ＴＨＥ ＳＰＡＲＫ ＯＦ ＨＯＰＥ ✧ ꜱᴛᴀʀ ᴡᴀʀꜱ

4

Éjfélt ütött az óra.

A hatalmas csarnokot bevilágító lámpák másodpercnyi pontossággal aludtak ki az automata programozásnak köszönhetően. Beharapva ajkamat, lopakodva igyekeztem a hangár kihalt épületébe. Ahogy megpillantottam a Sólymot, tüdőmből felszakadt egy nagyobb sóhaj. De ahhoz nem elég nagy, hogy lebuktasson. A fedélzetére érve beindítottam a hajtóművet, és amilyen gyorsan csak lehetett, fénysebességre kapcsolva hagytam el a bázist.

Nem tudtam, merre tartok, csak azt, hogy amilyen gyorsan csak lehet, meg fogom találni Bent. Éreztem a jelenlétét az Erőben és ez mégha keveset is, de legalább reményt adott.

A központot elhagyva kissé alábbhagyott a lelkesedésem a helyismeretem hiányának köszönhetően. Előkapva egy térképet próbáltam kisilabizálni, merre is lehetek, majd egy aprócska, már-már bolygónak sem titulálható kis pöttyöt, amely a Dantuin nevet viselte, kiszemelve magamnak irányt változtattam. Csak el akartam menekülni a folytonos rémálmaim elől, amelyek lassan már az őrületbe kergettek.

A jármű rázkódni kezdett, ahogy a központot alkotó többi bolygót magam mögött hagyva suhantam végig az ébenfekete galaxisban. Csak a csillagok ragyogták be az égboltot. Fénysebességre kapcsoltam, és a következő dolog, amit tapasztaltam az az volt, a meteoroid völgy vészes közelségébe kerültem. Szerencsére még időben fordultam meg a járművel, hogy kerülőúton érjem el a kiszemelt bolygót. A meteoroid rajt magam mögött hagyva a galaxis ezen szakaszán még csillagok sem telepedtek meg. Csak a teljes semmi vett körül.

A gép mintha valaminek a mágneses mezejébe keveredett volna, mert olyannyira nehézkes lett az irányítása, hogy lehetetlen volt megállítanom. Mindent elvakító fehérség csapott a vezérlőpultba, ezáltal a Sólyom érezhetően zuhanni kezdett.

A bordáimat összepréselő, éles szúrást követően a füleim sípolni kezdtek és minden elsötétült.

Amikor felébredtem, legelőször a számban lévő fémes íz tűnt fel. Azután lassacskán feltápászkodtam, és zavarosan kapkodtam fejemet a majomkenyérfák helyetti sötétség uralta kőszálakon.

Ez nem a Dantuin.

Amint tudatosult bennem a felismerés, egy vastag fényoszlop vájta szét mellettem a földet. Szívem heves dübörgése szét akarta feszíteni mellkasomat, s ahogy arrébb kúsztam a villámoktól, az adrenalinszintem is a magasba emelkedett. Túl ismerős volt a bolygó.

Ahogy az ég felé tornyosuló barlangra néztem, összeszorult a gyomrom. Azóta a nap óta gyűlöltem az Exegolt, és most, hogy valami rejtélyes oknál fogva megint itt vagyok, rossz érzéseim támadtak a jövőt illetően.

Ahogy leereszkedtem a mélységbe, az első dolog, amit kiszúrtam az egy kéken vibráló fénykard volt. Összehúzva szemeimet próbáltam kivenni a dulakodó alakokat, de nem jártam sikerrel. Egy vörös fénynyaláb irányomba tartott, így elhajolva előle véletlen kiléptem a fényre, ezzel felfedve magam az idegeneknek.

Egy pillanatra úgy látszott, tűzszünetet kötnek, így feléjük közeledve csak azt az egy, sötét ruházatba burkolózott illetőt figyeltem, aki nem fordult felém.

Mostmár biztos voltam benne, hogy kivel állok szemben.

- Ben! - hangom határozatlan volt, mert tudtam, hogy ez csak egy újabb álom lesz.

A szurokfekete tincsek ellibbenve arca elől felfedték a durva, nyílt sebeit, a hirtelen kiélesedett tekintetét, a felrepedt ajkát és az őszinte hitetlenségét.

A pillanatra beállt hatásszünetet kihasználva fénykardomat aktiváltam, hogy átszúrjam az egyik csuklyás alak szívét. Lesokkolódva figyeltem, ahogy az eddig pengém színét adó aranyló gyémánt Ben Solo közelében kékre váltott.

Már csak négy ilyen fickó maradt, akiket közös erővel fékeztünk meg. Amint az utolsó torkomhoz szorította a pirosan izzó fegyverét, az kíméletlenül perzselte szét bőrömet. Ben habozás nélkül ott termett, hogy kardját belédöfje. Annak enyhült szorítása, majd hangos puffanással esett a kavicsok közé.

Egymás felé szaladva minél közelebb akartuk tudni a másikat magunkhoz, valami különös, idegen erő annál jobban taszított volna az ellenkező irányba. Kezemet kinyújtva, erőm jelentős részét kiaknázva haladtam a férfi felé, aki ugyanígy tett. Ujjperceink találkozása után a levegőbe repültünk, majd a barlang két másik felében hátunk a falnak csapódott.