Északi Rege

13.

A nap korong még fel sem kélt a távoli horizonton, mikor a szunnyadó tábor népet mely Asgard setét falai alatt sátrazott, hangos sikoly rázta fel álmából. Harcosok mind egy emberként ugrottak talpra s sereglettek a jurtához mely a hercegnő cselédjeinek szállása volt. Egy leány, földig érő vászon hálóruhájában, karjait maga köré fonva , mezítelen lábbal toporgott a hideg talajon. Arca kétségbe esett , könny áztatta. Mind értetlenül figyelték a leányt ki egy szót sem szólt, csupán zokogott. Zengő utat tört magának a harcosok között.

-Mi történt itt? - a leány nem válaszolt, csupán szipogott - Válaszolj! - rivallt reá a vezér, a lány megrezzent majd reszkető kezével a sátorra mutatott. Zengő elrobogott a cseléd mellett, sietős léptekkel tért be a jurta ajtaján, hol megpillantotta a többi cselédet kik mind összekuporodva pityeregtek. Össze vonta szemöldökeit, homlokát ráncolta, először szemeiben értetlenséggel pillantott körbe majd megpillantotta a jurta jobb felében Boldát. A komorna lepellel takarta el egy leány arcát, a szolgáló leány mozdulatlan feküdt, tagjai kimeredtek, torka megdagadt arca eltorzult, üveges szemei a végtelentbe révedtek, hideg ujjai hálóruhájának gallérját szorították. A komorna lassan meghajtotta fejét, szavai búsan szóltak, szinte csak suttogás volt.

-Nagy Boldog asszonyunk, Babba. Fogadd kegyelmedbe gyermeked. - Egy másik leány is térdepelt a halott mellett ki ezen szavakra még keservesebb sírásba kezdett. Bolda felegyenesedett és a vezér felé fordult.

-Mi történt itt?! - Zengő hitetlen arccal nézett körbe, hangja ingerült volt. Bolda kivezette a férfit a sátorból, majd bele kezdett.

-Megmérgezték a leányt. - jelentette ki egyszerűen. Zengő viszont döbbenten kapta tekintetét a nőre.

-Az nem lehet! A leány nem hagyta el a tábort! - halkította el hangját hogy más ne hallja szavaikat, hisz az csupán riadalmat keltene. Hisz ki vetemedne népük tagjai közül íj aljas gyilkosságra? Bolda még messzebb lépett a tömegtől mely a szolgálók jurtája körül gyűlt össze, időközben néhány harcos, Kál vezetésével kihozta a leány testét a szállásról, lepedőbe bugyolálták hogy eltakarják a kíváncsi szemek elől. A komorna halkan szólott.

-Nem tudom miképpen történhetett, de az éjjel őt is az úrnővel láttam vigadni. - Zengő arca megkeményedett, tagjait riadalom járta át, a komorna vonásaira is kiült a felismerés. Szinte egyszerre mozdultak és gyors léptekkel indultak el Ina szállása felé. A vezér és a komorna szinte berontott úrnőjük díszes jurtájába arcukra ki ült a páni félelem. Zengő tekintetét kapkodta körbe a sátor belsejében, Bolda a leányhoz sietett. Ina lassanként tápászkodott fel fekvőhelyéről, félre túrva szőrme takaróját. Álmos szemeit a két hívatlan vendég között járatta. A csörtetésre ébredt, feje még mindig kótyagos volt. Kialvatlansága pedig kiült vonásaira. Türkiz íriszeiben értetlenség és felháborodás csillogott.

-Mire véljem ezt!? - vonta kérdőre bosszúsan korai, rekedt hangon vendégeit, megigazítva hálóruháját melynek bő gallérja lecsúszott egyik vállán. Bolda és Zengő megkönnyebbülten sóhajtott fel.

                                                                                        ¤

A szolgáló leány testét napfelkeltekor hantolták el az erdőség peremén, imádságot pedig a táltos mondott felette, lelkének nyugalmáért fehér nyulat áldozott, minek vérét a frissen hantolt földre csepegtette. Eközben Zengő Csanád és Kált kíséretében felkereste a hordókat melyeket a minap hozattak a városból. A három férfi egy - egy kupába csorgatta a még megmaradt bort. A nagyobb hordó tartalma nem rejtett semmi különlegeset. Ám a kisebb, melyet Inának szántak már annál inkább. Csanád csapolta meg azt, tartalma állagára s színére nézve nem rejtett halálos mérget. Olyan volt mint a többi. Ám ízében fanyar, szagában savanyú, szinte égette az ifjú szájpadlását. Csanád a földre köpte az italt mely vélhetően a leány halálát okozta, majd mély barna szemeit Zengőre emelte.