Hagyd Hogy Szeresselek [Jikook ff.]

일곱

Jimin pov:

Már eltelt pár nap mióta Jin bevallotta Namjoon-nak hogy szereti, és szerencsére Namjoon is így volt vele. Ahogy tudom még nincsenek együtt, de látszik, hogy nagyon szikrázik körülöttük a levegő. Már el is képzeltem az esküvőjüket!

Nemrég lett tél. Örülök neki, hisz ez a kedvenc évszakom az évben.

Péntek van és eppen sétálok ki a teremből, mikor meglátom a három 11.-es barátom. Yoongi, magányosan sétál, miközben a két szerelmes kézenfogva járkálnak. Integettem nekik, ők pedig visszaintegettek, Yoongi pedig biccentett egyet. Láttam hogy Hobi is kijött az osztályból és éppen Yoongi felé tart. Mikor lettek ők barátok? Ahogy odaért, köszönt nekik és utána Yoongi-hoz fordult. Egymásra mosolyogtak. Várjunk. Yoongi mosolygott? Most láttam először mosolyogni. Valószínű hogy elég feltűnően figyeltem őket, mert a nagyobbik idefordult hozzám én meg gyorsan megráztam a fejem és elkezdtem keresni Kook-ot. A fal mellett állt és engem figyelt, így én gyorsan odamentem hozzá.

- Szia Mini! - ahogy odaértem, boldogan köszöntött

- Szia Kook! - közelebb mentem és megöleltem, ő pedig a derekamat átkarolva ölelt vissza. Miután eleget ölelkeztünk, elengedtük egymást

- Van kedved holnap elmenni velem randira?

Randira? Ez lesz az első randi az életemben! Mondjuk Jungkook az első szerelmem is az életemben, de mindegy.

- Persze! Szívesen megyek veled. Hánykor indulunk?

- Úgy terveztem, hogy olyan fél 1-kor megyek érted.

- És hova megyünk? - a szemem felcsillant, mert izgatott voltam

- Nem mondom meg! Majd meglátod.

Lebiggyesztettem az ajkaim, és kiskutya szemekkel néztem fel rá, de nem hatotta meg.

- Törődj bele Picur. Meglepetés kell legyen. - kuncogott rajtam és adott egy puszit a számra. Utána pedig hosszasan megcsókolt.

Miután megbeszéltük hazaindultunk. Elkísért Kook és miután adott egy búcsú csókot, elindult hazafele.

Bementem a lakásba és elindultam a szobámba.

- Mi ez a nagy boldogság? - igen, anyának ezt az alkalmat kell kiválasztania, hogy a szívbajt is rámhozza

- Semmi. Holnap nem leszek itthon, egy ideig. Vagy lehet estig.

- Miért hova mész? - egy perverz mosollyal nézett rám. Én is ugyanezt tettem, csak éppen nem mosolyogtam, hanem tányérnagyságú szemekkel bámultam rá

- Jungkook-al... - zavaromban lehajtottam a fejem, miközben beszélgettünk

- Rendben, majd meséld el mi volt. - kacsintott egyet, és visszament a konyhába én pedig vörös fejjel felmentem a szobámba.

Lehuppantam az ágyamra és a plafont kezdtem el bámulni. Hirtelen meghallottam, hogy csengetnek.

- Jimin, kérlek nyisd ki! - anya felkiabált én pedig már futottam is lefele.

Kinyitottam az ajtót és a két mamlasz barátomat láttam meg.

- Sziasztok. Hogy hogy itt vagytok?

- Jöttünk meglátogatni! - Hobi boldogan mondta és már bent is voltak mindketten - Hello Nara!

- Jó napot, Nara. - köszönt Tae is anyának és leültek a kanapéra

- Sziasztok fiúk! Kértek egy kis levest?

- Köszönjük nem. - Tae illedelmesen visszautasította

- Magad nevében beszélj Alien! Én kérek!

Anya csak kuncogott rajtuk, Tae pedig a fejét fogta a barátja viselkedése miatt. Örülök hogy ők a barátaim.

Miután Hobi megette a levest, felmentünk a szobámba és az egész délutánt elhülyéskedtük. Végul olyan hétkor elmentek én pedig nekiálltam a házimnak. Nem szeretem másnapra hagyni, mert így hétvégén nincs vele bajom. Végeztem az összes házival és miután átöltöztem piszamába, fáradtan bedőltem az ágyba és szinte rögtön el is aludtam.

