Senjuk 🌹 (Uchihák II. fejezet)

13.

Az öt nagy nemzet ninjái már mind összegyűltek a megbeszélt helyen, és mindannyian Hashirama lelkesítő beszédét hallgattuk. De hogy őszinte legyek, nem sokat fogtam fel belőle, mert képtelen voltam koncentrálni. Végig Izanamin járt az eszem, egyszerűen képtelen voltam másra gondolni. Éreztem, hogy biztonságban van a civileknek kialakított menedékhelyeken és távol van a csatatértől, mégis megőrjített a tudat, hogy nem lehetek ott közvetlenül mellette. Tobirama jól tudta, hogy ilyen gondolatok keringhetnek a fejemben, mert megfogta a kezem és egy pillanatra sem engedte el. Hatalmas erőt adott a tudat, hogy ott van mellettem, úgy éreztem abban a pillanatban, hogy biztosan nem fogunk veszíteni.
Hadseregünk biztos információkból tudomást szerzett, hogy pontosan honnan készül támadni az ellenség, ezért mindannyian arra indultunk. A főhadiszállás viszont előállt egy tervvel, amihez én adtam az ötletet: megtalálni a jutsu használóját és a legyőzésével megszűntetni a feltámasztott shinobik irányítását. Erre a feladatra egy öt fős társaságot jelöltek ki, aminek tagjait két szempont alapján válogatták össze. A csapatban volt Neji, Kiba és Shino nyomkövető és felderítő képességik miatt, illetve Itachi és én a harci képességink és a Sharinganunk miatt, ami a főhadiszállás szerint szembeszállhat a Rinnegannal. Ezzel szemben kétségeim voltak ugyan, de abban holtbiztos voltam, hogy mindent meg fogunk tenni a sikerért. Kicsit rosszul érintett, hogy el kell válnom Tobiramától, de ugyanakkor erőt is adott, mert tudtam, hogy bízik a sikerünkben, ami csak még inkább feltüzelt.
Nem tudtuk pontosan, hogy hol bújkálhat az ellenség, ezért először egy térkép fölé görnyedve próbáltuk számba venni a lehetséges eseteket. Itachinak volt pár tippje a kutatásai nyomán, és azokat vitattuk meg közösen.
- Na és itt?- mutatott egy helyre a térképen.
- Az elég messze van innen. Olyan távolról lehetetlenség ennyi embert irányítani- elemezte ki Neji.
- És ez a hely?- bökött rá Kiba egy másik pontra.
- Az pedig túl közel van. Akik ilyen jutsut fejlesztenek ki, nem lennének annyira amatőrök, hogy ilyen közeli búvóhelyet keressenek.
- Mi van, ha...- kezdtem-... tisztában vannak vele, hogy azt fogjuk hinni róluk, hogy ennél profibbak és pont ezért oda bújtak el?
- Ebben lehet valami- gondolkozott el Itachi.- Nincs messze a hely, érdemes lenne ránézni.
- Majd én- mondta Shino és mozgósította a bogarait.
- Ha pedig nem ott lesznek, akkor itt- böktem egy másik pontra a térképen.- Az előző két helyhez viszonyítva középtávolságban van, és mivel erdő veszi körül, jól el lehet rejtőzni.
- Szerintem az lesz a búvóhely- állt fel Neji.- Shino, valami hír?
- A közelebbi helyen nincs senki, viszont a másik jónak tűnik.
- Akkor irány oda!- adta ki az utasítást Itachi, mire mind elindultunk.
Valóságos útvesztő volt az arra vezető út a hatalmas erdőn keresztül. A megtévesztés céljából össze-vissza ösvények vezettek minden irányba, amiken lehetetlenség volt kiigazodni, de legalább biztosak lehettünk benne, hogy valahol itt lesznek. Kiba és Akamaru orra, valamint Neji Byakuganja nélkül elveszettek lettünk volna, nem hiába rakta hozzánk őket a főhadiszállás.
De még így is hosszú időbe telt elérni az ellenség búvóhelyéhez, miközben ott motoszkált a fejünkben a gondolat, hogy a többiek eddig belevetették magukat a harcba. Az öt tagú társaság egy fa belsejében rejtőzött, Shinonak köszönhetően pedig nem volt nehéz megtalálnunk azt a bizonyos fát.
- Most mi jövünk- fordultam Itachi felé, aki csak bólintott egyet.
Aztán porig égettük az Amaterasuval az előttünk lévő hatalmas fát. Ahogy tisztává vált a látóterünk, megpillantottuk az ellenséget, négyen körbeállták az ötödik tagot, akinek Rinneganja volt. Látszott rajta, hogy nincs valami jó bőrben és minden idegszálával a feltámasztottak irányítására koncentrál, ami nem lehet egyszerű feladat számára.
- Mi a terv?- kérdezte Kiba.
- Ki kell iktatni először a kört alkotó tagokat, addig nem fogják engedni, hogy a Rinneganoshoz érjünk- mondta Itachi.
- Szóval úgy támadok, ahogy akarok?
- Azért minket ki ne nyírj- jegyeztem meg szórakozottan.
- Igen, mindenki úgy támad, ahogy tetszik- hagyta jóvá Itachi.
- Ezt a választ vártam- jelentette ki Kiba magabiztosan, és Akamaruval együtt lerohanták az ellenséget.
- Ha jobban belegondolok, valószínűleg lesz valami védőburok körülöttük, vagy ilyesmi...- szóltam, és igazam is lett.
Kibáék alig értek közelebb hozzájuk, visszalökte őket egy láthatatlan fal.
- A franc essen belétek...- tápászkodott fel Kiba átkozódva.
- Akkor egyszer át kell törnünk a burkot- mondta Neji.
- Nem mondod...- motyogtam, majd a többiekkel együtt előkészítettem egy erős hatósugarú támadást.