egyszer majd a jövőben
mikor már minden célt elértem
elköltözünk
messze innen
te és én
csak mi ketten
messze innen
a tengerparton
veszünk házat
ott hol a partfal
meredek szakadék
fehér falak közt
minimalizmus
kék keretes ablakokkal
lesz egy vitorlásunk is
a hullámokon ringatózva
nézzük majd a naplementét rajta
szürkületben hazamegyünk
hallgatjuk a hullámokat
ahogy szüntelen
a partnak csapódnak
abba nem hagyják soha
a hajadba túrnak majd kezeim
tincseid ujjaimra tekerednek majd
mint odakint fehér taréjok sötétkék hullámok tetején
régen mindig azt hittem rájuk,
hófehér lovak
kiknek a tenger mélye hazájuk
vagy a csillagok
fent az égen
akik megcsillanak
a tenger tükrében
tintakék tömegében
hajnalban pedig a nap
ébreszt minket majd
ahogy sugárával
utat rajzol a hullámok közé
a kék fodrokra
kék szemeid ragyogása épp ilyen
és én
minden reggel
ismét
újra beléd szeretek.