***

Mikor felkeltem izgatott lettem. Ma lesz a randim! Megnéztem az órát ami 11:21-et mutatott. Gyorsan kikeltem az ágyból és leszaladtam a konyhába. Anya már kikészítette a reggelim, és miután megettem, visszamentem szobámba. Gyorsan felvettem egy vastag piros kapucnis pulcsit, alá pedig egy szintén piros felsőt. Nadrágnak egy fekete farmert választottam, cipőnek pedig egy piros converse-t. Gyorsan beszaladtam a fürdőbe, hogy a hajamat is elrendezzem valamennyire, így egy elég tűrhető kinézetet varázsoltam magamnak.

Teljesen készen álltam az ajtón kívül, miután elköszöntem anyától, és vártam Jungkook-ot.

Hirtelen megláttam egy fekete kocsit megállni a kapu előtt. Ez Jungkook kocsija? Jungkook kiszállt az autóból és elindult felém. Mikor ideért megölelt és adott egy puszit a fejemre.

- Mehetünk? - kérdezte mire heves bólogatásba kezdtem, amin csak jót nevetett - Na akkor gyere - el is indultunk és miközben ő beült a kormány mögé, én az anyósülésre.

Egy ideig kocsikáztunk, én közben a tájat figyeltem. Egy rétnél álltunk meg. Nagyon szép volt. Sok virág, gyönyörű kilátás, és nem volt nagyon egy ember sem. Jungkook kiszállt, én pedig követtem.

- Menj egy tetszőleges helyre, és várj meg ott. - mondta, mire el is indultam. Ott megálltam és vártam, közben pedig néztem, ahogy Kook pakkol ki a csomagtartóból

Mikor végre befejezte, elindult felém. Itt aztán leterítette a plédet, mi ráültünk, ő pedig mellénk rakta a piknikes kosarat. Kivette belőle az ételeket, az innivalókat. Mondhatom, rendesen felkészült.

- Szóval... Gondoltam, jobb lenne ha megtudnánk többet egymás múltjáról. Szeretnéd kezdeni? - mondta. Igaza van, szinte semmit nem tudunk egymás múltjáról

- Kezd te.

- Rendben. Igazából, normális gyerekkorom volt. A szüleim boldogok voltak egymással, és szerettek engem. Néha persze veszekedtünk, de könyörgöm, ki nem veszekszik egyszer se a szüleivel? Velük nőttem fel, de egy idő után azt gondoltam el akarok menni. Olyan 15 éves lehettem amikor elköltöztem tőlük, amiért szomorúak voltak, de beletörődtek. Mivel egy gazdag család vagyunk, mindent kaptam, saját háztól, saját autóig. Általában ünnepekor találkozunk, de van hogy csak úgy meglepjük egymást.

- Szóval te 15 éves korodtól önállóan élsz?

- Igen, valahogy úgy. Persze mindent fizetnek a szüleim, és a pénzt tőlük kapom, de én gondoskodok magamról.

- Wow..

- Te jösz!

- Hol is kezdjem... Átlagos gyerek voltam két szerető szülővel. Vagyis egy ideig.. 10 éves voltam, mikor apa meghalt. Anya sokat sírt miatta, persze én is. De mindig ott voltunk egymásnak, és számíthatott rám ahogy én is rá. Nincs testvérem. Egyke vagyok, de gondolom jó lett volna, ha van egy testérem. De mostmár mindegy. Apára már nem emlékszem olyan jól, pedig örülnék neki. Tudom hogy jó ember volt, és sajnálom hogy nem lehettem vele többet....

Észre sem vettem, de a könnyeim már rendesen folytak. Leakartam őket törölni, de egyre több könny jött a letöröltek helyébe.

- Sajnálom Picur... Biztos nehéz lehetett neked... - mondta, miközben közelebb ült és szorosan átölelt, én pedig a mellkasára raktam a kezem, és úgy sírtam tovább. Évek óta nem tudtam ezt kiadni magamból. Nem volt senki akinek ezt elmondhattam volna, de szerencsére, ő itt van nekem, és meghallgat, amiért hálás vagyok neki. Miután csillapodott a sírásom, megszólaltam

- Nem kell sajnálni. Nem szeretem ha sajnálnak...

Közben mégjobban odabújtam hozzá ő pedig nem szólt semmit, de tudtam hogy megértette.

Köszönöm hogy elolvastad! ❤