Üstökösök

Csak még egy kávét

Nem tudom mikor beszéltem utoljára James-el. Talán öt évvel ezelőtt egy nyaralásom alkalmával. A véletlen csodálatossága révén egy igen emlékezetes nyaralást csinált nekünk. Anna annyira nem örült neki, mint én. Mindig annyira aggódó. Mindenesetre hosszas nyüsztelés után őt is sikerült rávenni, hogy kipróbáljon pár új dolgot, így biztosra veszem, hogy már ő se bánja James váratlan betoppanását. Hála neki azóta hagyománnyá vált nálunk a nyarankénti búvárkodás. Persze ebben nagy szerepe volt az akkori barátnőjének. Mi is volt a neve? Beatrix? Nem. Be-be-be...- míg a teraszon ülve tűnődött a sarkon felreppenő galambok serege jelezte valaki közeledtét. Gondolatmenetét nem megszakítva kipillantott a sarokra, de csak egy gyerek ijesztgette a pocsojákban fürdőző jószágokat. 

Pár pillanat múltán abbahagyta a próbálkozást, hogy kitalálja a nevet, így inkább csak élvezte a hűvös reggeli levegőt, melyet kellemes eső illat járt át. Kezébe vette a még gőzölgő kávéját és az átellenben lévő park fáira pillantott, ahol most galambok serege figyelte a fürdésüket megzavaró fiút. A fiúnak kétségkívűl jó kedve volt, amit anyja nem túl jól fogadott, hiszen a kis gézengúz ellenállhatatlan késztetést érzett a pocsojákba ugrálás iránt. Hiába volt 'majd térdig érő gumicsizmában, az anya, így is aggódott, hogy összepiszkolja magát mielőtt az iskolába érnének. 

Mélyet kortyolt a kávéjába, majd a még fátylas égre emelte tekintetét. Szerette ezt az melankólikus időt. Sokak nem osztják a véleményét, de számára ez mindig olyan, mintha a természet és vele együtt a világ is kicsit felfrissülne. Ilyen alkalmakkor még, ha csak egy pillanatra is, de elkapja a gondolat, hogy mennyit sikerült változnia az évek alatt. Immáron tíz éve, hogy utoljára egy gyárban robotolt és a reményvesztettség sötét gondolatai gyötörték. Sajnos a sok változás után se tudja az emlékeket megmásítani, amik több okból is fekete árnyalataiban lettek rögzítve. Mindegy, hogy mennyire ragyogott a nap vagy mennyire zöldelltek a fák. Most viszont a kedvenc kávézójában ücsörög és élvezi a reggel minden apró pillanatát és ha nem is itt lenne akkor is képes lenne boldog lenni. Akkori énje ettől a gondolattól egyszerre kapna frászt és törne ki örömkönnyekbe.

Mélyen beleszagolt a levegőbe és nagyot kortyolt a kávéjából. Majd a tegnapi váratlan levélre terelődtek a gondolatai. Elsősorban ki küld manapság papírformában levelet és miért? Még ha ódivatúnak is tűnik a választás, de a kellő hatást és nyomatékot megadta. Kíváncsiságát felébresztette, hogy régi barátja James Tailor miért pont most szeretne vele találkozni és miért egy kézzel írott levél formájában invitálta meg erre a kora reggeli beszélgetésre. Ha a levél nem is érződött sürgetőnek akkor is körüllengte valami izgatottság, mint mikor a legjobb barátod megtud egy hírt, amiről tudja, hogy te is feltüzesednél.

Már kezdett épp türelmetlen lenni, mikor egy taxi állt meg a kávézó előtt. James Tailor száll ki belőle egy bőrtáskával a kezében. Miután kifizette a taxist, mosollyal az arcán megindult barátja felé.

 - Szép jó reggelt Bryan! - köszönt előre James. 

 - Jó reggelt James! - szorítottak erősen kezet - Örülök, hogy látlak. Kicsit megváltoztál, mióta legutoljára láttalak. - Kezével invitálta, hogy üljön le, amit halk köszönömmel elfogadott. 

 - Hát igen. Szakállat megkell szokni, de szerintem nem gáz. - Bryan végignézte James szakállát és  furcsán észlelte azt a titokban megbújó pár darab ősz szálat. Nem lehetett idősebb nála négy évnél, így kora nem indokolta azok megjelenését; biztosan a stressz, gondolta. 

 - Jóval idősebbnek nézel ki tőle. Biztos bejön a csajoknak. - mondta barátságos hangon Bryan, de James eddigi mosolya kínosra ferdült.