Hősakadémia / Boku no hero academia / My hero academy

A fürdőruha gondok megoldódnak(?)

folytatás lett kérve... szépen...

A bevásárlóközpont menedzsmentje valamiért nem díjazta annak a vásárlónak a kreatív mutatványát, amelyik hirtelenjében sikoltott föl, ezzel összezavarva a környezetében békésen hömpölygő potenciális két lábon járó pénztárcákat. Ráadásul a lélekforgató hanghullámok kibocsátója ez után nemsokkal vizuálisan is baszni kezdte a már említett menedzsment ingerküszöbét az által, hogy a gondosan tisztán tartott termetes kupola felé kezdett el lebegni, s miután mindenki fölfedezte jelenlétét, nem átallott még kapálózós jelenetet is rendezni ott. Többen azonosították egy hőlégballon képességű taggal, mivel feje lufi alakja s a füleiből folyamatosan előpöfögő forró levegőnek látszó légnemű anyag erre engedtek következtetni. A biztonságiak készenlétben álltak ha mégis valami terrorcselekményről lenne szó, s az első számú hős megérkeztéig biztosították a terepet.
AllMight a rajongói csodálatától övezve egyetlen ugrással termett a lánynak látszó felforgató egyén mellett, s eltávolította őt a bevásárlóközpont mennyezetéről, hogy a kóválygók tovább folytathassák réveteg kószálásukat.
Állt a jelentésben, amit a szőke, immár csontváz sovánnyá visszavedlett férfi az asztalra helyezett. A megnevezett papírok egy készülékből pottyantak ki frissen érkezve a rendőrség egyik alkalmazottjától. A tények ismeretében nevetségesnek hangzik az egész történet. Fáradtan dörzsölte meg a homlokát vékony ujjaival, s beletúrt sápadt szőke hajába.
Vele szemben az egyik tanulója még mindig rőt vörösen reszketett a tanári asztal mellé helyezett kanapén.
– Szóval ennyi az egész? – kérdezte nagyot sóhajtva.
A mogyoró barna lufi hajkoronával rendelkező lány megalázottan bólintott, s kezében tovább szorongatta a nemrég kapott forró teával megtöltött bögrét. Halk nevetésre lett figyelmes. Fölnézve megállapította, hogy a tanára feldolgozta az eseményeket és rajta mulat. Rosszalló pillantást vetett rá a gesztusért, ami sebtében a jókedve lenyelésére késztette a szőke férfit. Halk lélegzetvételét visszhangozta a szoba. Leült a lánnyal szemben s kezeit térdére helyezte, mint általában amikor ideges volt valami miatt.
– Nem tudom, hogy mit kellene most mondanom neked. De hidd el a legjobb út mindig az egyenes. Szedd össze a bátorságodat és mondd meg a Midoriya fiúnak az igazat.
– D-de a képek... – kezdett bele reszketve a lány az ellenkezésbe, hiszen a szeme elé sem mer kerülni azok után, hogy azok a szelfik illetéktelen kezekbe kerültek. Teljesen elöntötte a pír az arcát a válasz gondolatától. „Mától erre a képre recskázok". Na jó, nem volt egy forróvérű leányzó, de attól élvezettel olvasta édesanyja romantikus regényeit ha éppen senki nem látta, szóval voltak elképzelései a dolgokat illetően. A szeme és az agya egyszerre égett, hiszen akaratlanul is elképzelte a srácot az említett tevékenység közepette. A képeket persze nem mutatta meg a segítségére érkező tanítójának és a válaszról is csak annyit rebegett el, hogy valami nagyon zavarba ejtőt írt neki a kedvenc tanítványa. A részleteket nem szívesen tárta volna a nyilvánosság elé. Még akkor sem, ha a tanára köteles bizalmasan kezelni a dolgot.
Nem.
A megaláztatást elég volt egyszer elviselni.
– Nem tudok mire gondolni. Midoriya fiam nem az a fajta, akiről ilyet feltételezek. Ha ő is volt, nyilván megbánta a dolgot. Jó megérzésem van azzal kapcsolatosan, hogy ezt tisztáznotok kellene, mielőtt a csapatmunkátokba zavart okozna.
Uraraka Ochako ekkor gondolt bele először, hogy előbb vagy utóbb nyilván szembesülniük kell egymással, hiszen osztálytársak és csapattársak, vagy éppen páros gyakorlaton partnerek is lehettek bármelyik alkalommal. Céklavörössé színeződve emésztgette magában az információt, s közben mélyeket lélegzett.
