Álmaim nője(Jin) ~ Befejezett

43.

*Haeun*

Halkan énekelgettem magamnak a karácsonyi dalokat, mivel Jin nem volt itthon. Nem kérdeztem, hova megy, miért és mit fog csinálni, csak annyit mondott, hogy elmegy, de addig nyugodtan dekoráljam és díszítsem ki a házat úgy, ahogy nekem tetszik, valamikor pedig együtt elmegyünk fát venni. Évek óta ez volt az első karácsonyom, amit örömmel vártam, és nem kívántam azt, hogy ne érjem meg az ünnepeket. Minden évben a lelkembe tiport a sok boldog családot látni, amiből nekem nem jutott. Sokszor fordult elő, hogy éhes is voltam, és csak benéztem az éttermek ablakain át, hogy legalább csak lássam, milyen ott a menü. 

Szokatlan volt ami idén várt rám. Kint hideg volt s bár még nem esett a hó, a tél megérkezett rendesen. És én nem az utcákat jártam, nem meghúztam valahol magam épp egy éjszakára hogy meg ne fagyjak, nem vacogtak a fogaim. Melegben voltam...otthon.

Egy mély levegőt vettem, hogy visszatartsam könnyeim. Nem volt okom sírni, mégis legszívesebben leültem volna a sarokba, és addig zokogtam volna, ameddig el nem fogy minden könnyem. Nem tudtam, mi bajom van, miért szomorkodok ahelyett, hogy örülnék. Jin teljes mértékben rám bízta, mit csinálok a házzal, mit hova teszek, szabad kezet adott. De valamiért ezt vele akartam csinálni. Azt akartam, hogy itt legyen, együtt díszítsük a nappalit és a konyhát, táncoljon néha velem egy-egy dalra, vagy csak nézzen a kanapéról. 

Az ajtó hirtelen kinyílt, s bár nem fordultam meg, csak folytattam amit elkezdtem, tudtam Ő jött haza. A hideg megcsapta zokniba bújtatott lábam, pedig csak addig volt nyitva az ajtó, míg Jin bejött rajta. Megtöröltem arcomat, és egy újabb kis hóembert tettem fel az egyik polcra. 

-Szia - érkezett mellőlem a hangja, karjait keresztezte hasamnál, fejét pedig vállamra hajtotta. Oldalra fordult majd egy puszit nyomott arcomra. Kezemet az övére csúsztattam, úgy dőltem neki a mellkasának. Jól esett az ölelésében állni, háttérben a kellemes karácsonyi zene, kint tombol a hideg de én mégsem fázom. Borzongásom egyetlen oka Ő volt, ahogyan ujjaival finoman végigszántott bőrömön. Egy reszketeg sóhajt engedtem el, majd megfordultam ölelésében, s karjaim nyaka köré tettem. Könnyes szemekkel pillantottam fel rá, eleinte mosolygott, viszont amint meglátta, hogy valami nincs rendben, arca aggódóvá és zavarodottá vált. 

-Mi történt? - kérdezte halkan, ujjával letörölve könnyeim. Arcomra egy puszit nyomott, mintha csak azzal próbálná gyógyítani a fájdalmat az arcomon. - Miért sírsz? 

-Én... - pillantottam félre. Hogy mondjam el neki mi baj, ha én magam sem tudom megfogalmazni? 

Válaszként fejemet a nyakhajlatába fúrtam, úgy húztam közelebb magamhoz. Keze derekamra csúszott, óvatosan benyúlva a pólóm alá, hogy bőrömet cirógassa. A hideg is kirázott érintésétől, mire még szorosabban öleltem magamhoz, már amennyire csak tudtam. Egy aprót fordult velem, majd vissza, előre léptünk kettőt, majd hátra...lassan mozogtunk a zene ritmusára, nekem pedig ez többet jelentett mindennél. 

-Szeretlek - súgtam a fülébe. Szemem sarkából láttam, hogy ajka mosolyra húzódik, arcát a hajam mögé rejtette. 

