Nyugalom Cassy, mély levegő, nincs min aggódni. Csak sétálni mész Hadésszal, abszolút, semmi baj, de rohadt nagy baj van, izgulok, mint a fene. Mégis igyekszem lenyugtatni magamat, amennyire csak lehet, ami nem megy olyan könnyen, mint ahogy hallatszik. Végül mégis sikerül elindulnom Kerberoszhoz, mikor oda érek, ahogy legutóbb is most is ott van már Des. Igyekszem az izgalmat levakarni az arcomról. Nem a férfival van itt a baj, hanem Elysiummal. Eddig csak lopni voltam benn, de sose úgy, hogy engedélyem is volt. Mély levegőt veszek, mielőtt megszólalok.
- Jó reggelt, Kerberosz! Jó reggelt, Des! - Intek nekik és megvakargatom a kutya minden füle tövét, mire az vakkantgatni kezd.
- Jó reggelt, Cassy! - Mosolyog rám Des, mikor végzek az állat kényeztetésével. - Indulhatunk? - Kérdezi.
- Igen! - Fordulok sarkon a csónakom felé, de elkapja a kezem.
- Most arra megyünk, amerre én szoktam Cassy. - Húz magához és beszél egészen halkan, én biccentek egyet.
- Akkor vezess, Des! - Nézek fel rá, de talán kár volt, mert a lélegzetem is eláll, mikor meglátom a csillogást azokban a zöld szemekben. Az ajkai mosolyra húzódnak és kezemet el nem engedve kezd el vezetni Asphodelos felé. Hosszú percekig fel se fogom a sokktól, hogy hova tartunk, de utána azonnal beugrik, hiszen annyiszor jártam már arra. A hídhoz megyünk, ahol a lelkek mennek be Elysiumba, rengetegszer hajóztam már át alatta, de legvadabb álmaimban sem gondoltam, hogy egyszer átmegyek rajta.
- Valami baj van? - Szólít meg Des, mikor a híd lábánál megállok.
- Semmi, csak... - Fújok egy nagyot. - Csak ez lesz az első alkalom, hogy nem ott megyek át! - Mutatok a szabad kezemmel a folyóra. - Hanem felette! - Mutatok a hídra, mire a férfi szorosabban fogja a kezem.
- Ne aggódj! Itt vagyok veled! - Mosolyog rám, én meg lassan biccentek. - Csak, ha te is úgy érzed mehetünk. Nem sietünk sehova. - Próbál megnyugtatni és valljuk be egy kicsit sikerül is neki. Még veszem pár mély lélegzetet, majd biccentek egyet.
- Mehetünk! Készen vagyok! - Húzom ki magam és lépek is egyet. Majd hagyom, hogy Des vezessen. Folyamatosan tekingetek ide oda, már csak úgy megszokásból is.
- Feszült vagy! Nyugodj meg. Az én engedélyemmel vagy itt! - Hallom meg a mellettem sétáló hangját és meglepetten nézek rá, majd kuncogom egyet.
- Megszokás! - Vakarom meg a nyakam. - Eddig mindig beszöktem. - Fordítom el a tekintetem.
- Akkor ebben hasonlítunk! - A kijelentésre majdnem tátott szájjal nézek rá, majd csak felhúzom a szemöldököm.
- Te is beszöktél Elysiumba? - Kérdezem, ő pedig felnevet.
- Nem! Én a Stygianba szöktem le. Mikor visszaértem a legjobb barátom jól le is szidott, hogy mit képzelek magamról, hogy így eltűnök és mindent a nyakában hagyok. De hát kell a kikapcsolódás néha napján. - Mosolyog rám, én meg bólogatni kezdek. Ahogy egyre beljebb haladunk az Elysium mezein, mindenféle téma felvetődik, a napi szokásaink, a rokonaink, mit szeretünk az alvilágban és hasonlók.
- Jut eszembe a lányok mondták, hogy majd szeretnének megismerni! - Kuncogom.
- Lányok alatt kiket értesz? - Kérdezi gyanakodva.
- Medet és Raknét természetesen. - Vonom meg a vállam, mire a férfinek földbe gyökerezik a lába.
- Csak, hogy jól értem-e! Med és Rakné, az Medusa és Arakné? - A kérdésre csak egy értetlen fejjel válaszolok, de mikor ő se folytatja megszólalok.
- Kik mások lennének? - Nézek fel az égboltra.
- Tudod Cassy a legtöbb alvilági elkerüli a veszélyes lényeket, de te mintha direkt keresnéd őket. - Teszi csípőre a kezét.
