A zongora hangja | Niall Horan FF

▫31.Fejezet▫

A tegnapi zongoraóra után teljesen fel voltam dobva még ma is. Nagyon boldog voltam, amiért találkoztam Mr.Horannel. Vele még a tanulás is jó. Minden óra után egyre jobban megszeretem, de nem tudom, meddig bírom ezt titkolni előtte. Mert hogy elmondani nem akarom neki, az is biztos. Nem akarom, hogy az érzéseim befolyásolják a tanulmányaimat. Tanulni jöttem a zeneiskolába, nem új szerelmet keresni.
Észre se vettem, csak Lily döbbentett rá, hogy a Slow hands dallamát dúdoltam munka közben, amennyire emlékeztem rá tegnapról. Ráadásul már nyitáskor kicsattantam a boldogságtól, ami rám eddig nem sűrűn volt jellemző. Akkor esett le, hogy én ezt a számot nagyon megszerettem. Nem tudom, kinek szól, kiről írta Niall, de nem is számított nekem. Megtetszett ez a dal, és elhatároztam, hogy én ezt tudatni fogom a tanárommal. Biztos voltam benne, hogy nem nagyközönség elé szánta, mivel nagyon el volt rakva a tanári könyvébe. Ez engem viszont nem igazán érdekelt, ugyanis úgy döntöttem, ezt a számot szeretném elzongorázni a koncerten az Attention helyett. Egyelőre még fogalmam sincsen, hogyan fogom megkérni Niallt, hogy engedje meg. Még arra sincs ötletem, hogyan fogom magamat kimagyarázni, amiért beleolvastam a személyes dolgaiba. Igazából még a következményeivel sem számoltam, csak az lebegett a szemem előtt, hogy én ezzel szeretnék fellépni, akkor is, ha az Attentionnel már nagyon jól haladtam. Akkor is, ha ennek az ötletnek a tanárom nem fog örülni.

Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, mikor délután hazaértem a munkából. A keddeket szeretni szoktam, mivel erre a napra nincsen semmilyen délutáni programom. Nem kell zongorára mennem, se aerobicra, csak magammal kell foglalkoznom. Elterveztem, hogy sütök valamilyen sütit, elmegyek egyet futni a környéken, aztán egy tál süti és a laptopom társaságába leülök, hogy elkezdhessem a nemrég kiszemelt sorozatomat nézni. Alig vártam már, hogy ne csináljak semmit.
-Sziasztok!-sétáltam be a családomhoz a nappaliba. Adam éppen a cipőjét vette fel, minden bizonnyal indulni készült valahova. Apu a tévében keresett értelmes műsort a csatornák között, anyu pedig egy szépészeti magazint lapozgatott mellette.
-Csá, hülyegyerek!-köszöntött az öcsém kedvesen. Otthon, édes otthon! Adam beszólásai nélkül nem is érezném már magamat jól a négy fal között. Megszoktam, hogy így beszél velem, ezért ezt is csak elengedtem a fülem mellett, mint általában szoktam.
-Adam, normálisan beszélj a nővéreddel!-szólt rá apu szigorúan, miközben a távirányítót nyomogatta unottan tovább.
-Szia, kicsim!-mosolygott rám végül anyu.-Milyen napod volt?-érdeklődött kedvesen felőlem, mialatt leültem mellé a kanapéra.
-Fárasztó, de nem volt rossz-feleltem kérdésére, miután átgondoltam az elmúlt néhány órát.
-Akkor hamarsan pihenhetsz, de előbb vidd el a kutyát állatorvoshoz!-nézett fel rám egy pillanatra a magazin lapjaiból.
-Micsoda?-kérdeztem vissza összetörve, mintha nem értettem volna, mit mondott. Eddig tartott a nyugodt, relaxálós délutánom.
-Elfelejtetted? El kell vinned valamilyen vizsgálatra-mondta.
Ki is ment a fejemből. Olyan sűrű volt mostanában az életem, hogy teljesen elfelejtettem, hogy minden évben, a tavasz elején el szoktam vinni állatorvoshoz vérvételre. Ennek a vérvételnek fontos szerepe van, ugyanis itt a tavasz, megjelennek a szúnyogok, kullancsok, a különböző betegségekkel együtt. Nem sok vért vesznek tőle, de abból a kevésből is meg lehet állapítani, hogy van-e valamilyen fertőzése vagy betegsége. Ha ma elmegyünk, körülbelül egy hét múlva meglesz az eredménye. Csak egy kicsi elővigyázatosság, amitől megnyugodhatok.
