soigné I Jisung

[első rész]

soigné
(adj.) possessing an aura of sophistication
 in dress, manner, or design; presented or
prepared with an elegance

- Úrfi! Úrfi azonnal JÖJJÖN VISSZA!- hallatszódott a távolból a fulladó felvigyázó hangja. Jisung csak kárörvendve, kacagva rohant tovább a gyepen be a labirintusba, szélsebes kanyarbevételei során agyonszaggatva bő ingjét. - Istenem ez a gyerek.- fújta ki a levegőt a korosodó cseléd, ahogy eltéved a sövényrengetegben. - A sírba fog kergetni!- sóhajtotta már félig elpityeredve miközben magát legyezgetve próbálta visszanyerni a lélegzetét. A legfiatalabb herceg körülbelül azóta táncol a vigyázójuk idegein, hogy járni tanult.- Ha legalább fele annyira lenne szófogadó, mint a testvérei.- sóhajtozta az asszony, miközben visszafelé haladt a kastélyba a felkészületekhez.

- Na, végre!- Ugrott le a fűzfa egyik alsóbb ágáról a pék fia, Chenle.- Azt hittem már sose érsz ide. Kólintotta fejbe a szétzilált Jisungot.

- Neked nem a konyhán kéne besegítened?- Hallatszott egy vékony és nyugodt hang a szemben lévő bejáratból, amitől a hercegnek felálltak az apró pihécskék a tarkóján, és úgy érezte a reggelije most gyakorol tánclépéseket a következő bálra.

- Hah, Daimana úrnő is megtisztel ma minket.- Tárta ki karjait a nagyszájú pékfiú. A labirintus közepén lévő kis kert volt az ő helyük. Nem volt itt más csupán egy bemohásodott szökőkút, pár kőpad és a nagy fűzfa. De már egészen kicsi koruk óta idejártak, és az egymást széthúzó társadalmi helyzetüket semmibe véve szórakozhattak.- Minek kéne ott lennem?

- Ne hívj így.- kólintotta fejbe Chenlét. Ahelyett, hogy válaszolt volna, csak eltorzult képpel pattant Jisung elé.- Te már megint, hogy nézel ki?!- kapta kezei közé a megnyúzott inget.

- Hát, én izé...- vakarta meg kínjában a tarkóját a herceg.

- A nővéred ki fog nyírni, ha így jelensz meg a fogadáson.

- A min?- húzta össze szemeit.

- A fogadás!- visított fel Chenle.- Apám belefolyt a kelt tésztába!- Kapta kezei közé azt a nagy fejét és, mint akit üldöznek megiramodott a konyha felé.

- A...basszus.- esett le végre Jisungnak is a mai esemény. Megfeledkezett a két esélyes férjjelöltről, akik az udvarba érkeznek. Végignézett az előtte álló lányon, és csak most vette észre a szokatlan pompát, amiben előtte állt. Nem beszélve a selyemruháról, ami a legelőnyösebb helyeken simult a testéhez, és a csípője szinte kívánta az érintést.- Segíts nekem!- emelte maga elé könyörgően összekulcsolt kezeit.

- Tudod, hogy nem mehetek veled a palotán belül, csak a nyilvános részekre.- kuncogott fel. Inkább azt ajánlom, keríts egy szabad cseléded amilyen gyorsan csak tudsz. És sok szerencsét!- nézett vissza a rózsasövények közül, majd eltűnt mögöttük. Daimanának alapvetően a nővérével kellett volna töltenie ideje nagy részét, az ő udvarhölgye volt. Csakhogy pár héttel az után, hogy a palotába küldték, rátalált a kertben kószáló 10 éves Jisungra, ahogy éppen egy kismadarat etetget. Nem tudván a másikról, hogy kicsoda hamarabb barátságot kötöttek, mint felfoghatták volna.

- A madarak nem füvet esznek, hanem kukacot!- hajolt Jisung fölé egy lány. Szemében szemtelen tudálékosság csillant.- Segítek fogni egyet.- vetette le magát a fiúcska mellé, és elkezdett kutatni a fűben.

- Piszkos lesz a ruhád.- szólalt meg elsőnek a kis herceg, vékonyka hangján. Az ismeretlen lány ruhái túl előkelőek voltak, hogy cseléd lehessen, és tudja, hogy őt mennyire meg szokta fedni a felvigyázója, ha összekeni ruháit.

- Na és aztán?- kuncogott a lány.- Nem a ruháim ékesítenek, hanem én a ruháimat.- húzta ki magát büszkén.- Még a nevem is azt jelenti drágakő. Daimana vagyok.

- Jisung. Nem jelent semmit.- nézett vissza. Innentől már csak idő kérdése volt, hogy Jisung és a pék lüke fia belerángassák valami ostobaságba a koraérett udvarhölgyet, ezzel örök barátságot kötve. Egy probléma volt csak ezzel, amivel Chenle előszeretettel húzta a fiatalabb herceg agyát, ahogy múltak az évek Jisung megmagyarázhatatlan késztetést érzett rá, hogy nővére udvarhölgyének a társaságát keresse, amikor csak tudja, és bármivel levegye őt a lábáról.

- Hol a fenében voltál.- suttogta Moleré az utolsó pillanatban beeső öccsének, egy pillanatra sem megtörve a tökéletes arckifejezését.

- Volt egy kis dolgom.- foglalta el a helyét bal oldalán a herceg, felvéve a saját tökéletes arckifejezését.

- Ferde a koronád lüke.- húzta ki magát a hercegnő, ahogy az ajtónálló bejelentette a hercegek érkezését.

- Neked meg nagy a feneked ebben a szoknyában.- szúrta oda duzzogva, miközben megigazította az ékszert a fején.

- Hogy micsoda?!- kapta volna fel a vizet nővére, de a trónterem nagy faajtaja kitárult, és nagy pompával bevonult a két szomszédos országból érkezett herceg. Jisung próbálta nem forgatni a szemét.

Egyszer már végigszenvedett egy ilyet az idősebb nővérük miatt. ha a családjuk női tagjai elérik a felnőttkort, abban az évben az ország napünnepén kérők érkeznek az udvarba, és Jisung elveszít még egy testvért maga mellől. Csak remélni merte, hogy a két bájgúnár nem elsőszülött a családjukban, és akkor talán Moleré az udvarban maradhat a házassága után is. Persze Jisungon átrohant a bűntudat keserű hulláma, amint végignézte, ahogy nővére tökéletesített mosolya egy pillanatra sem lohad le rezzenéstelen arcáról, ahogy a két idegen nemest köszönti udvarukban. Közel állt a nővéréhez, mióta Yuta bátyjuk elvonult harcolni a szövetséges országba, talán hozzá állt a legközelebb, tudta, hogy még nincs kész a házasságra, és azt is tudja, hogy nem azért látogatja meg minden alkalommal a napraforgó árust, mert annyira szereti nézni azokat a virágokat, az eladó jobban tetszik neki. De nem tehettek semmit, a királyi család tagjai, követniük kellett a szüleik diplomáciai döntéseiket. Ahogy ezek a gondolatok végigsuhantak az agyán, tekintete a terem másik végében álló udvarhölgyek felé suhant. Bárcsak...