ＴＨＥ ＳＰＡＲＫ ＯＦ ＨＯＰＥ ✧ ꜱᴛᴀʀ ᴡᴀʀꜱ

5

Újrapróbáltuk. Majd a harmadik alkalommal már a kezünk sem érintkezett.

Testünk mindannyiszor ugyanúgy eggyévált a jéghideg sziklafallal, számomra érthetetlen módon. Ben arcán átsuhant valami, majd lemondóan maradt a helyén, térdeit felhúzva, fejét a sziklafalnak döntve. Én azonban nem adtam fel, amit a férfi is észrevett.

- Ne - hangja most sokkal meggyötörtebb volt, mint amit megszokhattam tőle. Értetlen arcomat látva ajkait szólásra nyitotta. - Nem fog sikerülni.

- Miért vagy ebben olyan biztos?

- Csak tudom és kész!

Íriszei egy fokkal sötétebb árnyalatából ítélve közel járt ahhoz, hogy haragra gerjedjen.

- Igaz is, hisz ez csak egy újabb álom a többi közül - nevettem fel csalódottsagomban, majd én is hasonló pozíciót felvéve az övéhez leültem a kövek közé.

- Nem álmodsz, Rey - hangja elcsuklott, ahogy nevemet ejtette. Nyoma sem volt a méreggel elöntött, ellenem harcoló oldalának, mint amit álmaimban eddig mutatott.

- Bizonyíts!

Megrázta fejét, de nem szólalt meg. Meg sem próbálta. Bár én sem tudtam, mivel lehetne igazolni az állítást. Kis félmosoly kúszott arcára. Elmémben határozottan éreztem jelenlétét. Olvasott a gondolataimban. Próbáltam az ő fejébe látni, de semmit sem sikerült kihalásznom belőle. Mintha csak a felszínt kapargatnám.

- Hiába próbálkozol. Aznap, mikor itt hagytál, valami oknál fogva itt ragadtam, és a nem elég tapasztalt Jedik nem képesek egy párhuzamos világgal való kapcsolatteremtésre. Csak mi, akik a világok közé ragadtak.

- De hisz a szemem előtt váltál eggyé az erővel...

- Az csak a látszat volt - szomorú mosolya tőrt döfött az így is darabokban kalimpáló szívembe.

- Mégis miért?

- Ha megtudod, hogy ezen az átkozott bolygón kell sínylődnöm valami oknál fogva, akkor itthagytál volna? - némaságom mindent elárult. - Gondoltam.

Kérdések ezrei cirkáltak fejem körül, amiket egyesével akartam a férfihoz vágni, de akkor még hetek után is itt ülnénk. Nekünk pedig nincs annyi időnk.

Felpattanva a földről övembe tűztem a fénykardomat, és egy utolsó pillantást vetve Benre kiszaladtam a barlangból.

- Bármire is készülsz, ne csináld! - hangját épphogy csak ki tudtam venni még magam mögül, de nem foglalkoztam vele. Célirányosan szálltam fel apja hajójával, hogy aztán a bázison lévő szobám fiókjait feltúrva ráleljek az általam megmentett, poros könyvekre. Magamban kántálva az Exegol szót reménykedtem, hátha találok valami használhatót, de még csak meg sem említették a bolygót. Kifújva a levegőt próbáltam agyalni, hátha valami eszembe ötlik.

Hirtelen felindulásból kötöttem ki Luke szigetén, ahol most is ugyanúgy megvolt az egyensúly, mint mindig. A háborgó óceán hűs nyelvével végigszántotta a durva, sötét kőpartot, a bolygó jellegzetes madarai pedig szorgosan építették fészküket a hegyoldalba.

A Jedimester kunyhójába belépve megrohamoztak a múlt történései, valamint a rengeteg emberáldozat tudata, kiknek igazságért esdeklő lelkei mintha körülöttem keringtek volna. Megborzongtam. A kicsiny asztalhoz lépve a papírtömkeleget ide-oda taszigálva kutattam Ben Solo evilághoz tartozó kulcsa után, de a kisebb feljegyzések inkább szóltak Luke tökéletes mérnöki képességeiről, mintsem a világok közé szorult személyek visszahozásáról.

Szemeimet kapkodva a gyöngybetűkkel írt sorok között egyre jobban magába szippantott a tehetetlenség okozta harag, mígnem odáig fajult a dolog, hogy mindent ahogy volt a földre söpörtem. Tenyereimmel az asztalon támaszkodva vettem egy mély lélegzetet, és már löktem volna el magam a korhadt bútordarabtól, amikor is rábukkantam valamire.

Az asztal felszínébe alig észrevehetően jeleket, írásokat vájtak. Hiába erőltettem a szememet, egyszerűen lehetetlenség lett volna kiolvasnom.

Körbepillantottam.

A kezem ügyébe kerülő papirost az ábrák fölé fektettem, és egy darab szénnel átsatírozva azok kellően kirajzolódtak előttem. Az Exegol világ a világok közöttiként megnevezve szerepelt a bolygó részletes adatai felett.