Senjuk 🌹 (Uchihák II. fejezet)

4.

Másnap Izanami sírására ébredtünk, mire azonnal kipattantak a szemeim. Odasétáltam hozzá és amint felkaptam a karjaimba, már abba is hagyta a nyöszörgést. Tobirama szórakozottan sétált oda hozzánk, és a derekamra téve a kezét, közelebb húzott magához.
- Csak azért sírna mindig, hogy figyeljünk rá?- kérdezte nevetve.
- Nem tudom, de eddig nagyon úgy látszik. Szeret a figyelem középpontjában lenni, mint...
- ... mint az apád. Csak az hiányzik, hogy a lányom természete olyan legyen, mint az apádé...- sóhajtott fel.
- Miért? Az apám nem olyan rossz.
- Csak utál engem.
- Nem utál. Talán azt mutatja, hogy igen, de én biztos vagyok benne, hogy nem.
- Vegyük sorjában... a legelejétől beszólogat nekem.
- Amit te legnagyob örömmel viszonzol neki- tettem hozzá.
- Az most nem számít- legyintett.- És folyamatosan ellenőrizget, hogy milyen férj vagyok és milyen apa. Bele se merek gondolni, mi lesz ezután...
- Csak azért csinálja, mert tudja, hogy idegesít, és élvezi. Te is látod rajta, mennyire...
- És ez engem mélységesen boldoggá tesz- dünnyögte Tobirama.
- Inkább menjünk reggelizni- ajánlottam a szemeimet forgatva, mire elindultunk a konyha felé.
Izanamit Tobirama kezébe nyomtam, és elindultam reggelit készíteni. Miután megreggeliztünk, úgy ítéltem meg, ideje kivennem pár szabad percet és meglátogatni Inot, mert egy ideje nem találkoztunk. Már így is rengeteg dologról kell beszámolnom neki.
- Meglesztek?- kérdeztem indulás előtt.
- Persze, ne aggódj. Tudom mit kezdjek a saját lányommal, hiába feltételezi az apád az ellenkezőjét...
- Ebben egy percig sem kételkedtem- mosolyodtam el, és egy gyors csók után elindultam.
Inot a virágüzletben találtam meg Sasuke társaságában.
- Kim, te jó ég!- kiáltott fel, amikor meglátott.- Ezer éve nem láttalak, mi újság veletek?
- Megvagyunk, és én is örülök neked, de azért ne fojts meg- szóltam rá, mire lazított az ölelésén.
Odasétáltunk Sasukéhoz, mire biccentettem egyet.
- Sasuke!
- Kim!
- Mikor lesz a ti esküvőtök? Le vagytok maradva hozzám képest...
- Nem sietünk sehová- mondta Sasuke msolyogva.
- De ha már szóba került az esküvő, nemsokára sor kerül rá- mutatta fel Ino az ujját, amit egy gyűrű díszített.
- Ne csessz!- tátottam el a számat.- Mikor akartátok elmondani?
- Mindenképp szóltunk volna- nyugtatott meg Ino.- Csak nem tudtam mikor alkalmas az idő egy beszélgetésre. Tudod, Izanami miatt.
- Amiatt nem kell aggódnod- legyintettem.- Az apámékat egy teljes napon át elviselte, veletek pár óra sima ügy lesz neki.
Inoék furán néztek rám, mire muszáj volt elnevetnem magam.
- Tudom, hogy nem tartozik rám, de... olyan volt az apád, amilyennek elképzelted?- kérdezte Ino.
- Nem, sokkal rosszabb. Konkrétan nem ismertem rá. De végülis, amíg nem gondolja komolyan, hogy Senju ellenesnek neveli a lányomat, addig minden rendben.
Mindketten pislogás nélkül meredtek rám, majd egyszerre elröhögtük magunkat.
- Jut eszembe, Kim- szólalt meg Sasuke.- Itachi üzent, hogy visszatérne Konohába meglátogatni minket. És vannak valami hírei...
- Miféle hírei?- komolyodtam el egy pillanat alatt.
- Nem tudom pontosan, azt mondta inkább nem írja le, nehogy valaki tudomást szerezzen róla. De nem hiszem, hogy nagy örömhírek lennének.
- Francba- sóhajtottam.- Akkor beszélek Tobiramával, a többit ő elintézi.
- Köszönöm- nézett mélyen a szemembe Sasuke.
- De figyelj, Sasuke, a bátyád simán visszajöhetne a faluba véglegesen. Már tisztázta magát azzal az incidenssel kapcsolatban. A falu vezetői már rég nem szökött ninjaként vagy bűnözőként tartják számon.
- Ezt magyarázd el neki is, mert rám nem hallgat- sóhajtott fel az Uchiha.
- Rendben- egyeztem bele.- Majd szólok, hogy mi a helyzet.
- Oké.
Már indultam is haza. Hiába, egy anya nem tudja sok időre otthagyni a lányát, még akkor sem, ha az apjával van. Amikor hazaértem, minkettőjüket a hálószobában találtam. Legszívesebben megörökítettem volna azt a pillanatot, annyira aranyosak voltam. Tobirama az ágyon feküdt, Izanami pedig az apja mellkasán. Csak mosolyogva álltam a falat támasztva, egyszerűen képtelen voltam felébreszteni őket. Végül én is befeküdtem melléjük, kezemet Izanami hátára téve.
Mivel eseménydús éjszakám volt, nem esett nehezemre az álmok világába zuhanni.