A fény hercege

2. rész

Teo szemszöge:

Fáradt vagyok, de mégis fel akarok kelni. A fejemben nagyon sok gondolat jár jelenleg, de a fő célom elérése szinte lehetetlen. Úgy érzem valami keményen fekszem, és elég kényelmetlen. Kezemmel megsimítom a furcsa talajt, és a földre hasonlított. Szóval a földön fekszem. Szép megállapítás Teo. Megerőltettem magam, és a szemeimet is kinyitottam végre. Az erdőben vagyok. Várjunk! Az erdőben? A palotában kéne lennem. Apa! Ne! Eszembe jutott. Az nem lehet! Nem halhatott meg. Megpróbáltam lassan feltápászkodni de ez sem segített rajtam. Az a pillanat van a szemeim elött és egyszerűen nem bírom elfelejteni.
Lenéztem a földre, és pár vízcseppet láttam. Esik? Nem. Ezek a könnyeim. Miért történt ez? Hogy történhetett ez? Ki volt az a férfi aki megölte? Mit akart én tőlem? Hol a francba vagyok?!
- Miért sírsz? - kérdezte egy hang.
- Ki vagy te? - kiáltottam .
- A megmentőd.
Letöröltem az arcomat, és felugrottam a földről. Na ezt nem kellett volna. Úgy megszédültem, hogy majdnem visszaestem. Körbenéztem, de sehol nem volt senki.
- Hol vagy?
- Itt.
- Nem látlak.
- Keress meg!
- Ugyan minek?
- Csak.
- És ha nem?
Kicsit elhallgatott, de nem sokkal később válaszolt.
- Akkor itt hagylak egyedül.
- Az nekem miért baj?
- Felőlem ha azt akarod, hogy felfaljanak a vadak, vagy megtaláljanak azok akik elfoglalták a kastélyodat. Tudod mit? Maradj! Pá pá kis herceg. - mondta ki gúnyosan a hang.
Várjunk! Itt hagyott? De hol vagyok?
- Várj! Gyere vissza! Kérlek! - rohantam a sűrű fák közé.
Nem kaptam választ, de ahogy futottam nem igazán figyeltem hová is lépek, így elbotlottam egy fának a kinőtt és nagy gyökerében.
- Mekkora gyökér!? Az udvarban sose voltak ekkorák! - csodálkoztam el.
- Ennyire sebezhető fiút! Sosem láttam még hozzád hasonlót az biztos. - szólt az ismerős hang.
- Várj! Ne menj el! Segíts kérlek... - törtem le.
- Nahát! Kell a segítségem?
- Igen...
- De akkor ne nyafogj, ellenkezz, vagy kérdezősködj!
- Azt sem tudom ki vagy te! Egyáltalán bízhatok benned?
- Most mondtam hogy ne kérdezősködj!
- De akkor is!
- Ekkora egy gyereket.
- Ez nem gyerekes! Épp az elrablómmal beszélek, akit arra kérek éppen hogy segítsen nekem! Ez neked gyerekes? - kezdtem el kiabálni.
- Az. Egy normál ember ilyenre nem vetemedne. Amúgy meg megnyugodhatsz, mert nem az elrablód hanem a megmentőd vagyok!
Lépteket hallottam meg felém közeledve, majd megláttam őt. Sötétbe öltözött, és az arcát takarta, a fejére pedig egy csukját húzott. Az oldalán egy kard lógott, és kicsit assasinos beütést keltett.
- Ki vagy te?
- Valaki.
- Nem mondasz nevet? Egyszerűbb lenne.
- Titkos! De szólíts Zeronak. Amúgy meg barát vagyok. Akik megtámadtak azok az ellenségeid. - nyújtotta felém a kezét.
Kicsit gondolkodtam, majd megfogtam, és segített felállni.
- Kik voltak azok akik ránk támadtak?
- A szél népe.
- És mit akartak?
- Honnét tudjam? Tán onnét származok?
- Nem tudom. Onnét?
- Nem! Sötétbe vagyok öltözve! Egyértelműen a sötétség népéhez!
- Hallottam már róluk. Ti akkor közeli szövetségesek vagytok nem?
- Igen. Azonban jobb ha indulunk nehogy szagit fogjon valamelyik vándorfelhő, és ránk találjon.
- Vándorfelhő?
- Így hívják a szél népének felderítő csapatát. Nem lenne túl jó találkozni velük hidd el...
- És akkor hová akarsz vinni?
- A sötétség népéhez. Már várnak.
- Várnak?
- Szerinted miért küldtek érted valakit? Csak úgy?
- Igaz...

Ekkor kisebb zörejeket hallottunk meg.
- Menjünk! - fogta meg a kezem Zero.

