Amíg a világ el nem választ...

6. Rész

Reggel Elizabeth a reggeli illatára ébredt, ugyanis Carlos készített neki. Mikor fölkelt a szobába nem volt senki. A tálca mellett egy kis cetli volt amire ez volt írva:

Remélem ízleni fog.

A lány egyből tudta, hogy ki írta, elmosolyodott. Ebben a pillanatban meg jelent a fiú.
-Jó reggelt! Hogy aludtál?-Kérdezősködik a szellem.
-Jól. Köszönöm kérdésed.-Nyúlt Elizabeth a pohárért, hogy igyon.
-Látom, hogy még nem ettél.
-Nem mert még csak most ébredtem föl.
-Ez esetben bocsájts meg.- Hajol meg a lány előtt.
-Semmi gond, pont most akartam hozzákezdeni.
-Oh, akkor én most megyek és össze pakolom a konyhát, mert egy kisebb rumlit csináltam oda.-Majd meg hajolt és eltűnt. A lány miután végzett az evéssel föl kapott egy papucsot és lement a konyhába. Ott pedig csak annyit lehetett látni, hogy minden magától sürög, forog. Eliza tudta, hogy Carlos az, csak éppen nem lehet látni.
-Köszönöm szépen a reggelit nagyon finom volt.- lépett oda a lány a mosogató fiúhoz, aki a hang hallatán egyből meg is jelent.
-Nagyon szívesen.-Kapta ki a tálcát a lány kezéből és már mosta is el.
-Tudok valamiben segíteni?-Hajol oda egy kicsit a lány.
-Ömm, nem köszönöm nyugodtan pihenj csak.-Mondja a fiú zavartan és hadarva.
-Rendben, akkor fent leszek a szobában.-Majd a lány elindult felfelé.
-Jól van. Amint kell egy kis segítség rögtön szólok.-Majd a szellem egy gyorsabb tempóra váltott. A lány mire fölért addigra már Carlos is végzett a rendrakással és mire Elizabeth felért, már a szobában várta. A fiú nem mutatta magát így nem láthatta a lány. Elizabeth amikor be ért a szobába hangosan elkezdett gondolkodni.

-Miért ilyen kedves? Miért váltja ki ezt belőlem? Olyan furcsa, végül is vagy 50 éve csak a lelke lakik itt, na viszont ez most gonosz volt tőlem.- Szidta le magát a lány, amin Carlos elmosolyodott. Nem akart csak úgy meg jeleni, két okból is. Az egyik az volt, hogy ne ijessze meg a lányt, a másik pedig az, hogy ne haragítsa magára azért mert ki hallgatta.
-Gyere!-Szól ki Elizabeth, miután meghallotta a fiú kopogását.
-Készen vagyok a pakolással, gondoltam feljövök hozzád.-Vakarta meg tarkóját a fiú.
-Rendben.-Majd egy aprócska csend állt be közéjük amit Elizabeth tört meg.
-Szeretnéd, hogy meg írjam rólad a cikket?
-Hát őszintén, pont most szerettelek volna megkérni, hogy ha lehet akkor maradjon titokban az, hogy létezem.- Ült le az ágyra a lányhoz.
-Rendben, tiszteletben tartom a kérésed.- Festett egy aprócska mosolyt Eliza, amit Carlos viszonzott.
-Köszönöm. Mit szeretnél ma csinálni?
-Hát sétáljunk egyet az udvaron.- Kapott Elizabeth egy kisebb lelkesedést.
-Tudod mit? Mutatok egy sokkal jobb helyet, mint az udvar.- Pattant fel Carlos az ágyról, és nyújta kezét a lánynak.
-Oké. Akkor menjünk.- Nyúlna Elizabeth a fiú kezéért, de át nyúl rajta.
-Elnézést.-Fogja meg a lány kezét.
-Így menni fog.-Majd elkezdte óvatosan húzni a lányt a lenti könyves polchoz.
-Most hova megyünk?-Kérdezi Eliza, mikor odaértek a polchoz.
-Egy titkos helyre.-Fordította el Carlos az egyik dísztárgyat a polcon.
-Ide bármikor bejöhetsz ha van valami baj, vagy bármi.-Majd be léptek a polc mögé ami szép lassan vissza zárult. Az "ajtó" mögött egy konyha szerűség volt.
-Ez édesanyám titkos konyhája volt. Itt készítette el a gyógyszereket és egyéb ilyesfajta elixíreket és főzeteket. Most már így 50 év elteltével egy kicsit koszos meg poros, de nekem csak ennyi maradt a családomból, ezért gondoltam megmutatom.-Tartott egy aprócska bevezetőt a fiú.
-Azta...ez elképesztő.- Tátotta el a száját Elizabeth.
-Ugye? Minden úgy van ahogy anyám hagyta még annak idején.-Indult el a fiú az asztal felé.
-Erről senki nem tud. Csak te meg én. Ez a mi közös titkunk.-Ezt ahogy Carlos ki mondta egy különösen kellemes érzés fogta el a lányt. A fiú észrevette, hogy Elizabeth nem szól semmit csak néz.
-Minden rendben?- Lépett oda a lányhoz.
-Persze, csak elképesztő, hogy ezt mind anyukád hagyta itt és...-Fogyott ki a lány a szóból.
-Örülök, hogy ennyire tetszik.-Mosolyodott el Carlos.
-Na gyere, menjünk vissza.- Azzal visszamentek a könyvespolc túloldalára.

