Xiao Zhan egy feltörekvő művész, aki egy kiállításon meglát egy számára gyönyörű festményt, amiről Wang Yibo kezd el mesélni neki. Kiderül az, hogy kit ábrázol a portré, és ki volt az alkotója. Aztán egyik pillanatról a másikra, Xiao Zhan a múltba k...
A múlt szemeivel látva a világot, talán a jövő sokkalta hidegebb számára, mint annak véreskezű elődje. 🌼
Lan Wangji hirtelen kezdte magát mindennél apróbbnak érezni, mintha csak egy piciny hangya lenne ami elkóborolt a neki kijelölt útvonalról. Aki elveszett ebben az óriásira nőtt világban. Körülötte az épületek az egekig szöktek fel, a tetejüket már nem is látta, és nem tudta, vajon az a kormosnak ható szürke felhő szerű anyag vajon valóban felhő-e. S a fülsüketítő városi zsibaj, ő ezt sem ismerhette, számára itt minden teljesen idegen volt. A mentőautó sípoló hangja, a településen átívelő szirénák sokasága. Ő nem volt könnyen megijeszthető ember, de most valóban megrémült. A számára eddig olyannyira ismert világ, aminek talán az egyik csúcsán állt, most hirtelen teljesen ismeretlenné vált. Elveszettnek érezte magát. Ezen a csuromvizes ruhája sem segített. Teljesen át volt ázva, és biztos volt abban, hogy az előbb még egy általa hitt piciny tóban süllyedtek Wei Wuxiannal karöltve. De akkor most hogyan került ide? Egy márványból kiépített dologba, amiből folyamatosan víz lövell fel, és egyre jobban csak eláztatja őt. Erre a körülötte sétáló emberek is hamar felfigyeltek, és piciny idő alatt nagyobb tömeg gyűlt köré. Lan Wangji csak rémülten kapkodta a tekintetét az őt bámuló furcsa emberek között. Néhányuk röhögcsélt, vagy furcsa megjegyzéseket tett rá. Valakik egy furcsa dobozszerű tárgyból szórtak rá fénycsóvákat aminek a hatására maga elé rántotta a kezeit, mintha védekezni próbálna, s hátra is zuhant vissza a vízbe.
Nem értette az egész helyzetet. Ezek az emberek nem tudják ki ő? Miért nem félik a halált ha jelen van? Miért nem hajtanak fejet előtte? Hová lett a megszokott kényelmesség és gyönyör? A születési előjog egy égből kapott ajándék, s hol van most ez? Mi ez a világ, ahol ezt nem ismerik? Ilyen lenne ... a pokol? De az lehetetlen, a pokolnak egy igazságtalan helynek kell lennie, a születési előjog megszüntetése viszont igazságot hozhatna az élők soraiba. Bár ezt tudta Wangji is, ezt azért mégsem akarta eldobni magától. Talán a nemes származásúak büntetése a kihágásaik, és vétkezéseik miatt a rangjuk elvesztése?
- Uram! Nem szabad ott lennie! Azonnal fáradjon ki, nem szedhet ki a szerencsekútból érméket! Ez szigorúan tilos! - a herceg ordibálásra lett figyelmes a háta mögül. A fejével abba az irányba fordult, s az eddigi embereknél még két furábbat látott. Kettő kék ruhás egyén figyelte őt szigorral az arcán, emiatt kissé megült benne a vér. Most valaki rá ordított. Valakinek volt mersze ráordítani.
- Hogy mered? - kiáltott immáron vissza - Te tiszteletlen! - támaszkodott meg a tenyerével, így állóhelyzetbe segítette magát, bár nehezen tette meg ezt a lépést, mert a rajta levő hófehér ruhák súlya a víz miatt teljesen lehúzta.
- Újabb őrülttel van dolgunk - suttogta oda az egyik rendőr a másiknak, bár nem elég halkan ahhoz, hogy azt Lan Wangji ne hallhassa meg - Az ilyeneket irtani kéne, azt sem tudom egyáltalán miért van szabadlábon. Van új elszökött az intézetekből? Manapság egyre több eszes van köztük, és kijutnak onnan! Pedig örökre zárni kéne őket, elzárni a külvilágtól!
- Elég ... - forgatta meg a szemeit a másik leállítva a társát - Túl sokat drámázol az ügyön. Csak fogd a bilincset, bevisszük és kiderül minden - sóhajtott - Nem dísznek van az ott az oldaladon - lökött egyet a kezével a hátán - Menj már!
