Amíg a világ el nem választ...

7. Rész

Az egész délutánt beszélgetéssel töltötte a két lélek, ami azt eredményezte, hogy még jobban meg kedvelték egymást. Eliza fontolóra is vette, hogy ő lesz az aki megveszi a kúriát. Másnap reggel fel is hívta a tulajdonost, hogy megkérdezze.
-Jó reggelt! Thomas Webstert keresem.
-Én vagyok az. Jó reggelt! Kivel beszélek?
-Elizabeth Russel az újságíró, aki jelenleg a kúriában lakik.
-Ja, persze. Van valami fejlemény?
-Nincsen semmi jele a kísértetnek. Viszont említette, hogy el szeretné adni a házat....
-Igen.-Vág a lány szavába.-Sajnálom, de már van jelentkező a birtokra, de amint van lehetőség rögtön telefonálok.
-Rendben. Köszönöm.- Elizabeth szomorúan tette le a telefont és ment be a szobába. Carlos a beszélgetést nem hallotta mert éppen a titkos konyhában volt, de látta a lány levertségét amikor be ment a szobába, ezért utána ment.

-Gyere!-Szólt ki Eliza amint meghallotta Carlos kopogását.
-Be jöhetek?- Dugta át fejét az ajtón a szellem.
-Persze, gyere nyugodtan.
-Láttam, hogy nincs jó kedved, ezért gondoltam be jövök fel vidítani.-Suhant át az ajtón. Elizának már attól jobb kedve lett egy pillanatra ahogy a szellem átdugta a fejét.
-Már most felvidítottál azzal ahogy átdugtad a fejed, láttad volna, hogy néztél ki.
-Hát, nem hiába voltam annak idején a család móka mestere. Na, de mesélj, mi a baj?
-Nincs semmi.-Próbálja eltitkolni szomorúságát a lány.
-Látom rajtad, hogy van valami baj.-Ül le a lány mellé az ágyra.
-Pedig tényleg nincs semmi baj.
-Liza! Ha össze adjuk a testbeni és a testen kívüli éveimet, pontosan 75 éve élek.
-De tényleg nincs semmi.
-Liza, kérlek!-Kérlelte tovább a lányt.
-Egy ismerősömet akartam meglepni egy aprócska ajándékkal, de nem sikerült.
-Ha csak ennyi a baj akkor ne búslakodj, majd veszel neki mást.
-De nem tudok neki mást venni.-Elizabeth szemében ismét elkezdett gyűlni a könnyek.
-Liza. Kérlek, ne sírj!-Fogja meg hideg kezével a lány arcát.
-Még soha senki nem hívott így.-Nézett Eliza a fiú szemébe.
-Akkor most már van.-Miután ezt Carlos ki mondta a két lélek elveszett egymás szemében hosszú percekig.
-Gyönyörűek a szemeid.- Suttogta Carlos, mire a lány zavarában el nézett.
-Köszönöm.- Pirult el Elizabeth, amin a fiú el mosolyodott. Pár perc csend után a szellem halkan megszólalt.
-Kérlek, maradj itt!-Kérlelte a lányt, aki el szomorodott.
-Már nem sokáig maradhatok.- Aki megvette a szüleidtől a házat, most el akarja adni és már van rá érdeklődő.- Eliza szomorúan hajtotta le a fejét.
-Akkor már nem maradhatunk sokáig együtt, mármint barátokként.- Próbálja Carlos titkolni érzéseit.
-Sajnos igen, de reméljük, hogy az még sokára lesz, hogy nekem el keljen mennem.