Igen, meg kell tennie! Tisztáznia kel vele mielőbb ezt a félrecsúszott üzenet dolgot, mielőtt végleg megmérgezik azt a kapcsolatot, amit a felvételi vizsga óta sikeresen felépítettek.
Az eset persze nem volt ennyire egyszerű. A kollégium közös helyiségében nem volt, sőt reggel óta nem is látták őt akik jelen voltak. Mineta és Denki pedig csak alattomosan röhögtek, amikor megérdeklődte tőlük, hogy látták-e Midoriyát a délelőtt folyamán. Persze ettől még javasolták, hogy keresse fel a szobájában. Miért is ne javasolták volna, amikor a fiú a szégyentől égő arccal mindenét hátrahagyva rohant, hogy a privát zónája biztonságos falain belül egy hideg zuhannyal verje ki a fejéből azokat az istenverte fotókat. Azokat a fotókat, amelyeket fogalma sem volt, hogy miért küldött neki az osztálytársa, de a formás idomok hihetetlenül felzaklatták fejlődő tini szervezetét, s az egyébként önmegtartóztatással és edzésekkel teletűzdelt óráit. A zuhany után átvedlett a kedvenc pólójába és az ezerszer elnyűtt melegítő nacijába, s lehunyt szemmel feküdt az ágyán és próbálta összeszedni magát. A hideg zuhanynak ugyanis csak átmeneti hatása volt a testi problémáira. Míg más tinédzserek a haveroktól, családtagoktól és férfiismerőseikről példát véve kezdenek el automatikusan a szebbik nem felé érdeklődni, addig Midoriya Izuku nélkülözött mindennemű támogatást ilyen téren. Minden egyes sejtjével azon volt, hogy elérje az álmát, s most, hogy álmai iskolájában, álmai képességével, álmai szuperhőse által tanítva találta magát, megtorpant.
Céljai most is világosak voltak ugyan számára, az eltévelyedett üzenet azonban felnyitotta rá a szemeit, hogy vannak olyan dolgok, amikkel eddig nem foglalkozott.
Talán ezért küldte a képeket? Hogy felhívja magára a figyelmet? – kérdezte a fejét a párnáról fölemelve. Kócos sötétzöld haja tépázottan meredt mindenfelé, s idegesen túrt bele. Most mi a fenét kellene tennie?
Vajon a példaképe mit tenne ebben a helyzetben? Soha nem kérdezte őt a nőkről, noha kézenfekvő lett volna, hiszen az egyetlen férfiismerőse volt. Közel állt hozzá, és sok időt töltöttek együtt az elmúlt két évben. Természetesen az edzése volt a legfontosabb, emiatt nem került szóba a dolog. Örült, hogy végre elindulhat az önmegvalósítás útján.
Gondolataiból halk, bizonytalan kopogás szakította ki.
Elsőre nem is hallotta meg.
A második, kissé bátrabb próbálkozást hallva ült föl az ágyán, hogy megnézze a zaj okozóját. Végignézett magán s a szűnni nem akaró csípőtáji kínját látva bosszúsan sóhajtott föl. Ez az idegölő állapot általában csak reggelente köszönt be nála, s egy gyors zuhany általában gyorsan megoldotta a gondját. De a mostani az istennek nem akart lelohadni.
Legfeljebb elküldi a fenébe a látogatóját – gondolta, s lenyomta a kilincset.
A lábai földbe gyökereztek, mert éppen azzal találta magát szemben, akire a legkevésbé számított volna. Uraraka kínos mosollyal az ajkán állt az ajtaja előtt. Kezeit tördelte ácsorogva, súlyát egyik lábáról a másikra helyezve s várta, hogy a fiú elszakítsa a tekintetét a vékony pántos felsője kivágásáról.
– Ha-ha-hali – köszönt idegesen magas hangon, s ideje sem volt felfogni, hogyan került a szoba belsejébe.
Midoriya kezei maguktól mozdultak, fonódtak a vendége csuklójára, hogy annál fogva rántsa be őt a felségterületére, s aztán a csukott ajtónak pördítse a meglepett áldozatát. Meglepetten reagáló osztálytársa menekülését megakadályozandón a vállai mellett mindkét oldalt az ajtóra helyezte a tenyerét, s az egyik térdét is a sík felülethez érintette a lány lábai között, hogy a lefelé vezető utat is elvágja.