- Med és Rakné nem veszélyes. És ha már itt tartunk, ha nem lennék jóban Kerberosszal már te is egy Stygiani lidérc lennél! - Fordulok el tőle morcosan. Ez rosszul eset. Hirtelen két kart érzek a derekam körül és valaki magához húz.
- Sajnálom, Cassy! Nem akartalak megbántani. - Mintha megremegett volna a hangja. - Tudom, csak kifogás, de nem tudom milyenek Hádész lakói a szellemeken kívül. Bocsáss meg nekem! Igyekszem nyitottabb lenni! - Szinte hallom a kétségbeesést a hangjában. Halványan elmosolyodok, ahogy megfordulok az ölelésben. Des könnyes szemekkel néz rám, én pedig megtörlöm az arcát és rá mosolygom.
- Ez pont elég magyarázat Des! - Mondom halkan. - De ne aggódj, majd én és a lányok megmutatjuk neked, amit érdemes látni a birodalmadból. - Még biccentek is, hogy tudtára adjam, hogy elszánt vagyok. Ő szorosan magához ölel engem és mély levegőt vesz.
- Te annyira más vagy, Cassy! Köszönöm! - Ad hirtelen egy újabb puszit a homlokomra.
- Az biztos, hogy nem mindennapi jelenség vagyok. - Nevetem el magam, amivel sikerül a partnerem is megnevettetnem. Még egy darabig sétálgatunk egy erdőben, ami olyan sűrű, hogy még a folyót se látom, amíg ki nem érünk egy tisztásra. A kis füves rész közepén egy pavilon áll, aminek a központi részébe valami nagyon puhának kinéző anyag van leterítve. Én izgatottan nézem a helyet és legnagyobb meglepetésemre ahelyett, hogy tovább mennénk Des egyenesen a pavilonhoz vezet.
- Helyezd magad kényelembe! - Mutat az anyagra a földön. Én lassan leereszkedem és megfogom az anyagot, tényleg olyan puha, mint amilyennek kinéz, így szinte azonnal el is terülök a halvány pirosas szőnyeg szerű valamin.
- Ez a legpuhább dolog, amit életemben láttam. - Mondom a szemeim lehunyva és ujjaim a szőnyeg szálai közé fúrva. Még sóhajtok is egyet, olyan kellemes érzés, mintha a folyón feküdnék. Ilyen lehet a csónaknak, mikor csak ring a folyón. Olyan kényelmes az egész, hogy azt hiszem képes lennék itt helyben elaludni.
- Te vagy a leggyönyörűbb személy, akit életemben láttam! - Hallom meg magam mellett a hangot, mire meglepetten ülök fel és fordulok a gazdája felé.
- Mi? - Kérdezem fülig pirulva, Des arcomra teszi a kezét, megsimogatja hüvelyk ujjával az arcom, majd a nyakamra simítja a tenyerét, közben végig a szemembe nézve.
- Te vagy a leggyönyörűbb személy, akit életemben láttam Cassy! - Suttogja, én még mindig paprika pirosan válaszolok.
- Köszönöm! Te vagy a legjóképűbb fiú, akit valaha láttam! - Suttogom szinte alig hallhatóan, hiszen még az én füleimig is éppen hogy elér a hangom. Életemben nem dobogott, még ennyire a szívem, mint most.
- Szeretlek! - A hirtelen vallomásra felkapom a fejem és meglepetten nézek rá, de alig van időm felfogni azt a ködös tekintetet, mikor közel hajol hozzám és összeérinti az ajkainkat.
Lehunyta a szemeit és egy pillanatra sem tágít. Az én pilláim is lassan lecsukódnak és élvezem az ajkait az enyémeken, érzem, hogy végignyal az ajkaimon, amitől megborzongok és szétnyitom a számat, ekkor érzem meg a legkellemesebb érzést, ami eddig valaha átjárt. A nyelve az enyémhez ér és táncba kezd, lassú és érzéki táncba, érzem a kezét a nyakamon, azt is ahogy közelebb hajol hozzám, de mindez csak homályosan jut át a csók okozta érzelmek szövetén. Végül lassan elválnak ajkaink egymástól.
- Szeretlek, Cassiopeia! Jobban mint bárki valaha! - Simogatja meg az arcomat mosolyogva.
- Én... - Pirulok megint el. - Szeretlek, Hadész! Teljes szívemből! - Mosolyodom el én is.
ŞİMDİ OKUDUĞUN
A révész lánya
Hayran Kurgu"Történetet mondok neked! Régi elfeledett mesét, egy poros, repedezett fedelű könyvből. Történetet a világunk azon részéről, amiről nem beszélnek. A holtak birodalmáról, ahol Hades az úr. Ahogy a lelkek útja a mi utunk is egy folyón kezdődik, a híre...
