Vakáció

Búcsú a nyártól

Búcsú a nyártól

A türkizkék óceán lustán hullámzott a lagúnában. A víztömeg felõl kellemes szél fújt, ami enyhítette kissé a meleget. Minden nyugodt volt, akár egy földi édenkertben, mentes minden zajtól, stressztõl, csak maga a színtiszta harmónia. A nap magasan fent járt az égen, ezernyi arany csillámként tükrözõdött vissza a víz felszínén. A fehér homokban Draco és Hermione feküdtek egymás mellett a törölközõn. A férfi a boszorkány fölé hajolt, s elmélázva figyelte, ahogy a karcsú testén megcsillantak a vízcseppek, áhítottal simította végig a selymes combot, majd felfelé haladt az oldalán, amitõl Hermione megremegett egy kicsit.

– Mit csinálsz? – kérdezte, majd egy kicsit oldalra fordult és most már egymás szemébe néztek. – Csiklandozol.

– Pontosan ezért csinálom – mondta, aztán ujjhegyével végigsimította a lány kecses derekát. Megbabonázta ez a látvány, legszívesebben... mélyet sóhajtott. Még soha nem volt ennyire erõs vágya, még soha nem kellett ennyire uralkodnia magán. Mindig is úgy gondolta magáról, hogy rémesen fegyelmezett és képes minden helyzetben józanul gondolkodni, de most... Olyannak érezte magát, mint egy zabolázatlan kamaszfiú.

– Áh, szóval szándékos volt – nevetett fel a lány, miközben elmerült a huncut szürke tekintetben, ami úgy fürkészte, mintha csak egyetlen egy hajszál választaná el attól, hogy újra megcsókolja. Hermione lágyan az ajkába harapott, s kissé libabõrõs lett a férfi érintésétõl.

– Még szép, de vannak egyéb szándékaim is – vigyorodott el, s megérintette a boszorkány arcát, kissé közelebb hajolt és ajkuk összeért. Lassan csókolta meg, egyetlen egy percet sem akarna elveszteni, ki akarta élvezni. Hermione azonnal felelt az édes felhívásra. Egymásra mosolyogtak, amikor befejezték a csókot. Draco hátrasimította a nedves hajtincseit, aztán elnyúlt a törölközõn, magával húzva Hermionét. Egymáshoz simulva feküdtek, s hallgatták hullámok halk moraját, ahogy tajtékot vertek a partmenti sziklákon.

– Annyira jó itt – szólalt meg Hermione halkan. De ahogy kimondta egybõl elszorult a torka, attól félt, hogy elillan ez a pillanat és mindkettõjüknek vissza kell térnie a jelenbe. Még órák voltak addig... A kezét a férfi mellkasára tette, majd mélyen felsóhajtott.

– Igen. Kezdem egyre jobban élvezni – nevetett fel Draco elégedetten. – Máskor is lehetne olyan, hogy véletlenül egy helyre megyünk nyaralni.

– Gondolod?

– Igen – válaszolt gyorsan. – Ez is egészen jól sikerült. De most már nem szabadulsz meg tõlem. Szóval bármilyen terveid is voltak jövõ nyárra, ajánlom, hogy én is benne legyek.

– Oh, igen? – mosolyodott el. – Majd megpróbállak beilleszteni a programomban. De egyelõre még messze van. Hiszen még jó ideig nem fogsz visszajönni Londonba, a jövõ évi nyaralásig pedig még van egy egész év.

– Másfél hét és újra Londonban leszek. Az annyira nem hosszú idõ, vagyis remélem, hogy nem az. Addig álmodozhatsz rólam. – Hermionénak nem kellett felé fordulnia, hogy tudja milyen pajzán vigyor jelent meg a férfi arcán. – Lehet pajzán is, de el kell mesélned.

– Ne viccelõdj!

– Lényeg, hogy hiányozzak.

– Kár, hogy elmegyek – mondta, majd hozzásimult a varázslóhoz. – Hiányozni fog ez a magabiztos szarkazmus.

– Maradj még! – mormolta Draco, majd apró csókot nyomott a boszorkány homlokára. – Csak most kezdtük el.

– Tudod, hogy nem lehet – sajnálkozott a boszorka, miközben apró köröket írt le a férfi mellkasán. – Vissza kell mennem, de legszívesebben itt maradnék.