-Reméljük.-Mondta Carlos. Elizabethnek különös érzelmei voltak a fiú iránt. Ha kérdezték volna, talán még azt is merte volna mondani, hogy szereti. De tudta, hogy ezt nem szabad, mert ő még él. Carlos látta, hogy nagyon gondolkodik valamin és ezt szóvá is tette.
-Valami gond van?-Fordul szembe a lánnyal.
-Nem, nincs. Csak azon gondolkodtam, hogy mi lehet a történet folytatása.-Terelte el Liza a témát.
-Azt szerintem derítsük ki mi.-Tűrt egy vörös tincset a lány füle mögé. A lány erre csak bólintott.
-Na gyere, mutatok még valamit.-Libbent fel Carlos az ágyról.
-Még egy titkos szobát?-Kérdezte Eliza, már mosolyogva.
-Nem mondanám szobának, inkább egy újabb eldugott helynek a házban.-Nyitotta ki a szobaajtót a fiú, majd előre engedte Lizát.
-Köszönöm.-Ment ki az ajtón Elizabeth, majd Carlossal elindultak az újabb titkos helyre. A folyosó végén a fiú át suhant a falon, de előtte még visszafordult.
-Egy pillanat és jövök.- Majd eltűnt a falban, amit ki is nyitott be engedve a lányt.
-Ezt a szobát a szüleim fedték el, ez volt az enyém. Tudták, hogy a lelkem itt maradt, ezért az összes tárgyat ami fontos volt azt ide rejtették.-Elizabeth ismét csak ámult. Gyerek játékok, fényképek a családdal és barátokkal, levelek, és még sok más hasonló emlék.
-Ez mind a tiéd?-Emelt el egy plüsst a lány.
-Nem egészen, a testvéreim hagytak itt egy-egy rájuk emlékeztető tárgyat aminek meg volt az oka, hogy miért pont azt. De ezt úgy csinálták mintha el lehetne őket felejteni.-Látszott rajta, hogy nagyon fáj neki, hogy ilyen hamar el kellett szakadnia  családjától.
-Az pedig egy családi nyaralás alkalmával készült.-Mutat Liza kezében lévő fényképre.
-Az ott a három nővérem, a szüleim és két öcsém, ott pedig én.-Mutat végig a képen szereplő embereken.
-Ki tudja, lehet hogy ismerem az egyik öcsédet.- Próbálta Elizabeth fel vidítani a fiút.
-Nem hinném. A legfiatalabb is már 55 éves, ha egyáltalán még él.-Szomorodott el Carlos.
-Ha nem csal a név memóriám akkor egyik barátnőmnek, szintén Peterson a vezeték neve, és ha jól tudom 55 éves az apukája.-Carlosnak ekkor ismét felcsillant szemében a remény, hogy találkozhat ismét testvéreivel.
-Mi volt a neve?-Tört ki a kíváncsiság a szellemből.
-Nem tudom, én csak úgy hívtam, hogy Peterson bácsi...de megkérdezhetem!
-Kérlek kérdezd meg és ha úgy hívják, hogy Robert Peterson, akkor mond neki, hogy szeretnél vele beszélni.
-Rendben meg kérdezem, csak akkor menjünk ki a telefonomért.
-Már indulunk is.-Suhant is az ajtóhoz a fiú. Mikor Elizabeth ki ért, Carlos már ott ült az ágyon mint egy kisfiú aki a csokiját várja. Liza elő is kereste a telefonját és fel is hívta rég nem látott barátnőjét.

