezében a reggelinkkel. Sajtos-sonkás melegszendvicset hozott, nekem kávét, magának teát. Hálásan pillantottam rá, miközben elkezdtem enni a nagyon finom szendvicset, majd érdeklődve felvettem a poharamat az asztalról.
-Honnan tudtad, hogy erre a kávéra nagyon nagy szükségem van?-kortyoltam bele a forró italba.
-Ez mogyorós coffee latte-javított ki, mire mosolyogva megforgattam a szememet.-Amúgy, nem tudom. Elég másnaposnak tűnsz, gondoltam jól fog esni.
-Kösz-kuncogtam.-De ez nem ér! Rajtad nem is látszik az este!
-Pedig én is szarul vagyok, csak én már megtanultam kezelni-mondta szórakozottan, és még mielőtt folytatta volna, egy üzenete jött. Bocsánatkérően nézett rám, majd előkapta a mobilját a zsebéből. Egy olyan embertől jött üzenete, akit a háta közepére nem kívánt szombat reggel, vagyis ezt tudtam leolvasni az arcáról.
-Ne haragudj, erre muszáj válaszolnom-kért elnézést. Egyik kezével felemelte a szendvicset, amibe egy nagyot harapott, másikkal pedig válaszolt az üzenetre.-Egy anyuka írt, hogy mikor tudná bepótolni a lánya a földrajz tézét, amit hétfőn fognak írni a többiek. Elvileg beteg lett a csaj.
-Ó, szegény-húztam el a számat, mert fogalmam sem volt, mit kéne mondanom, pedig Niall nagyon cukin megosztotta velem a dolgait.
-Dehogy szegény! Tök hülye a csaj, azért nem akar jönni, hogy több ideje legyen tanulni. Bukásra áll nálam-magyarázta meg röhögve, közben ujjai hevesen pötyögték be a választ.
Csendben ettünk egymással szemben, mialatt ő válaszolt a szülői levélre. Az idő alatt én megettem az ételemet és szerintem már Niall is csak utoljára olvasta át az üzenetet, ezért megszólaltam, hogy ne olyan legyen közöttünk a levegő, mint egy némafilmben.
-Sajnálom, hogy nem voltam olyan jó társaság tegnap este. És hogy ma reggel sem voltam túl jó...-szólaltam meg, közben kezeim között elkezdtem forgatni az asztalon a már félig kiürült poharamat. A tanárom szavaimra édesen összehúzta a szemöldökét, majd értetlenül átvette ő a szót.
-Miért nem voltál jó társaság?
-Mert tegnap szomorú voltam, aztán rossz emlékeket hoztam fel neked, aztán ahogy reggel viselkedtem... Én nem ilyen vagyok, csak annyira összejött minden. Kedvesebb vagyok azokkal, akik kedvesek velem.
-Jaj, nyugi már! Nem kell mindenért bocsánatot kérni. Mindenkinek lehet szar napja. Nem voltál rossz társaság, bármennyire is azt hiszed. Lesz alkalmad még bebizonyítani, hogy kedves lány vagy te-mondta, ezzel egyidőben elfogyasztva reggelije utolsó darabjait is. Mosolyogva bólintottam, remélve, hogy igaza van. Nem akarom elveszíteni a hülye viselkedésemmel.
Vajon mit értett az alatt, hogy lesz még alkalmam bebizonyítani? Az órákra gondolt? Esetleg... Egy újabb közös programra? Istenem, Kimberly! Ne legyél naiv! Naná, hogy az órákra gondolt! Mégis mit akarna tőled egy ilyen ember? Mit akarna tőled a tanárod? Nyilván nem fog a tanítványával kikezdeni!

Sziasztok babák❤
Szóval itt az újabb fejezet. Remélem tetszett, a következőt nagyon izgalmasra tervezem írni, alig várom már, hogy megosszam veletek❤
Holnap kezdődik a suli, kitartás mindenkinek😕
+Köszönöm a pozitív visszajelzéseket💕
Pusza,
K