-Én is - búgta a bőrömre. - Napról napra, egyre jobban. Mondd el, mi bánt. Fáj látnom, ha sírsz. 

-Nincs semmi baj, tényleg - húzódtam el és megtöröltem az arcom. Jin megfogva a kezem a kanapéhoz vezetett, majd leült, engem pedig az ölébe húzott. Kezeit combomon és derekamon támasztotta, én fél karomat pedig a nyaka köré fontam. A pulcsijának ujjával szórakoztam, lehajtott fejjel. - Én csak...emlékszem, milyen volt a karácsonyom tavaly. És azelőtt. És.. - néztem körbe lassan. - Most ismét melegben lenni...szeretve lenni...én csak...

-Furcsa? - simította ki hajamat a szememből. 

-Igen. De mégsem. Nem tudom megmagyarázni. Én csak...csak hálás vagyok. Amiért megmentettél. Lehet most már nem is élnék, ha te nem jössz - gondoltam bele utcabeli helyzetembe. - Szeretlek Jin. Ha tudnád, nekem mennyit jelent minden szavad, mozdulatod...én...soha nem tudom, hogyan fejezzem ki, amit érzek. Te nem vagy a szavak embere, de én sem. Főleg, mikor nincs bennem harag. Csak végtelen szeretet és hála, ennyit tudok adni. 

-Több mint elég - suttogta és államnál fogva maga felé fordított. Szemeim lehunytam, ahogyan megéreztem ajkait az enyémeken, csókja lágy volt és érzéki. Sokkal inkább volt a közöttünk lévő kapcsolat jelen pillanatban meghitt és érzelmekkel teli, mint csak egy gyors fellángolás. - Kérlek, ilyen miatt ne sírj többet. Túl sokat vársz el magadtól. Nem kell. Ha egyszer megérted, mennyi mindent adtál, nem fogod alábecsülni magad. Most pedig, látod az asztalon azt a csomagot? - mutatott a háta mögé a konyhába, mire bólintottam. - Hozd ide - tolt le a lábairól s ahogy felálltam csak nem állta meg, hogy rám ne sózzon egyet. Nyelvem kinyújtva néztem vissza rá, aztán sietve a dobozért mentem. Mikor visszaértem hozzá, ismét az ölébe húzott, s már nyújtottam volna neki a dobozt, mikor megrázta a fejét. - Nyisd ki. A tied. 

-Jaj Jin - csóváltam meg a fejem rosszallóan. - Nem szeretem, mikor...

-Én viszont szeretek neked mindenfélét adni. Ez pedig biztos, hogy neked is tetszeni fog - mosolygott és szinte csillogó szemekkel figyelte, ahogyan kinyitom a dobozt. - Tényleg, csak egy kis apróság - mondta, szemeim pedig kitágultak, ahogyan megláttam, mi van a dobozban. 

-Egy telefon? - ámultam el, ahogyan felismertem, minek a dobozát tartom a kezemben. 

-Tetszik? - puszilta meg az arcom boldogan. - A színét! A színét nézd meg! - mozgott izgatottan, mire nevetve vettem kezembe a készüléket. 

-Rózsaszín - virultam boldogan, ahogyan megforgattam a telefont, minden centiméterét meglesve. - De nem kellett volna. 

-De igen, azért ez fontos, hogy legyen - bólogatott bőszen. - Az iratokat is majd valamikor megcsináltatjuk. Amilyen hamar csak lehet. 

-Miért?

-Mert szükség lesz rájuk ehhez - húzott elő a dobozból pár darab papírt. Óvatosan letettem a kezemből a telefont, majd beleolvastam a papírokba, viszont szemeim hatalmasra tágultak, mikor megláttam, mi is áll rajtuk.

-Jin...ez...

-Felvételi papírok. Az orvosira - nézett rám boldogan, érdeklődve s kissé félve, vajon mit szólok majd ehhez.