Rowena a boszorkány átka /Befejezett /

5. fejezet

Minden olyan gyorsan történt, hogy sem Luinak, sem az idegen szépségnek, de még magának Rowenának sem volt ideje, felfogni a történéseket, olyan gyors ütemben pörögtek az események. Ugyanis miután, pufók boszorkánk, teljesen kiakadt, egy olyan varázslatot indított útjára tudtán és akaratán kívül, mely minden élő rémálmát, magát a nagy kaszást hívta a halandó teremtmények közzé, még azelőtt, hogy elérkezett volna azok ideje. S ha már egyszer megjelent, akkor nem távozott üres kézzel, és ilyenkor, legkevesebb egy egész falu vagy város lakosságát vitte magával.

- Szólítottál boszorka. - szólalt meg kaszásunk mély, csábító, ugyanakkor félelmetes és monoton hangon. Kijelentése nyomán Lui és az idegen nő is Rowenára kapták tekintetüket.

- Méghogy én szólítottalak? Na ne bosszants már te is, te csontkupac, mert a végén esküszöm, hogy megetetlek egy vérfarkassal. - puffogott magából kikelve Rowena, mert nem elég volt neki a saját baja Luival és azzal a némberrel, hanem még a fene is ide ette ezt a csontkollekciót, aki azt állítja, hogy ő szólította, pft... ostobaság. - Nem hívott senki, pláne nem én. Mégis mihez kezdenék egy ilyen kripta szökevénnyel mint te? Elárulom neked semmire. Úgy hogy légy olyan kedves és térj vissza a sírodba és nyugodj békében.
A Halált mulatatta boszorkányunk mondandója, az meg még inkább, hogy a dundi lány nem jött rá a másik két személlyel ellentétben, akik megjelenése óta rettegve tekintettek rá, hogy ki is ő, és csak egy szimpla járkáló és beszélő emberi maradványként tekint rá. Így a Halál kiváncsiságtól hajtva, a semmiből előkapta a kaszáját hátha így rá ismer, s végig a vöröshajú reakcióit figyelte. A várt hatás nem maradt el, bár egész más volt mint amire számított.

- Ludvig a reggelid tálalva. - intett Rowena a Halál felé, s mikor Lui nem mozdult és olyan szemekkel bámult rá mintha egy elmebeteg embert látna, boszorkánk ezen még inkább felhúzta magát - Ludvig William Black, mint a gazdád arra utasítalak, hogy fald fel, zúzd porrá, vagy bánom is én, hogy mit csinálsz vele, csak pusztísd el. - adta immár parancsba Luinak, aki teljesen elhülve meredt hol rá, hol pedig a kaszásra.

- Rowena te teljesen megőrültél? Ráakarsz uszítani a Halálra? - kérte számon ordasunk, vöröshajú boszorkánkat, teljesen kikelve magából.

- Ez itt - mutatott a kaszásra - nem a Halál, csak egy csontkupac kaszával a kezében. Én már csak tudom, hiszen láttam őt valamikor régen. - suttogta szomorúan. Szavai nyomán, kiváncsi tekintetek szegeződtek rá.

- Mond csak boszorka, akit láttál az így nézett ki? - kérdezte a Halál, immár teljesen más külsővel. A csukjás hosszú köpenye s a kaszája, továbbra is megmaradtak, de a teste és az arca emberi volt. Arcát mintha angyalok faragták volna, gyönyörű mégis férfias arc volt. Teste izmos, kidolgozott, bár nem annyira mint Willé, de így is szemet gyönyörködtető. A mindíg üress szemgödreiben most halványszürke, majd hogy nem csak fehér szemek ragyogtak, s ében fekete hátközépig érő haja csak még inkább kiemelte ragyogó tekintetét. Dús telt ajkain pedig egy szórakozozt vidám mosoly játszott. A kérdésre és a látványra duci boszink csak egy bólintással felelt. Igen ő az. Ő az aki annakidején elragadta az iker nővéremet. Gondolta szomorúan Rowena, s a fájdalmas emlék hatására szemeibe könnyek gyűltek, de kicsordulni nem engedte őket.

- Mond csak ha nem ez a valódi külsőd, akkor miért így, ezzel a külsővel ragadtad el Őt? - tudakolta Rowena mert tényleg kíváncsi volt a válaszra.

- Mindenkit olyan külsővel viszek a túlvilágra, ahogyan a képzeletükben élek. A nővéred Felina ilyennek képzelt. Boszorkány ikrek lévén pedig te is láthattál nem csak ő, és mivel a te képzeletedben semilyen alakban sem voltam jelen így te is ezt az alakom láttad. - érkezett a felelet a boszorkány fel tett, és a fel nem tett kérdéseire is egyaránt. Boszink ismét csak egy bólintással felelt, hogy megértette és elfogadta a válaszokat. - Na de térjünk rá a lényegre. Megidéztél, és remélem, hogy tisztában vagy az ezzel járó következményekkel.