A zongora hangja | Niall Horan FF

▫32.Fejezet▫

Niall

A zeneiskolában Bellával volt az utolsó órám. Megkönnyebbülés volt, amikor letelt a hatvan perc és mindketten megszabadulhattunk a másiktól. Ma is úgy volt, hogy találkozok Nicole-lal a nap végén, de óra közben felhívott, hogy le kell mondania a megbeszélt találkozónkat. Közbejött valami, amit muszáj elintéznie. Megértő voltam, bármennyire is szívesen láttam volna ma, mást nem nagyon tudtam tenni ebben a helyzetben. Ha valóban valami nagyon fontos dolga van, akkor nekem ebbe úgysincs beleszólásom. Mivel a múltkori randink(?) is jól sikerült, ezért megbeszéltük a mostanit, ami ugye elúszott, de helyette csütörtökön fogunk összefutni.
Nicole sürgős dolgának köszönhetően a délutánom teljesen szabad lett. Gondolkodtam, hogy meglátogatom a haveromat, Louist, de inkább amellett döntöttem, hogy otthon maradok. Mostanában úgysem nagyon volt időm saját magamra, jól jön nekem is egy kis chill.
Felszabadulva hagytam mögött az épületet, közben a kocsim kulcsát kerestem, ugyanis anélkül nehéz lenne hazamenni. Hosszas kutatás után, de végül sikerült megtalálnom. Még egy darabig örültem volna a sikeremnek, de ezt Bella megzavarta azzal, hogy unottan elköszönt tőlem. Mintha nem tette volna meg pár perccel ezelőtt a terem előtt... Na, mindegy. Jó tanárhoz méltóan visszaköszöntem, ekkor vettem csak észre, hogy vele van a nemrég megismert barátnője, Kimberly, illetve Kimberly kutyája, akiről párszor mesélt már nekem. Kicsit örültem annak, hogy látom, bár nem voltam elragadtatva ettől az érzéstől. Sosem voltam még ennyire bizonytalan, de nem csak a "szerelmi életemmel" kapcsolatban, hanem úgy ámblokk az életben. A második randimra mentem volna ma Nicole-lal, pont azért, hogy kiverjem őt a gondolataimból. Erre tessék, mintha csak megérezte volna, hogy mi történt velem, megjelenik a munkahelyem előtt.
Rá nemsokra Bella elment, így kettesben maradtunk Kimberlyvel. Látszott, hogy kicsit kínosan érezte magát, amiért nem pontosan tudta, mit kéne tennie vagy egyeltalán mondania. Bármennyire is jó volt a múlt péntek együtt, csak megnehezítette a dolgokat kettőnk között, és ezt főleg rajta veszem észre. Most találkoztunk azóta először újra a terem falain kívül. Sosem tudja, hogy úgy kezeljen-e, mint a tanárát, vagy mondjuk, mint egy barátját. "Barátját". Hát, ez is érdekes. Szerintem senkinek sem az a legnagyobb vágya, hogy a tanára legyen a barátja. De kit akarok átverni? Mi sosem lehetünk barátok. Aki egyszer ilyet érez egy lány iránt, az többé képtelen úgy tekinteni rá.
A hangulat oldása végett inkább átvettem én a szót.
-Hogyhogy erre jöttél? Más távolról elkerüli az iskola területét-kezdtem sablonosan, hátha ettől azonnal eszébe jut valami egyszerű dolog.
-Hát-kezdte mosolyogva, mialatt távolodni kezdtünk a zeneiskolától-, igazából Cujo miatt van. Nem tudtam, hogy ilyen közel van a doki. Orvos előtt mindig elmegyek vele sétálni, mert attól kicsit megnyugszik. Néha olyan, mint az ember. Csak úgy megérzi a rossz dolgokat, és neki az orvos az rossz.
-Értem-bólintottam, majd a szemöldökömet összevonva ránéztem egy pillanatra séta közben.-Komolyan Cujo a neve?-kérdeztem, mire ő nevetve bólogatni kezdett. Az első dolgok egyike, amit megtudtam Kimről az az volt, hogy bírja a horrorfilmeket, akárcsak én. A kutyája egy bernáthegyi, a neve pedig Cujo, mint az egyik horrorban a gyilkos bernáthegyinek, aki megölt néhány embert. Elég beteg film volt. A diákom állata egész nyugodtnak nézett ki, ezért is volt szokatlan ez az elnevezés. Nem egy gyakori állatnév.
-Igen, de nyugi, ő teljesen ártatlan-nevette el magát ismét. Végignéztem a kutyán, majd a gazdáján is. Fura, nem ilyen kedvencet képzelnék el mellé, de biztos megvolt rá az oka, hogy pont őt akarta.-Én neveltem fel, szóval ő a világ legaranyosabb kutyusa. A légynek nem bírna ártani-tette hozzá magyarázatként. Halványan elmosolyodtam minden szaván. Látszott, hogy nagyon szereti, más ekkora örömmel és büszkeséggel a hangjában a gyerekéről szokott mesélni.
-Ha Bellát kibírta az előbb és a nyávogását, akkor tényleg jó munkát végeztél.
-Ha-ha...-csóválta meg a fejét kuncogva, és mikor látszott, hogy feloldódott a társaságomban, ő is feldobott egy témát.-És, neked mi a terved délutánra? Persze, ha nem titkos-érdeklődött kedvesen felőlem, mialatt kisöpörte arcából a haját, amit a szél rakoncátlanul belefújt.
-Nem az-nyugtattam meg.-Jelenleg semmi. Találkoztam volna valakivel, de végül lemondta.
-Ó, az szomorú-mondta, bár nem hangzott úgy, mint aki tényleg az lenne. Talán csak az egoista énem beszél belőlem, de olyan volt, mintha örült volna annak, hogy végül így alakult minden. Hogy velem lehet. Bevallom, talán én is örültem neki.
Békésen sétáltunk egymás mellet, tartva az egyméteres távolságot kettőn között, közben a kérdésemre válaszolva elmondta, hogy miért kellett állatorvoshoz jönnie, bármennyire is nem ezt tervezte. Látszott rajta, hogy nagy lelkesedéssel mesél róla. Pontosan tudta, hogy mit fognak csinálni, mesélt a vizsgálatról, olyan szakszavakat is említett, amit esküszöm eddig életemben nem hallottam még. Először nem értettem, hogy bír megjegyezni ennyi mindent egy sima állatorvosi vizsgálattal kapcsolatban. Aztán persze hamarosan leesett minden, így érthetővé váltak számomra a dolgok. Emlékszem, még az első órán, amikor találkoztunk, a bemutatkozóórán említette, hogy állatorvos szeretett volna lenni elég sokáig, de aztán valamiért mégsem kezdte el az egyetemet. Pontosan nem tudom, miért, annyira nem ment bele a dologba akkor, később pedig nem merült fel ez a téma kettőnk között. Most viszont kíváncsivá tett a dolog. Ahogy látom, megvan hozzá a kellő érdeklődése, mondta, hogy tanulmányi átlaga sem volt rossz, ráadásul nagyon régóta tetszett neki ez az állatorvosi vonal, ezért nem értem, mit keres most egy kutyakozmetikában.