Senjuk 🌹 (Uchihák II. fejezet)

18.

Amikor kész lettem a reggelivel, kíváncsian mentem vissza Tobiramáékhoz. Nem hallottam sem verekedést, sem kiabálást, amiből arra következtettem, hogy vagy emberi módon beszélgetnek vagy idegbetegen bámulják egymást. Miközben haladtam feléjük, reméltem, hogy inkább az első elméletem lesz igaz.
Amikor beléptem a helyiségbe látszólag félbeszakítottam valamit, mert mindketten azonnal felém néztek és elhallgattak.
- Rosszkor jövök?- kérdeztem helyet foglalva Tobirama mellett.
- Nem- vágták rá egyszerre.
- Aha...- néztem rájuk furán.- Na és mi volt a téma?
- Csak rendeztük a konfliktusokat- magyarázta Izuna.
- Várj, mi?- tátottam el a szám.
- Megbeszéltük a dolgokat- mondta Tobirama miközben átkarolta a vállam.
- Furák vagytok- jelentettem ki, mire mindketten elnevették magukat.
Izuna még maradt pár percig, aztán távozott. Tobiramával megreggeliztünk, majd ő elindult egy fontos megbeszélésre a falu vezetőivel, én pedig ránéztem Izanamira. A kis angyalom még mindig aludt, úgy látszik neki is volt mit kipihennie. Nem tudom neki milyen volt nélkülünk az a pár nap, ameddig az öt idiótával vesződtünk, de nekem katasztrófális. Gyanítom ő is így érezhetett.
Csak késő délelőtt ébredt fel, de akkor alaposan a tudtomra adta, hogy kilépett az álmok világából. Éppen a nappaliban ültem egy könyvet olvasgatva, amikor olyan hangerővel kezdett sírni, hogy kirázott a hideg a hirtelen jött hangos zajtól. Egy pillanat alatt mellé érkeztem és felkaptam a karjaimba, miközben csitítani próbáltam. Amint tudatosult benne, hogy megkapja az igényelt törődést, abbahagyta az ordítozást.
- Vajon én voltam ennyie figyelemre éhes kiskoromban vagy Tobirama?- tettem fel magamnak a költői kérdést, majd az ajtóhoz sétáltam, ugyanis vendégünk érkezett.
Ino ugrott át hozzánk egy tartalmas beszélgetés reményében, ami már nekem is hiányzott. De persze azzal kezdte az egészet, hogy Izanamit elkobozta tőlem és babusgatni kezdte. Végül inkább hagytam, hogy ő tartsa a kezében, csak mondjon már valami jó kis hírt. Akárhányszor beszéltem vele, mindig tudott valami érdekes sztorival szolgálni számomra.
- Képzeld, ezen be fogsz halni!- lelkesedett be egyből a kérésemet meghallva.
- Na mondd!
- Naruto és Hinata...- kezdte, de végig se kellett mondania, mert már ennyiből kitaláltam az egészet.
- Na ne!- konkrétan úgy visítottam, mint amikor a tinik megbeszélik egymással a pasikat, akik bejönnek nekik.- Tudtam, hogy össze fognak jönni, fogadni mertem volna rá.
- Ismét igazad lett- mondta Ino vigyorogva.- Ennek már amúgy is ideje volt.
- De tényleg, Narutot már hetek óta győzködöm, hogy hívja el Hinatát valahová.
- Én pedig hónapok óta mondogatom Hinatának, hogy vallja be Narutonak az érzéseit.
- Végre megtették mindketten, amit kellett- sóhajtottam fel elégedetten.
- Igen, de ez még nem minden- mesélt tovább Ino.- Már azt is tudom, hogy nemsokára egy újabb szerelmes párt fogunk köszönteni a körünkben.
- Mi? Még egyet?
- Bizony, tippelj!
- Fogalmam sincs- ráztam meg a fejem.
- Gondolkozz egy kicsit! Ki szingli még a társaságunkból?- faggatózott Ino, mire elgondolkoztam.
- Hát Sakura, de ő egyedül fog meghalni...- motyogtam, mire Ino felnevetett.- Meg Tenten. Na várj, ő és Neji?!
- Aha...- bólogatott Ino folyamatosan.
- Komolyan mondom, te egy kétlábon járó újság vagy- nevettem fel szórakozottan.- Nem számítottam ilyen szintű hírekre még tőled sem.
- Ami azt illeti, van egy ennél is nagyobb közölnivalóm- vallotta be, mire eltátottam a szám.
- Igen?
- Eddig nagyon kevesen tudnak róla, mert mindenképpen szerettem volna, ha te az elsők között leszel, akinek elmondom. Szóval a helyzet az, hogy...- vett Ino egy nagy levegőt, majd elmosolyodott- ... terhes vagyok.
A meglepettségtől először levegőt venni is elfelejtettem. Amikor eljutott az agyamig, amit mondott visítva a nyakába ugrottam.