Törékeny™ - SZÜNETEL

Tizenharmadik

Másnap reggel hamarabb felkelek, mint Jimin, de nincs szívem felébreszteni, olyan édesen szuszog mellettem. Pontosabban félig rajtam, ugyanis az egyik kezével a pólómat szorongatja, a másikkal meg az ujját szopizza. Próbálok semmi huncutat a helyzetbe képzelni, így inkább feltérképezem arcának minden egyes pontját, hiszen így olyan békés és aranyos. Egyelőre kész rejtély számomra ez a fiú! Félénk, mégis csibészes. Tehetséges, nyilvánvaló, hogy imád táncolni és énekelni, mégis olyan, mintha tudatosan visszafogná magát. Még nem tudom, hogy mi történt vele, de lassan kezd a kíváncsiság úrrá lenni rajtam. Bántotta volna valaki a múltban? Esetleg elvesztette valamelyik szerettét? Muszáj még közelebb kerülnöm hozzá, hogy megbízzon bennem, mert van egy olyan érzésem, hogy szinte egyedül van a világban, mert ahogy a legelső alkalommal, mikor megláttam őt, feltehetőleg a családtagjaival érkezett ide, és úgy viselkedett velük, mint aki az egész világot az ellenségének tartja.

Nagy nehezen megnézem a telefon kijelzőjén az időt, miszerint öt óra múlt nyolc perccel, így jobbnak látom, ha ébresztgetni kezdtem ezt az álommanót, hogy bőven legyen időnk gyakorolni a továbbjutást jelentő előadásra, ami tíz órakkor kezdődik. Szerintem a legjobb módszer, ha puszikkal lepem el az arcát, amitől először fintorog egyet, majd mocorogni kezd.

- Nyöhmhm- nyammogja az ujjával a szájában, és ahogy lassan minden miliméteren díszíti pofiját egy-egy puszim, ficánkolni kezd, hogy elbújjon a nyakhajlatomba.

- Naaa, Minie, ébredj fel!- kérlelem mosolyogva, és még közelebb szorítom magamhoz, noha az ágy, amit kaptam, kettőnknek is hatalmas.

Jimin nyöszörögni kezd, de nem értem, mit akar mondani.

- Tessék, bubu?

- Azt kérdeztem, mennyi az idő.

- Nemsokára negyed hat.

- És te mi a mákért akarsz ilyen korán elmenni innen?

- Azért, hogy elpróbáljuk párszor az előadást, nem emlékszel?

- Jaaa, tényleg...

Végre felemeli a fejét, és azt hiszem, behuggyozok, annyira nevetnem kell. Hosszú haja ezerfelé áll, az ajkaival csücsörít, miközben a szemeit nem nyitja ki.

- Héé, ne nevess, reggelre mindig bedagadnak a szemeim, és alig bírom kinyitni őket!

- Jól van, te nagyra nőtt baba!- válaszolom kuncogva.

- Nagyra nőtt baba a faszom!

- Naaa, milyen csúnya nyelved van, Chim!

- Tegnap este nem zavart- válaszolja kacéran, miközben az egyik szemét sikerül kinyitnia, míg a másik csak rángatózik, ami meglehetősen vicces látványt nyújt.

- Naa, hagy vizsgáljam csak meg a nyelvedet!

Egyszerre mozdulunk a másik felé, és elengedek egy sóhajt, ahogy megérzem azokat az őrületes párnácskákat a számon csúszkálni. Mondjátok meg nekem, mit csinálhat, hogy ilyen puhák, és vastagok az ajkai? Nem fér a fejembe! Vagy lehet, eleve azért született ilyen különleges adottságokkal, hogy elcsavarja a fejemet. Hát nem sokat kell kínlódnia!

- Khookh- motyogja, miközben pózt váltunk az ölelkezés közben, én pedig a lábai közé kerülök.

Talán kissé elszalad velem a ló, mert annyira elvarázsol, nem is, inkább feltüzel az, ahogy követni kezdi minden mozdulatomat, hogy amikor összeér az ágyékunk, az istenre esküszöm, hogy Jimin a hátamba vájja a körmeit. Mind a ketten nyögdécselni kezdünk, pedig én aztán tényleg nem terveztem azt, hogy így neki esek! Tegnap még majd meg akartam halni a fájdalomtól, most meg konkrétan pettingelek egy sráccal. Egy nagyon is dögös sráccal!