Two Faced [JAVÍTÁS ALATT]

2. rész | Dóra a felfedező

Hát ez valami csodálatos. Itt vagyok egy börtönben egy idegen világban. A szüleim otthon, azt hiszik, hogy elvesztem, én meg itt fagyok meg.
Sajnos tudtam, hogy ezen nem tudok segíteni, mert miközben megpróbáltam kiszabadulni az ogre kezeiből, még a folyosón elejtettem a pulcsimat. De igazából nem is az elhagyott pulóverem vagy a hideg volt a legnagyobb problémám.
Néhány perc börtönben töltött idő után ugyanis észrevettem, hogy a testem sem egészen az enyém. Vagyishogy lényegében igen, de gyakorlatilag kb a 20 éves énem testét birtokoltam. Ez nem kicsit akasztott ki, mivel nem tudtam eldönteni hogy tényleg vesztettem-e öt évet a nekem adatott életidőből az "utazásom" alatt, vagy csak ez a világ próbál felkészíteni a várható veszélyekre azzal, hogy érett egyeddé varázsol, legalábbis anyagi mivoltomban. Szerencsére a ruháim is velem nőttek. Sajnos azonban az agyam még mindig egy elcseszett 15 évesé volt, emiatt pedig egy fél óra eltelte után borzasztóan unatkozni kezdtem.

Egyéb érdekes tevékenység híján elkezdtem a sötétben megkeresni a kijáratot. Bár a szemem addigra hozzászokott a fényviszonyokhoz, de csalódnom kellett. Megtaláltam ugyan az ajtót, azonban egyértelműen látszódott hogy le van zárva kívülről. Ezúttal nem próbálkoztam mindenféle Indiana Jones mutatvánnyal, hanem egyszerűen visszaültem a cella sarkába és összegeztem a fejemben az eddig történteket. A gombakörnek hála ide szublimáltam, megközelítettem egy nagy kék kristályt, egy kitsune leordított aztán Shrek giga chad verziója bedobott egy föld alatti cellába, ártatlanul. És bonuszból kaptam egy felnőtt testet, így úgy is leszek majd kezelve mint aki képes önállóan funkcionálni. Szép. Az egy dolog hogy varázslényeket akartam látni, de nem egészen így képzeltem. Helyzetem unalmas reménytelensége hamarosan álomba ringatott, már ha egy hideg cellapadlón való gubbasztásról lehet ilyen költőien fogalmazni.

A zár kattanására ébredtem. Fény áramlott a sötét helyiségbe ami hirtelen úgy elvakított hogy semmit sem láttam. Fogalmam sem volt hány óra vagy milyen nap van, sőt egy darabig azt sem tudtam ki vagyok.
Amikor végre szét tudtam nézni, megpillantottam egy fekete páncélos maszkos férfit amint előttem állt és engem szuggerált. Úgy tűnt azt akarta, hogy kimenjek mert szélesre tárta az ajtót, és intett hogy húzzak már, nem ér rá egész nap. Félig sokkos állapotban, de eleget tettem a kérésének, ám mielőtt megköszönhettem volna, egyszerűen eltűnt. Ezt egyéb magyarázat híján betudtam annak hogy az agyam a Földön sem működött rendesen, itt miért tenné?
Elindultam hát felfelé a 600 000 lépcsőfokon, reménykedve hogy ezúttal nem egy random helyen lyukadok ki. Elég sokára, de végül csak felértem. Egy másik nagy teremben találtam magam, annyi ajtóval, hogy először megszámolni se tudtam hány felé mehetnék tovább. Hallottam, hogy valaki közeledik, úgyhogy gyorsan el kellett tűnnöm ha szabad akartam maradni. A bal oldalamon lévő legközelebbi ajtót választottam menekülési irányul, amely pont arra a folyosóra vezetett amin az ogre végighurcolt. Már éppen elhittem hogy megúsztam, mikor sikeresen nekirohantam egy fekete ruhás valakinek. 

-Bocsi! Nem volt szándékos! - próbáltam kimenteni magam miközben folyamatosan hátráltam. Francba francba francba! Le kell lépnem minél előbb! 
-Semmi gond. Újnak látszol itt - mért végig a férfi egy félreérthetetlen vigyorral, két hegyes szemfogát kivillantva - És eléggé ember szagod van - hajolt volna közelebb, de már nem volt ideje megbizonyosodni kilétemről. A lábaim végre engedelmeskedtek, gyorsan megfordultam és visszarohantam a sokajtós terembe (melynek mint később kiderült valóban ez volt a neve). Azonnal elbújtam egy hatalmas szobanövény-féleség mögé, és megpróbáltam olyan csendben lenni amennyire csak lehetett. Féltem hogy a szívverésem vagy a lélegzetvételem is elárulhat de nem tehettem már semmit. Üldözőm a terembe érve nem látott meg azonnal, és nagy szerencsémre ekkor érkezett két másik férfi is, akik jelenléte elég volt az én apró életjeleim elfedéséhez. A mi világunkhoz képest egyik sem volt átlagos. Az egyiknek unikornis szarva és farka volt, a másik meg... a fehér hajával és hatalmas termetével nem csak az emberi világból tűnt volna ki. De azt hiszem ezt csak én gondoltam így. Rögtön rólam kezdtek beszélgetni.
-Valkyon ti is láttátok azt az emberlányt?
-Milyen emberlányt?
-Az előbb belém ütközött a folyosón de nagyon gyors volt. Még mielőtt elkaphattam volna visszarohant ide aztán meg felszívódott.
-Biztos, hogy ember volt?
-Igen éreztem a szagán.
-De hát hogyan került ide?
-Nyugi Kero, megnézzük, nem mehetett messzire.
Végül kifelé indultak el, így csodával határos módon sikerült elkerülnünk egymást. Rövid mérlegelés után megpróbáltam egy másik ajtót, közvetlen a folyosóra vezető mellett. Éléskamra szerű helyiségbe jutottam. A sok étel láttán eszembe jutott hogy ki tudja mióta nem ettem, ennek ellenére nem mertem megkockáztatni hogy elvegyek bármit is. Inkább elhatároztam hogy folytatom az utamat. Ha lopáson érnek akkor aztán nem lesz aki kiszabadítson a börtönből, ezeknek a létezésem is elég volt ahhoz hogy bűnözőnek nyilvánítsanak.