****

-Carlos. Lehet egy kérdésem?-Törte meg Eliza ismét a csendet.
-Hát persze.-Ült a lány mellé az ágyra immár a szobában.
-Lehet, hogy illetlen kérdés, de hogyan haltál meg?-Pillant a fiúra aki belekezd a mesébe.
-Nem illetlen a kérdés. 1969.június 30-án történt. Kellemes nyári időnk volt, az öcséimmel épp sárkányt eregettünk, amikor az egyszer csak fel repült a teraszra, ami már nagyon rossz állapotban volt és nem tudtuk meg javítani, mert nem volt rá pénzünk. A szüleink nem is engedtek oda minket. Mondtam nekik, hogy várjanak egy kicsit és leszedem. Először meg próbáltam a fáról, de onnan nem sikerült. Majd lemásztam és bementem a házba, hogy akkor majd óvatosan kimegyek a teraszra és onnan vissza hozom. Ez idáig mind szép és jó. Ki mentem szép óvatosan az erkélyre, le dobtam nekik a sárkányt és már épp jöttem vissza, amikor már nem bírta el súlyomat és leszakadt. Ahogy le estem és rám estek az erkély darabjai minden elsötétült, aztán már ebben az alakban tértem magamhoz, a testemen kívül.-Carlos itt hagyott egy kis szünetet, és ránézett a lányra. Látta, hogy sír ezért abba hagyta a történetet és megkérdezte:
-Folytassam?-Törölt le egy könnycseppet hideg kezével. A lány csak bólogatott.
-Hát jó. Rossz érzés volt így látni a családom, ezért meg próbáltam vissza menni a testembe miután azt kiszedték a törmelék alól, de nem ment. Miután magukhoz tértek papot hívtak, hogy temessen el itt az udvaron. A pap azt akarta, hogy vigyenek el temetőbe, de apámék ragaszkodtak, hogy ide a fűzfa alá tegyenek végső nyugalomba. A testvéreim magukat okolták a halálom miatt. És én próbáltam nekik jelezni, hogy ugyan úgy itt vagyok velük, de folyton csak meg ijedtek tőlem. Ezt el mondták apáméknak akik azt hitték, hogy el van átkozva a ház, ezért el adták a házat és még abban az évben el költöztek. Talán valamelyik testvérem még most is él.-Elizabeth ekkor már nagyon sírt. Legszívesebben meg ölelte volna a fiút, de tudta, hogy csak át nyúlna rajta.
-Sajnálom.-Szipogott a lány.
-Micsodát?-Fordult Elizabeth felé.
-Azt, hogy így kellett elveszítened a családod.-Törölte le könnyeit.
-Neked igazán nincs mit sajnálnod. Ennek így kellett történnie.- Simít végig Elizabeth arcán.
-Kérlek ezért ne sírj!- A lány csak bólogatott. A két lélek között beállt a csend, amit most kivételesen Carols tört meg.
-Most mesélj te magadról!- Tereli át a témát egy vidámabbra.
-Hát nem is tudom hol kezdjem. Van egy nővérem és egy bátyám, nővéremmel nem épp a legjobb a kapcsolatunk.
-Miért?
-Folyton azzal nyaggat, hogy menjek már férjhez és legyenek már gyerekeim, mert 22 évesen ideje lenne már.
-De hát ezzel nincs semmi baj.
-Hát ez az, és nem érti meg. Bátyámmal jó a kapcsolatom, a fiait is sajátomként szeretem. Szüleimmel is elég jóban vagyok.
-Ők mit dolgoznak?
-Édesapám pszichológus, édesanyám pedig ügyvéd.
-Értem. Gyerekkorotokban is ilyen rossz volt a viszonyotok a nővéreddel?
-Nem. Gyerekként nagyon jóba voltunk, de amint megházasodott, és munkája lett el ridegültünk egymástól.
-Neki mi a munkája?
-Modell egy ügynökségnél.
-Az mi?
-Micsoda?
-A modell.
-Egy olyan ember akit azért fizetnek, hogy le fényképezhessék.
-Ma is tanultam valami újat. Neki van gyereke?
-Igen. Van egy lánya, aki csak akkor gyerek ha nálunk van.
-Milyenek a szüleid?
-Ők nagyon kedvesek....- Ekkor Elizabethnek eszébe jutott apja új könyve.
-Apám megjósolta...
-Micsodát?
-Az, hogy találkozunk. Amikor el jöttem épp akkor kezdett bele az új könyvébe. Arról szól, hogy van egy királylány aki találkozik egy szellem királyfival és első látásra szerelmesek lettek egymásba. A többit nem mondta el, mert megjöttek a gyerekek.
-Hát akkor a folytatást nekünk kell kideríteni.-Mondta Carlos, majd megsimította a lány arcát. A fiú részéről teljes egészében igaz volt Eliza apjának története. Viszont azt egyikőjük sem tudta, hogy véletlen az egybeesés vagy nem.