𝒊𝒍𝒚𝒃 | 𝒈𝒊𝒓𝒍×𝒈𝒊𝒓𝒍

𝟞. 𝕗𝕖𝕛𝕖𝕫𝕖𝕥

𝔼𝕝𝕚𝕫𝕒𝕓𝕖𝕥𝕙 𝕡𝕠𝕧

 Egyre hidegebb van a szél is egyre erősebben fúj, ami érthető hiszen hamarosan itt a tél. Régebben mindig örültem a téli időszaknak, jó volt a hóban hemperegni, unaktesóimmal hatalmas hóembert építeni vagy hógolyózni, a családdal karácsonykor összejönni és egymás társaságát élvezni, beszélgetünk, szórakoztunk és a legfőbb dolog együtt voltunk. De ez mostanra mind megváltozott. A nagy hírhedt család kettéoszlott. 

Már nem voltak együtt töltött karácsonyok, szilveszterek, mindenki egyedül ünnepelte leszarva a többieket. A szeretett ünnepén a családom nemhogy összetartana, inkább egyre jobban eltávolodik egymástól. A szülinapom egyszer csak senkinek sem számított már. Szóval ezt az időszakot utálom a legjobban. Semmi kedvem nincs a karácsonyhoz, szilveszterhez...

A suli bejáratánál állok. Lassú léptekkel elindulok, de szemem végig a földön tartom. Ma nincs semmi kedvem az emberek megvető pillantásait nézni, ma túl érzékeny vagyok erre. A szekrényemhez érve próbáltam felölteni a hamis mosolyom, hogy mindenkivel elhitessem, hogy jól vagyok. Nem akarom, hogy tudomást vegyenek a valódi érzéseimről. Mindenki lássa csak a boldog, hülye arcom nincs szükségem senki sajnálatára, már enélkül is teher vagyok mindenki számára. Mi lenne ha még panaszkodni is elkezdenék? 

Az osztály ajtójához érve megálltam. Nagy levegőt vettem és mosolyogva beléptem. Mint egy szellem úgy osontam a helyemre, ahol Lisa mikor észrevett mosolyogva várt. Lisa mosolya legalább egy kicsit segített jobb kedvre derülni. Neki köszönhetem, hogy még itt vagyok.

- Szia! - köszön vidáman. Táskámat ledobom a hátamról és leülök mellé.

- Szia - mondom halkabban. 

- Miért jöttél ilyen későn? Azt hittem már be se jössz - néz rám kíváncsian, de csak meg vonom a vállam.

- Túl fáradt voltam hamarabb felkelni - mondom és még ásítok is, hogy hitelesebb legyen színjátékom. Igaz fáradt is voltam, de az igazi ok amiért nem jöttem hamarabb be, mert még mostohaapámmal jó pár percig veszekedtünk. Annak az embernek soha sem jó, amit csinálok, mindig mindenért leszid. Tele van vele a hócipőm.

- Értem... nekem sem akaródzott suliba jönni - vallja be mosolyogva. - Úhh meg pláne kémia lesz. Asszem dolgozatot fogunk írni... - mondja elgondolkozva. Kidülett szemekkel nézek rá.

- Hogy mi van?! Most komolyan írunk? - kérdezem kétségbeesve. Lisa bólint. - A picsába! Nem ismételtem semmit - mondom és táskámból kikotorom a kémia könyvem és füzetem. Teljesen kiment a fejemből!

- Pedig még tegnap emlékeztettelek rá, hogy írunk - mondja fejcsóválva. Nekem komolyan amnéziám van.

- Elfelejtettem, tegnap ki voltam... - szégyenkezve lehajtom a fejem. Lisa tenyerét vállamra teszi és vigasztalólag próbál biztatni. Enyhén megborzongok érintése alatt, szerencse, hogy nem veszi észre.

- Nyugi nem olyan nehéz az anyag! Gyere segítek - mondja és karórájára pillant. - Még van 15 percünk becsengetésig, addig gyorsan átvesszük - hálásan nézek rá. Mondtam már, hogy imádom Lisát? Mert ha nem, akkor most mondom. Nála jobb barátnőt nem is kívánhatnék... bárcsak többek is lehetnénk...

 Lisának köszönhetően egész jól megírtam a dolgozatot. Legalább mostohaapám nem fog emiatt is leordítani.

***

- Szerinted az normális, amit itt leműveltek?! Ha nem tetszik valami, akár haza is mehetnétek! Én itt tanítani jöttem és nem titeket fegyelmezni! - ordítja osztályfőnökünk Erwin képébe, aki figyelemre se méltatja a tanárt. Ez a 6. óránk és Erwin ilyenkor sem bír magával.