Penge és bűvölet [BEFEJEZETT]

21. fejezet

Bármennyire is nem akaródzott meginnom a forró löttyöt, néhány nap alatt tényleg remekül rendbe hozott. Persze, ehhez hozzájárult a rengeteg borogatás, a meleg takarók és persze a pihenés, Giilvas társaságában. A harmadik reggelre már kitisztult a látásom is és egy rövid sétát is tettem a faluban. Egy hét elteltével pedig mintha soha nem is ettem volna meg azokat a fránya bogyókat, amik úgy kifektettek.

A javasasszony egyébként még így sem lett sokkal szimpatikusabb vagy bizalomgerjesztőbb, de hálás voltam neki, amiért megmentette az életemet. De ha tehettem, inkább mellőztem a társaságát. Helyette viszont lassanként megismerkedtem a helyiekkel. A lányok persze itt is egészen odáig voltak Giilvastól. Többen is azt tudakolták, hogy esetleg a vőlegényem-e. Én csak zavartan ráztam a fejem, habár nem tagadhattam, valóban vonzó ifjú volt és az elmúlt idők alaposan összekovácsoltak minket. Mindig mosolyt tudott csalni az arcomra és még a legelveszettebb helyzetekből is képesek voltunk kimászni együtt. Ezt viszont ők nem érthették, hiszen nem voltak a részesei. Ellenben határozottan bosszantott a gondolat, hogy esetleg kivetik a hálójukat rá ezek a leányok. Ők úgysem érthetik meg őt úgy, mint én. Legalábbis így gondoltam, de nem osztottam meg velük, csak csendesen tovább ballagtam. Máskor talán lett volna egy frappáns megjegyzésem, vagy magamból kikelve kiabáltam volna, de olyannyira újszerűnek hatott így gondolni Giilvasra, hogy ez sokkal inkább lekötötte a gondolataimat. Mindebből természetesen, és az én nagy szerencsémre ő nem vett észre semmit. Úgy láttam, élvezi az őt körülvevő, szinte már általánosnak számító rajongást, de különösebb jelentőséget nem tulajdonított neki.

Ezt leszámítva egyébként a falu kedves helynek bizonyult. Mindenki szívesen segített nekünk és nagyon befogadónak bizonyultak két árvával szemben, akiket hozzájuk vezetett a sors. Arról viszont, hogy mi történt velünk és hogy kerültünk ide, nem sokat árultunk el nekik. A rengeteg menekülés, csapda és ármány után megingott a bizalmunk, bármennyire is vendégszeretőek voltak a helybeliek. Csupán annyit adtunk a tudtukra, hogy el kellett hagynunk az otthonunkat és mindeddig céltalanul kerestük a helyünket a világban. Ők pedig nem titkolt lelkesedéssel invitáltak minket, hogy maradjunk velük. Habár valóban úgy határoztunk, hogy egy időre megpihenünk itt, a döntésünk nem volt végleges. Tudni akartuk, hogy mi történt a családunkkal. És utána? Azt még mi sem tudtuk. Annyiban maradtunk, hogy ha majd megtaláltuk a többieket, akkor kitaláljuk, hogyan tovább – remélhetőleg a szeretteinkkel együtt.

Ahhoz azonban, hogy mindezt valóra is váltsuk, erőt kellett még gyűjtenünk. Különösen nekem, mert bár felgyógyultam, még azért nem hoztam a régi formámat. Ráadásul Giilvasra is ráfért már, hogy néhány éjszakát nyugalomban és kényelemben tölthessen el, nem pedig éberen figyelve minden apró neszt, hátha valami ránk támad az éjszaka folyamán.

