Illegal * Luke Hemmings *[Magyar fordítás] JAVÍTÁS ALATT!

23. fejezet - Minden rendben lesz, ígérem

- Öm, miért néz rám mindenki? Kicsit kényelmetlenné tesz... - szomorúan a szemem a kezemre téved melyek összefonódnak az ölemben. 

- Ashton ragadd meg a kulcsokat. - mondta Luke hirtelen, teljesen eloszlatva az állításomat, miközben Ashton úgy tette ahogy mondta a többiek pedig követték példáját. Rohantak ki az ajtón a lehulló éjszakában egyedül hagyva Luke-ot és engem mint általában. 

- Mi - mielőtt lehetőséget kaptam volna, hogy megszólaltassam gondolataimat Luke félbeszakított. Hirtelen kezét arcomra tette és nekiesett ajkaimnak. Másfajta szenvedéllyel csókolt, tele volt kétségbeeséssel és rövid életű volt. 

- Kibaszottul nagyon szeretlek kislány. - mondta, kék szeme áttört az enyémen, miközben érzelmekkel voltak tele. Még sosem láttam rajta ezelőtt félelmet. Keze fejével arcomat simogatta, a másikkal pedig fülem mögé hajtogatta a hajam laza szálait. 

Annyira figyelmen kívül hagytam mindent ami körülöttem zajlik, hogy nem vettem észre, hogy Luke lerántott a lábamról és gyakorlatilag az autóhoz húzott ahol a felhők öntötték a tartalmukat, az eső és az iszap fröcskölt mindenfelé miközben mi trappoltunk oda ahol a fiúk vártak. Ashton várt egy kicsit majd rátaposott a gázpedálra. Elhaladva a fák mellett úgy tűnt, hogy baljós fényt árasztanak a sötét szürkülteben.  

A légkör a kicsi zárt térben feszült volt, csend volt, senki sem mert megszólalni. Az egyetlen zaj amely áthaladt a csenden az az eső volt amikor felcsapott a külső szélvédőre. Mindannyian elszigeteltek voltak egy másik világban, én pedig csak elvesztem a sok végtelen gondolatban, melyek tovább vezettek egy összecsapott zavart labirintusba. 

A kezem izzadni kezdett Luke szoros szorításában, de minden alkalommal amikor megpróbáltam elhúzni, csak tudatosan megszorította a tekintete pedig visszatért az ablakon kívüli világ felé. Becsuktam a szemem a fáradtságtól, de ahogy lecsuktam úgy fel is ébresztett... minden ami az utóbbi időben történt. Az alvás volt az utolsó dolog amire gondoltam. 

Olyan volt mintha valami normális dolog történne, de mindig volt valami más ami megfordította. És amikor már azt hittem, hogy az életem vissza tér a régi kerékvágásba hirtelen rájöttem, hogy kihagytam egy évet a régi életemből ahonnan elszakítottak, hogy az Isten tudja hol legyek éjfélkor egy kapucnis pulóverben és Luke bexerében.

Milyen nagyszerű lehetőség a születésnapom eltöltésére.... 

Nem emlékszem, hogy aludhattam el, csak azt éreztem, hogy a testem megrázkódott amikor az autó megcsúszott a fejem pedig leesett Luke válláról. 

- Nézd, tudom, hogy tényleg össze vagy zavarodva és rengeteg kérdésed van, de kérlek csak menj az árral. - Luke könyörgött mivel most már érzékenyebbnek tűnt mint általában. Testemet magához húzta míg karjai meleg ölelésbe borították rövid keretemet. 

- Csak erre válaszolj. Mi a fasz folyik itt? - kérdeztem, szemeimmel körbenéztem ahogy megpróbáltak bekerülni a környezetbe. Amit láttam, az egy magas épület volt ami előtt álltunk, valamilyen raktár. A felhők ahogy látszólag felette köröztek, csak még titokzatosabbá tették. 

Szó nélkül előhúzta telefonját, megérintve néhányszor, miközben én elég közel hajoltam, hogy lássam. Egy 'ismeretlen' szöveges üzenet volt egyszerűen írt szavakkal, melyektől megijedtem és összezavartak. 

"Gyere."

"És hozd őt."

Kétségbeesetten néztem Lukera miközben zsebre dugta telefonját. Üres pillantást vetett felém amely azt mutatta, hogy ugyanolyan tudatlan mint én. 

- Szóval mi fog történni? - kérdeztem némileg hitetlenkedve. Egy részem azt kívánta és remélte, hogy ez csak valami nagy ostoba tréfa - egy vicc amihez felfedik a poént. De ahogy közelebb és közelebb értünk az épülethez, tudtam, hogy ez távol áll az igazságtól. 

Amikor a fém ajtók kinyiltak, az orrlyukamat sűrű szag sujtotta, ami a tüdőmet bezárta, mintha a levegőt mérgező méreg váltotta volna fel. Hevesen köhögni kezdtem a szemem pedig bekönnyesedett. Luke adott nekem egy légzőkészüléket, mint amilyeneket a laboratóriumban találsz. Mig küzdöttem, hogy feltegyem elgondolkodtam. Beigazította a sajátját, közelebb húzott karjaiba és édesen suttogott kis semmiségeket. 

- Minden renben lesz, ígérem. - ismételte Luke. 

- Hogy érted? - érdeklődtem, de a maszk mögül tompán jött ki. 

Ha meg akarnak ölni úgy, hogy megfolytanak akkor sikerrel járnak. 

Mielőtt esélye lett volna válaszolni, bevezettek egy iroda tipusú szobába. Az egyetlen bútor egy kanapé, több doboz, sok fiók melyek a kibélelték a falakat és egy íróasztal melynek forgószéke szemben volt a látókörünkel. A szoba félelmetes volt, és az a tény, hogy két tetovált testőr volt mindkét oldalon, úgy néztek ki mintha egyetlen gombnyomással le tudnák csapni a nyakad.

- Fiúk, üdvözlet. - mély, szokatlanul vidám hang hallatszott amikor a szék megfordult, felfedve egy vázlatos kinézetű embert gyilkos pillantással a szemében. - Ó ahogy látom elhoztad. Kitűnő. - folytatta, folyamatosan nyitva és zárva valamit a kezében miközben lassan felénk sétált. Ösztönösen, úgy éreztem, hogy kiborulok. Lukhoz bújtam, ahogy közelebb álltam hozzá. 

- Öröm találkozni az ismerősöddel. - mondta a rejtélyes alak majd kezet nyújtott nekem amit én elutasítottam. A szemeim a másik kezében lévő fényes tárgy felé fordultak. Amit felismertem az egy rugós kés volt. - Nem? - kérdezte a fejét rázva, mintha egy kicsi gyermekkel beszélne, aki nem tudta, hogyan kell beszélni. Nos, helyénvaló volt. Úgy éreztem, hogy elvesztem a hangomat, ezért csak megráztam a fejem és tovább temettem magam Luke-ba. 

- A SZÜLEID nem tanítottak valamit a modorról hmm, Avery Martin? - kicsit túl hangsúlyozta a 'szülők' szót. Ha gúnyolódni próbált rajtam, hogy már egy éve nem láttam őket akkor, egy pont nekem. 

De ami ledöbbentett az a név volt.

Avery. 

És nem ez volt az első alkalom, hogy így hívtak...

Először Luke, aztán Michael most meg ő? 

- De -

- De mi? - mondta gúnyosan. - Senki sem mondta neked? 

Felhúztam szemöldökömet, mostanra milliárdszor miközben ő alázatosan kuncogott...

- Téged örökbe fogadtak.