-Igen, elfelejtettem...-ismertem be kelletlenül. A pihenés ráér, jelenleg Cujo egészsége a legfontosabb. Ő a család kutyája, de igazából az enyém, szóval tartozok neki ennyivel.
-Sajnálom. Biztos szívesen találkoztál volna ma Logannel, de tudod, ő a te kutyád. Te kaptad.
-Ami azt illeti, nem találkoztam volna vele-tűrtem be egy hajtincset a fülem mögé, közben elhúztam a számat. Nekik eddig még nem is említettem semmit, ami kettőnk között történt.-Szakítottam vele pénteken.
Kijelentésemre mindenki döbbenten nézett rám. Adam nagyon jó barátja lett Logannek, ezért ő dühös is volt rám. Anyám is szintén nagy rajongója volt az exbarátomnak, ezért először úgy festett, nem akarja elhinni a szavakat, amik elhagyták a számat. Apum is meglepett volt, de ő nem úgy, mint a többiek. Mintha megkönnyebbült volna, vagy nem is tudom. Én ezt tudtam leolvasni az arcáról. Amíg együtt voltam Logannel, nem mondta, de úgy éreztem akkor, a reakcióját látva, hogy csak a kedvemért tartotta addig fogva a száját. Valójában sosem volt oda Loganért.
-Nagyon sajnálom. Pedig rendes fiú volt. Én szerettem-húzta el a száját anyum. Automatikusan a Logan által megsérült kezemre néztem, amire alig láthatóan lejjebb húztam a pulcsim ujját. Valóban rendes volt.
-Ez most komoly, Kimberly?!-csattant fel az öcsém, aki a szüleimmel ellentétben nem fogadta jól a szakításom hírét. Leesett az állam, látva Adam heves válaszát. Komolyan mondom, úgy viselkedett, mintha vele szakított volna Logan.-Tök jól kijöttem vele. Miért kellett ezt is tönkretenned? Baromira szeretett téged, ha esetleg nem vetted volna észre. Tudod, mit tettél? Mindent elrontasz! Ezzel mindent elcsesztél!
-Miről beszélsz?-háborodtam fel.-Tudtommal nem te jártál vele! Semmit sem tudsz róla, Adam! Csak a játszópajtásod volt, de semmi több. Ha annyira jóba voltál vele, akkor majd még találkozol vele a jövőben is. Én nem a te kapcsolatodat szakítottam meg vele, hanem az enyémet.
-Azt vágom, de akkor is! Logan jófej volt, csak te már megint...
-Elég legyen!-szakította félbe apu sóhajtva.-Ne veszekedjetek. Kimberly, te pedig helyesen cselekedtél!-nézett komolyan a szemembe.-Az a srác nem hozzád való volt.
Szavain meghatva elmosolyodtam, az öcsém pedig felháborodva kiviharzott a házból, hogy találkozzon a haverjaival. Nem értem, miért akadt ki ennyire. Ha annyira nagy barátok voltak, ezután is tudnak majd találkozni.
Erőt vettem magamon, és magamhoz hívtam Cujot. Nem sok kedvem volt állatorvoshoz menni, főleg, hogy ennyire jól elterveztem már mindent, de előbb vagy utóbb úgyis rákerült volna erre a vizsgálatra a sor. Négylábú barátom a farkát csóválva tűrte, hogy ráadjam a nyakörvét. Szegény, utál dokihoz járni, mindig megérzi, ha oda megyünk. Igazából én se szeretek állatorvoshoz járni. Mindig azt juttatja az eszembe, hogy én is lehettem volna az, ha kicsit másként alakul a továbbtanulásom.
Indulás előtt magamhoz vettem a kocsikulcsot és a kutyám egészségügyi kiskönyvét, amelybe az orvos írja az oltásokat és a vizsgálatokat, majd elköszöntem a szüleimtől.
-Na, ugorj!-nyitottam ki Cujo előtt az egyik hátsó ajtót. Ő engedelmesen beugrott, majd elfeküdt az üléseken. Már akkor sajnáltam. Tudtam, hogy nem szereti. Sosem kedvelte, még a rendelőt sem.