Nagyjából tehát így tengettük a mindennapjainkat errefelé. Nem éreztük az otthonunknak, de legalább megpihenhettünk végre és nem kellett folyton a hátunk mögé pillantgatni, hogy vajon ki vagy mi fog ránk támadni a következő pillanatban. Jóleső volt a csend és a nyugalom, ami körülvett minket. Azt hiszem, ez is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy néhány hét leforgása alatt mintha kicseréltek volna. Egészen hamar talpra álltam, ráadásul a helybéli lányok ragaszkodtak hozzá, hogy egy kicsit rendbe szedjenek. Tény, a rengeteg, szabadban töltött éjszaka nem tett túl jót a hajamnak, ami mostanra csomókba tapadt és a valaha volt báli ruhámból rittyentett gúnyám volt az egyetlen viseletem. Ezen szerencsére hamar segítettek. Egy illatos fürdő után kibontották a gubancokat, így a tincseim már fényesen libbentek ide-oda az arcom körül és néhány kényelmes ruhát is kaptam ajándékba, amikben kevésbé festettem úgy, akár egy vadorzó nomád. Még magamat is megleptem azzal, hogy mennyivel magabiztosabbnak éreztem magam azután, hogy visszanyertem a régi formámat, noha sosem voltam az a fajta lány, aki minden idejét a tükör előtt tölti.

Így történhetett, hogy néhány hét elteltével néhány ifjú alapja jelent meg a pajta ajtajában, ahol tanyát vertünk. Habár Reyna asszony, akihez a pajta tartozott, többször is invitált minket, hogy költözzünk be a házba, ameddig tetszik, mi inkább nem éltünk a lehetőséggel. Mivel átmenetinek tekintettük a letelepedésünket, megelégedtünk a pajtával, ahol ráadásul magunk lehettünk, nem lestek folyton kíváncsi tekintetek.

A fiúk derekukat kihúzva álltak meg az ajtóban, amit eleinte észre sem vettünk, olyannyira elmélyedtünk a beszélgetésben, mígnem egyikük torkát köszörülve félbeszakította a sárkányokról szóló diskurzust.

-Sárkányokkal nem szolgálhatunk. De nagy megtiszteltetésnek vennénk, ha Giilvas velünk tartana a soron következő vadászaton. - szólt végül, mi pedig meglepetten pislogtunk a sőt haj alatt megbúvó olajzöld szemekbe. Látásból már ismertük őt, nagy népszerségnek örvendett a faluban. Noha nem volt a klasszikus értelemben jóképűnek mondható, erős volt és sugárzott róla a magabiztosság. Általában nem beszélt sokat, ám annál tevékenyebb volt. Irdatlan ereje kárpótolta az előnytelen külsőért, aminek köszönhetően még jó partinak is számított.

-Na, és Caeda? - kérdezte Giilvas gondolkodás nélkül, mire már az én szemöldökeim is felszaladtak. Mi a jó fenéért akarna éppen engem vinni egy vadászatra?

-Az asszonyok általában a zsákmányból készülő finom falatokért felelnek. - látszott rajta, hogy nem tud mit kezdeni a hirtelen felvetéssel. Mifelénk persze nem volt ritka, hogy a nők is részt vesznek a vadászatokon, de az elfek többsége éppen a remek harcmodoráról volt híres.

-Caeda remek vadász, de még annál is jobb mágus. - felelte szemrebbenés nélkül, noha ez erős túlzás volt. Én inkább úgy fogalmaztam volna, hogy nem teljesen elveszett vadász és tűrhető mágus. Még ha mellette bele is tanultam egy kicsit a fegyverek használatába, nem voltam éppenséggel egy őstehetség. A varázslásról pedig még bőséggel akadt mit tanulnom, hiszen mindig is egyedül gyakoroltam, nem volt kitől ellesni a fortélyokat. Mégsem szóltam egy szót sem – kíváncsi volta, hogy mi sül ki ebből az egészből.

A fiúk néhány pillanatig farkasszemet néztek, majd lassan, szinte, mintha az idő is megállt volna, lehajtotta a fejét.

-Rendben. A lány is velünk jöhet. - felelte.

------------------------------------------------------

Egészen otthonos ez a kis falu, nem gondoljátok? Kár, hogy Caeda és Giilvas nem akar itt letelepedni. De talán még többet is tartogat nekik a jövő. Jövő héten folytatom! ;)