Lucifer /BEFEJEZETT! /

9.

Sarah szemszöge

Már egy hónapja annak a szörnyűségnek ami velem történt. Nagyon sok mindent kellett behoznom a sulis dolgokból de legjobb barátnőm mindig ott volt velem aminek nagyon hálás vagyok. Anyáék is mindenben támogattak, talán még túl is dramatizálták de pont ez miatt szeretem őket. Ott vannak még akkor is amikor jó napom van vagy épp akkor mikor sírni akarok valakinek a vállán.

Lucifer.

Nos Luciferről nincs sok mondanivalóm. Azóta be sem dugta az orrát hozzám akár csak arra hogy megnézze hogy vagyok. Néha igazán megkérdőjelezem hogy vajon tényleg szeret - e vagy csak megjátszotta és ahogy alkalma adódott lelépett valaki mással. Dühös és egyben csalódott is voltam rá hogy képes volt így kihasználni. Bár mit is vártam az Ördögtől. Azt hittem hogy meg tudom változtatni de mint kiderűlt egyáltalán nem sikerűlt.

Mivel elöbb vége lett az óráinknak úgy döntöttem hogy ma teljesen más útvonalon megyek haza. Nem foglalkoztam semmivel csak mentem arra amerre a lábam vezetett. Egészen addig fittyet hánytam a dologra míg fel nem néztem és meg nem láttam azt a helyet ahova én eljutottam ebben a röpke kis időben. Ez a hely már régen elhagyatott volt. Egy ház ált a semmi közepén és teljesen el volt hanyagolva. Olyan volt mint a sivatag közepén egy délibáb.

Az ajtót bátortalanúl érintettem meg de még így is kinyílt. Elémtárult a belselye ahol csak ott volt fény ahol a nap bevilágított. Lenéztem a küszöbre majd újra a bent beszürődő fényekre majd az ajtófélfát megérintve újjaimmal rátettem lábam a küszöbre.

- hahó! Van itt valaki? - hangom a csendbe úgy kúszott akárcsak a kígyó a pórban. Választ nem kapva hajoltam beljebb hogy megnézzem tényleg nincs - e itt senki. Mivel senkit nem láttam beljebb merészkedtem így már teljesen bent voltam. A ház belselye omladozott és már a gaz is benőtte. Elindúltam valamerre, valószínűleg a konyha lehetett mivel a pultokon poharak és tányédok hevertek halomban. - hahó! - fejemet a másik irányba vezettem mivel valami neszt hallottam. Biztosan csak a képzeleted játszik veled Iza! A hang a fejemben nem hagyott nyugodni így a nesz irányába mentem. Hírtelen kezet éreztem a szám elött és azt éreztem hogy nem bírom nyitva tartani a szemem. Elsötétedett minden elöttem.

***

A szemeim olyanok voltak akár egy mázsás súly. Megpróbáltam őket nyitogatni de csak homájos pacákat láttam. Végűl egy utolsó próbálkozára megint nyitogatni kezdtem és most sikeresen ki tudtam nyitni őket. Egy nő ált elöttem bőrkabátban és börgatyában. A felsője csak egy bordó póló volt míg fekete magas sarkújával annyira szilárdan ált ott akár a New Yorki Szadságszobor. Sötétbarna haja göndören pihent vállain.