- I-igenis! - hajtott fejet és el is indult a szökőkút felé célirányosan, de annak a szélénél megtorpant - Ide most ... be kellene másznom? - nézett a felettesére.
- Mert mit gondolsz? Én másszak be érte? - húzta fel cinikusan a szemöldökét. A másik tudta, hogy erre a kérdésre nem igazán vár választ, ezért mély levegőt vett és belelépett a jéghideg vízbe ezzel teljesen eláztatva a lábszárától lefelé mindenét. Utálta hogy a partnere soha sem kezeli őt jogos, egyenrangú félként. Mindig azzal jött, hogy egy pozícióval előtte jár, ezért neki kell elvégeznie a munka piszkos részét. De milyen meglepő, akármilyen keményen próbálkozott eddig, neki nem adtak emelést. Ehhez képest a társa alig a munka felét végezte el, de a siker mindig az övé volt. Ez dühítette.
- Ne merj közelebb jönni! - Szólt rá Lan Wangji, mikor már majdnem odaért hozzá. Látta a kezében lebegő fémtárgyat, s ez igen ismerős volt számára. A palotában is hasonló dolgokkal vették el az emberek mozgáskészségét, csak kicsit nagyobb változatban - Ha azt nem dobod el most rögtön, a fejedet vetetem.
- Mert ki vagy te? - nevetett fel kissé a rendőr. Lan Wangji nem találta őt éppen jó kedvében. Elege volt már a folyamatos csicskáztatásból. De, hogy még valami random diliházból szabadult barom is pofázott neki az már tényleg sok volt - Emeld fel a kezeid, és engedd hogy rád rakjam a bilincseket. Könnyítsük meg egymás dolgát, te is hamarabb szabadulsz így hidd el - sóhajtott mélyet a nagydarab férfi.
- Még megmered kérdezni ki vagyok? - húzta fel a herceg a szemöldökeit, s ezután keresztbe tette a kezeit a mellkasa előtt. Személye még a mostani szánalmas látványa ellenére is tükrözte azt az eleganciát, melyet éveken keresztül gyakorolt, hogy a személyisége részévé kovácsoljon - Bátor vagy, mit ne mondjak... Hasonlítasz valakire - s ez volt az a pillanat mikor Lan Wangjinek beütött valami, mintha elkapta volna egy gondolat. Ezek az emberek nagyon hasonlóan reagálnak mindenre amit mond. Sőt! Pontosan olyan nemtörődömséget mutatnak mint amilyet Wei Wuxian is folyton.
- Igazán? Mond csak, kihez van szerencsém ó nagyságos úr? - beszélt szarkasztikusan a rendőr, s ő is keresztbe rakta a karjait a mellkasa előtt. Már igazán érdekelte az, vajon ez az elme roggyant mivel rukkol majd elő.
- Én? - fordította kissé oldalra a fejét a herceg, majd visszanézett a rendőrre és szólalt volna meg, hogy elárulja a kilétét, hogy ő valójában a tiszteletreméltó császár unokaöccsének a fia, a második örökös, de valaki a szavaiba vágott még azelőtt, hogy ezeket világgá kürtölhette volna.
- Elnézést biztos úr! Ez a férfi itt a kisöcsém, szegénykémet még gyermekként fejre ejtette a mi ó de szerencsétlen édesanyánk - túlozta el túlságosan az "ó"-t - Badarságokat beszél! Kérem hagyja, hogy visszavigyem. Ha nem adom be neki időben a gyógyszereket akkor teljesen megbolondul és tombolni fog. Nagyon labilis, életveszélyes a társadalmunkra, és magára nézve is. Nézzen csak rá, teljesen normális ember nem mászik bele abba a megszentelt kútba! Egy kicsiny épp esze nincs neki! - hadarta el a férfi a mondandóját, kissé zihált, mintha futott is volna. De ezt nem hiába tette, meg akarta menteni a herceget attól, hogy a császár nevét a szájára vegye. Azonnal börtönbe csukták volna érte. S az nem számított volna, hogy ő valóban a királyi vérvonal sarja, ebben a világban őt már csak a történelem könyvekben ismerik.
•••••••••••••••••
Hellóka~ Picit késtem a fejezettel sry gurls. Na de vannak tippek, hogy ki is ez az úr? 😂😂
Oups ! Cette image n'est pas conforme à nos directives de contenu. Afin de continuer la publication, veuillez la retirer ou mettre en ligne une autre image.