Óvatosan vezettem, ügyelve háziállatom biztonságára. Mikor megérkeztünk a rendelő elé, megálltam a kocsimmal a parkolóban, és miután leállítottam a motort, hátrafordultam az utasomhoz.
-Tudom, hogy ideges vagy. Van kedved egy kicsi sétára? Nyugtatásként?-kérdeztem, mikor láttam, hogy tíz perccel a délutáni rendelés megkezdése előtt érkeztünk. Értetlenül elkezdte forgatni a fejét, mintha azon gondolkozna, egyeltalán minek jöttünk ide. Kérdésemre nem válaszolt természetesen, de a hallgatás néma beleegyezés, szóval rátettem a pórázat és elkezdtünk sétálni.
Tökéletes idő volt a sétához, látszólag élvezte is Cujo. Lassan mentem mellette, figyelve minden lépését. Már éppen visszafordultam volna, amikor megjelent bennem a felismerés, hogy az állatorvosi rendelő közelebb van a zeneiskolához, mint hittem volna. Pár hete járok zongorázni, ezidő alatt nem voltam állatorvosnál, így ebbe bele se gondoltam. Csak néhány utca van a két hely között.
Mikor ebbe jobban belegondoltam, félve fordítottam a fejemet oldalra. Hát persze. A zeneiskola épülete nagyjából százötven méterre volt tőlem. A látványon kicsit elnevettem magamat. Hihetetlen, hogy tudat alatt is ide húz a szívem. Szinte már nevetséges.
-Gyere, Cujo, menjünk vissza! Vár a doktor néni-húztam meg gyengén a pórázát. Cujo mindig jó kutya volt (mivel az enyém, ha a családom többi tagján múlt volna a nevelése, már rég el lett volna kényeztetve), ezért most is engedelmesen indult el velem a másik irányba. Szépen haladt is pár métert, egészen addig, ameddig egy biciklis nagy sebességgel el nem haladt mellettünk, aminek persze nem örült. Utálja azokat a dolgokat, amik gyorsak és van kerekük. Teljesen megbolondult, és a kerékpáros felé kezdett húzni, aki természetesen pont az állatorvossal ellentétes irányba, azaz a zeneiskola fele gurult tovább.
-Cujo, nem szabad! Gyere!-szóltam rá türelmesen. Az ismerőseim megmondták, hogy értek az állatok nyelvén (nem véletlen készültem sokáig állatorvosnak), ennek következtében pedig nem sok kedvvel, de a kutyám annyiban hagyta a biciklist.-Ügyes vagy.
Az telefonom kijelzőjére pillantottam, ami azt mutatta, már elkezdődött a rendelés. Zsebre tettem a mobilomat, és indultam volna el a doki irányába, amikor a hátam mögül meghallottam, hogy valaki vidáman a nevemet kiabálja. Örültem az embernek, aki megszólított, de ne már. Én csak állatorvoshoz akartam hozni a háziállatomat.
-De édes kiskutya!-sietett oda hozzám Bella. Kiskutya. Ez vicces, Cujo egy bernáthegyi, de mindegy.-Szia, Kim!
-Szia, Bella-öleltem meg a zeneiskolából nemrég megismert barátnőmet.-Csak nem órád volt?-kérdeztem mosolyogva, mire ő kelletlenül megforga a szemét.
-De. Ne is mondd. Ez a tanár, basszus... Sosem fogjuk egymást elviselni. Ma is, annyira fura volt még ráadásul. Vagy tíz percre kiment telefonálni óra közben, mert "fontos hívása volt". Oké, utána bepótoltuk az időt, de érted. Biztos vagyok benne, hogy nem az orvosa hívta fel, hogy közölhesse vele a halála hírét. Tutira egy nő volt.
-Nem tudom, mit művelhettél, amiért ennyire megutált-nevettem, mialatt ő a kutyám fejének a tetejét kezdte vakarni. Volt, hogy nálam is kiment órán pár percre, de mindig hamar visszajött. A másik pedig, honnan veszi Bella, hogy ,,tutira egy nő volt"? Egy telefonhívás még nem jelenti egyből azt. Vagyis nagyon remélem, hogy nem.
-Pont ez az, hogy semmit! Tudod, vannak azok, akik kedves tanárnak születnek, de van, aki köcsögnek. Na, Horan ebből a második eset.