- mit bánulsz annyira? Nem láttál még nőt? - hangja a megvetéstől sugárzott még szája egy kicsit sem barátságos mosolyra húzódott. - kérdeztem valamit! - kezeit csípőre téve várta a válaszom míg én csak lesokkoltan ültem a széken amihez mellesleg ide vagyok kötözve.
- mi...mit keresek itt? - felpillantottam rá és szemöldökömet összeráncolva ráztam meg a fejem.
- tudatlan kislány! Tényleg nem tudod miért vagy itt? - mosolya mégnagyobbra húzódott míg én csak értetlenül bámultam rá.
- ha...ha tiéd a ház akkor ne haragudj hogy....
- fogd már be! Nem itt lakom! Ebben a porfészekben egy percet sem töltenék el! - hírtelen hangulatingadozása miatt a hideg végig futott testemen így a libabőr kiült karjaimra.
- akkor...akkor mit keresel itt? És én miért vagyok egy székhez kötve? - megpróbáltam kiszabadulni de az a kötél annyira erősen szorított a székhez akárcsak egy hurok a nyakon. A kezem már sebes volt a sok próbálkozástól.
- kis naív! - felnevetett majd a szék karfájára tette két kezét így olyan közel kerültünk egymáshoz hogy szinte még a lehelletét is éreztem. Túl közel volt hozzám nekem pedig autómatikusan csukódott le a szemem. Ha van Isten akkor mentsen meg ebből a pokolból! Próbálta az agyam azt sugallni hogy van Isten és hogy képes segíteni. - ez még nem a pokol! - mintha csak hallotta volna a gondolataimat. Akkor ő ismeri Lucifert!
- te isme....
- igen ismerem Lucifert! Szánalmas amiért egy ilyen Halandóba szeretett bele! Még csak ízlésed sincs! De! - újra lecsapott a szék karfájára ami miatt a karfa megreccsent. - most egy kicsit elszórakozunk. Csak te meg én. A szabályok egyszerűek. Ha hajlandó vagy együtt működni akkor nem kínozlak meg annyira. Ha viszont mégsem... akkor az nagyon fájni fog.
- nem fogok neked behódolni! - mélyen a szemébe nézve tartottam a szemkontaktust. Nem akartam hogy azt higyje engem könnyen meg lehet venni.
- ám legyen! - rámpillantott és ahogy hunyorított újra éreztem azt az elképesztően nagy fájdalmat az oldalamba mint egy hónappal ezelött. - hagyd békén Lucifert!
- soha! - összegörnyedt testtel rápillantottam és újra összeszorítottam szemeim.
- rajtad függ meddig fog tartani! Ha békén hagyod akkor megszűnik! - körmeit piszkálgatva, halál nyugodtan beszélt miközben nekem mérhetetlen nagy fájdalmaim egyáltalán nem akartak alábbhagyni.
- NEM! - a szemeim megteltek könnyekkel és már alig láttam a fájdomtól.
- te szajha! Azt hiszed szeret téged? Azt hiszed hogy amit neked mond az igaz? Képzeld el engem is ugyan így áltatott és nem lett belőlem semmi! Ha annyira szeret akkor miért nem látogatott meg abban az egy hónapban? Utoljára mondom! Hagyd őt békén! - a fájdalom erősödött én pedig kezdtem elveszíteni a józan eszemet is.
- biztosan sok volt a dolga! - nyöszörgésemet alig lehetett hallani viszont a nő hangosan felnevetett.
- ugyan már Halandó! Ha szeretett volna akkor megjelent volna mint eddig! - a fájdalom mostmár nemcsak az oldalamban hanem a szívemben is erősödött. Azért fájt mert elismerte hogy igaza van a nőnek és mert darabokra tört bánatában.
- JOLVAN! LEGYEN! CSAK HAGYJ BÉKÉN! - ahogy a szavakat kimondtam a fájdalom megszűnt az oldalamból és vele együtt a nő is eltünt. A kezeimet ki tudtam szedni a madzagok közűl és a levegő is könnyebben jött. Ahogy a széken űltem bevillantak a szavak amiket mondtam. Szakítanom kell Luciferrel különben a nő visszajön és megöl. Szakítanom kell azzal akit a világon mindennél jobban szeretek. Istenem mit tettem! Az agyam csak kattogott és kattogott míg elértem arra a pontra ahol már az emberi agy nem ismer határokat és előtört belőlem a zokogás.

   Sziasztok babáim! Tudom, tudom nagyon sokáig elhanyagoltam a Wattpadot és erre még mentség sincs. De úgy döntöttem hogy mostmár visszatérek és hozni fogom a részeket! Nagyon köszönöm nektek hogy még úgy is olvastátok a blogot hogy nem hoztam részeket! Nem is tudjátok mennyire hálás vagyok nektek ezekért a cselekedetekért! Nem is húzom tovább az időt, amint lesz lehetőségem írom is a következő részt és el is tudjátok olvasni! Nagyon szeretlek benneteket, jó olvasást! Puszii!😘😘