-Szia Katy! Eliza vagyok.
-Eliza! Szia! Miújság? rég találkoztunk.
-Igen, tudom. Lehet egy kérdésem?
-Persze. Mi lenne az?
-Mi apukád teljes neve?
-Robert Peterson. Miért?
-Ismerek valakit aki lehet, hogy a bátyja apukádnak.
-De hát én is ismerem John bácsit....
-Katy. Most nem ez a lényeg. Válthatnék vele néhány szót?
-Most sajnos nem tudom adni mert nem vagyok otthon, de ha haza értem vissza tudlak hívni.
-Köszi Katy. Óriási segítség lennél.
-Az én Elizámnak bármit.
-Majd valahogy meghálálom Katy, na de nekem mennem kell. Szia!
-Szia!-Elizabeth miután le tette a telefon rá nézett Carlosra aki egyből tudta, hogy mi a válasz.

-Van egy jó, pontosabban két jó hírem.-Itt Elizabeth hagyott egy kis szünetet.-Mind a két öcséd él.-Hiába, hogy Carlos csak egy látható lélek volt. Mégis látszott, hogy könnyek gyűltek szemeiben.
-Liza nagyon köszönöm, hogy megkérdezted. Mivel tudnám ezt meghálálni?
-Semmiség. Te is annyi minden kedveset tettél már értem. Ha hazaér a barátnőm, akkor a kisebbikkel tudok is majd beszélni.-Carlos Már nem bírta tovább tartani könnyeit, pedig nem akart gyengének mutatkozni a lány előtt.
-Annyi év után.... már csak az lenne a csoda ha a nővéreim is élnének. De tudom, hogy ők már ott vannak ahova én nem mehettem.-Ekkor Liza nem akarta, hogy Carlos tovább szomorkodjon, ezért egy kicsit közbe szólt.
-Carlos, kérlek ne mondj ilyeneket. Biztos volt oka amiért még nem mehettél oda ahol ők vannak.-Próbálta meg simítani a fiú arcát de csak át nyúlt rajta.
-Köszönöm Liza, hogy ennyire kedves vagy.-Erőltetett egy enyhe, de őszinte mosolyt arcára.-Na de most mutass te képet a családodról!-Próbálta terelni a témát.
-Hát rendben.-És Eliza már keresett is egy képet a családjáról, ahol mindenki ott van.
-Szóval. Ők a kicsik akikről beszéltem, ők a szüleim, a nővérem a lányával, ők ott a bátyám és a felesége. Ott pedig én vagyok, de magamat gondolom már nem kell bemutatnom.- Mutat végig a képen Eliza. Carlos csak mosolygott azon, hogy milyen nagy izgalommal beszél a lány családjáról.
-Biztos nagyon kedvesek.-Próbál bókolni Elizabethnek.
-Azok is. Mondanám, hogy bemutatlak nekik, de lehet, hogy meg ijednének. PERSZE NEM BÁNTÁSBÓL.-Vágja rá gyorsan Eliza, hogy ne bántsa meg a szellemet.
-Tudom, nyugi. Azért néha kihasználom azt, hogy szellem vagyok.- Erre a lány felvonta egyik szemöldökét.
-Hát tudod mielőtt jöttél volna rengeteg ember volt itt, hogy megkeressen és el űzzön, de én rafináltabb voltam és hamarabb el űztem őket.-Vakarta megtarkóját a fiú.
-Engem miért nem űztél el, mint a többieket?-Kezdett el kíváncsiskodni Elizabeth.
-Mert te más vagy mint a többi újságíró és szellemírtó. Még ördögűzőt is hívott az az istenverte. Na az aztán nem volt semmi akkor inkább el bújtam és megvártam amíg el nem ment.
-Hát azt nem csodálom. De én miért vagyok más?
-Te nem kerestél megszállottan és nem használtál nekem ártalmas praktikákat, hogy meg találj, hanem csak írtad a tapasztalataidat. Meg sokkal kedvesebb vagy mint a többi.-Elizabethnek jól esett amiket Carlos mondott. Különlegesnek érezte magát a fiú mellett. Ebben a pillanatban Megcsörrent Liza telefonja.

-Szia Elizabeth! Peterson bácsi vagyok.
-Peterson bácsi! Jó napot! Lehet pár kérdésem?-Hangosította ki a telefont, hogy Carlos is hallja régen elvesztett öccsének hangját.
-Persze. mondjad csak.-Ebben a pillanatban Carlos szemeiből ismét elindultak a könnyek.
-Volt egy bátyja aki meghalt amikor 5 éves volt?
-Igen, de miért kérdezed?
-Ezt most nem mondhatom el, de ha a másik bátyjával el tud jönni a kúriához ahol gyerekkorában élt, mindent elmondok.
-Most így hétköznap nem tudok, de esetleg hétvégén.
-Rendben. Én most egy ideig jelenleg itt lakok, úgyhogy itt leszek.
-Mármint arra a kúriára gondolsz ahova Laredoban születtem?
-Igen, hosszú história lenne ez így telefonban, de ha el tudtok jönni mindent elmesélek.
-Hát jó, akkor hétvégén találkozunk. Szia!
-Viszlát!-Liza ekkor ránézett a fiúra, akinek patakokban folytak a könnyei.
-Hétvégén mind a kettőt láthatod.-Próbálta oda tenni kezét a szellem arcához.
-Tudom.-Ekkor Carlos be csukta szemeit és megfogta a lány kezét, és szép lassan megpróbált lenyugodni.

****

Este Eliza nem bírt aludni. Járt az agya. Az érzésein gondolkozott. Nem tudta mit is érez pontosan a fiú iránt. Carlos a szomszéd szobában is hasonló dolgokon törte a fejét azon, hogy kölcsönös-e az amit a lány iránt érez.