-Annyira elképzelhetetlen ez nekem...-húztam össze a szemöldökömet kételkedve.
-Ülj be mellém egy órára, utána már nem lesz! Na, de váltsunk témát, itt jön!-suttogta gyorsan, mire én a lélegzetemet visszatartva fordultam hátra.
Valóban ott jött mögöttünk. A zsebében kotorászott, minden bizonnyal a kulcsot kereste a kocsijához. Annyira helyesen nézett ki ma is. Szürkéskék színű tavaszi kabát volt rajta, alatta sima fekete pólóval. Farmert viselt és egyszerű Converset, haja most is tökéletesen volt megcsinálva. Esküszöm, gondolkodóba estem, hogy nézhet ki valaki ennyire helyesen tanár létére.
Egyszer csak azon kaptam magam, hogy fülig szerelmes vagyok belé, és ettől kezdve valahogy kerekebb lett számomra a világ. Szebbnek láttam a napsütést, illatosabbnak éreztem az esőt, boldogabb voltam attól, hogy élek, és hogy az ő közelében lehetek. A valóságban a szerelem ezerszer szebb és jobb, mint valaha hittem. A szív dübörög, a lélek ujjong, a test ünneplőbe öltözik, hogy a legszebb formáját nyújtsa, megszűnik létezni a világmindenség... Borzasztóan költőien hangzik, de most is így éreztem magamat.
-Viszont látásra, Mr.Horan!-köszönt Bella. Hangja unott volt, ütött róla, hogy csak azért köszön neki, mivel a tanára.
-Szia, Bella!-köszönt vissza az említett. Közben sikeresen megtalálta a kulcsot, amit diadalittasan megforgatott ujjai között. Miután megtalálta azt, amit annyira keresett, a tanítványa felé fordult. Amikor észrevette, hogy én is ott vagyok vele, halvány mosolyra húzta a száját. Istenem, azt a mosolyt sosem fogom elfelejteni!-Szia, Kimberly. Hát te? Elfelejtetted, hogy nincs ma órád?
-Jó napot, Mr.Horan. Nem, csak eljöttünk állatorvos előtt sétálni-biccentettem az előttem ülő kutyámra, aki türelmesen viselte, ahogyan Bella imádattal simogatja. Szerintem, ha a barátnőm nem szólal meg mellettem, még hosszú másodpercekig, egy idiótához hasonló módon szemeztem volna a tanárommal.
-Mi, már ennyi idő van? Ma is ennyivel később lett vége az órának? Nekem történelem témazáróra kell még tanulnom!-tolta fel szemüvegét az orrán hisztérikus állapotban. Még utoljára megsimogatta Cujo fejét, mégegyszer elköszönt Nialltől, és egy gyors puszit nyomott az arcomra búcsúként, amit nem tudtam hova tenni, ezért csak elnevettem magamat. Mindenesetre nem igazán voltam képes reagálni, így kuncogva néztem a barátnőm után, aki sietősen futott a buszmegálló irányába, hogy elérje az akkor érkező buszt.
Mosolyogva megráztam a fejemet, majd mikor elkaptam róla a tekintetemet, még mindig a tanárom látványa fogadott. Ő Bellával ellentétben nem ment el. Ettől pedig kicsit megijedtem. Nagyon úgy nézett ki, hogy kettesben maradtam vele. Illetve hármasban, ha a kutyát is nézzük.
Talán ez lesz az a pillanat, amit a múltkor, reggeli közben említett a kávézóban? Ez lesz az az alkalom, amikor újra kettesben leszünk? Ahol lesz esélyem megmutatni, hogy iskolán kívül, pia nélkül is tudok jófej lenni? Nagyon úgy néz ki, szóval jó lenne nem elrontani.

Sziasztok!💕
Először is, remélem tetszett ez a fejezet💕 Szerintem nekem ez lett az egyik kedvencem.
Másodszor, most 23:45 van, de ezt már csak holnap fogom kirakni, így amíg még elseje van... HARRY 26 ÉVES😭❤️ istenem, el sem hiszem, milyen gyorsan megy az idő.
Harmadszor pedig igyekszem hozni az új fejezeteket, de a tanárok nálunk jövő héten konkrétan megint "maratoni dolgozat írást" tartanak, szóval ismét nem lesz időm még aludni sem.
Velem ellentétben viszont nektek legyen szép hetetek💕
Pusza,
K♡