Én alig láttam merre megyünk,  de siettünk ahogy csak tudtunk. Én leginkább attól féltem el ne essek, de akik üldöznek azok is ijesztőek.
Ahogy párszor ránéztem Zerora magabiztosnak tűnt. Tudta merre menjünk, és abban is biztos volt, hogy ott vagyok mögötte, mert rám sem nézett. Azonban volt egy kis probléma. Szúr az oldalam, meg már alig bírok futni.
- Vá.. rj! - próbáltam szólni.
- Miaz? - állt meg hirtelen.
- El... fáradtam. - próbáltam levegőhöz jutni.
- Ezt most nem mondod komolyan?

Nem mondtam semmit csak kifáradtan néztem rá.
- Gyere! - gugolt le közben.
- Mit csinálsz? - néztem rá furcsán.
- Csak mássz fel a hátamra!

Megtettem amire kért, és már futott is tovább, én pedig próbáltam nem leesni. Ez most olyan kínos szituáció. Többet kellett volna edzenem, és akkor jobban bírtam volna az egészet! Bár azt sem szerettem. Egy kis idő után Zero elkezdett lassítani, majd megállt, és legugolt.
- Most már leszállhatsz.

Meg is tettem amit kért. Ahogy ránéztem az fejére látszott rajta, hogy kifáradt. Ez olyan rossz érzés most.
- Itt vagyunk egy kis falunál. Itt egy kicsit meg tudunk pihenni. Gondolom az addig való gyaloglás már nem lesz ennyire megterhelő számodra. - éreztem a végén a gúnyt bennne. Jajj nekem.

Tényleg nem telt sok időbe hamar kiértünk a sűrű erdőből, és egy faluban találtuk magunkat.
- Jut eszembe! Ezt vedd fel! - dobott nekem egy ruhadarabot. Egy köpeny.

Felvettem, majd a csukját is feltettem ezzel takarva magamat.
- És még nem is áll rosszul - jegyezte meg, majd elindult be a faluba én pedig követtem.

Az utcákon nagyon sok mindenki volt, és úgy látom egy kisebb piaci rész is ki volt alakítva. A gyerekek jobbra balra rohangáltak, az asszonyok kisebb csoportokban sugdolóztak, és voltak ijesztő alakok is akik figyeltek mindenre a házak falának dőlve.
Amiközben követtem Zerot valaki nekemrohant, és feldöntött saját magával együtt. Amikor feleszméltem egy fiatal szakadt ruhás fehér rövid hajú lány vilt az. Meglepődtem mondhatom.
- S.. sajnálom! - mondta idegesen.
- Veled mennyi gond történik - jegyezte meg Zero, majd felsegítette a lányt.
- Ott van! - kiáltotta egy ijesztő alak.
- Mennem kell! Sajnálom! - futott el a lány.

Két alak futott utána. Mibe keveredhetett?
- Menjünk! - szólt Zero.
- De bajban van!
- Nem a mi gondunk. Szóval gyere!
- De segítenünk kell neki.
- Figyelj! Nem tudom milyen tündérmesében éltél eddig, de lehet hogy egy közveszélyes bűnöző. Meg amúgy is! Le akarsz bukni? Na kelj fel, és induljunk!

Nem tudom mi ütött belém, de felkeltem, és utána futottam. Hallottam, hogy Zero csak morgolódik, de valahogy nem érdekel. Segítenem kell azon a lányon!
Láttam hogy befordul valahova, és követtem, de amikor beértem senki nem volt sehol. Ez azért érdekes, mert ez egy zsákutca... Közben Zero is beért engem.
- Mit mondtam neked!? - szidott le nagyon.
- Sajnálom, de...
- Szóval azt mondod ő az? - szólt egy ismeretlen hang.
- I.. igen. - válaszolta egy ismerősebb hang, de nagyon félénken.
- Na lássuk!

A falból hirtelen előjött a két támadó a lánnyal együtt akit a földre dobtak.
- Szóval te lennél a fény hercege? Gyengének tűnsz. - szólt az egyik akinek egy sebhely volt az egész arcán.
- Mondhatni - válaszoltam Zero meg csak fogta a fejét.
- Bizonyítsuk be!

Elővették mindketten a kardjukat, és felém kezdtek el rohanni. Mi van?
Zero hátralökött, és ő kicsi, de éles késeivel hárította őket. A lány a földről közben felállt, és elosonva mellettük felém szaladt.
- Gyere! - fogta meg a kezem, de én ellenkeztem.
- Nem!
- Gyere! Jönni velem! - erőszakoskodott.
- Nem hagyom itt Zerot, és amúgy sem bízok benned! - ordítottam rá.
- Milon nem bánt! Milon segít hercegen! Kérni herceg jönni Milon!
- Nem Milon!

Itt a lánynak elege lett, és hirtelen felvett menyasszonypózba. Milyen erős már? Azonban...
- Zero! - kiálltottam úgymond hősömnek.

Ő csak hátrapillantott, és ledöbbent, de egyből visszatért a két ellenséghez.

Mibe keveredtünk!?

----
Sorry a nagy kihagyást 😅