Szívembe zárva [KiriBaku - Befejezett]

10.fejezet

Nem lesz baj... Nincs miért aggódnom...

- Megyek! - hallottam Bakugou érces hangját bentről, mire a vér is megfagyott bennem.

Ahogy egyre közelebb és közelebb ért az ajtóhoz, úgy én is egyre idegesebb lettem. Bár nem adott erre sok időt, mert az ajtó kinyílt, majd vele találtam szemben magam.

Egy pillanatra dühös tekintettel végig miért, mit csak keserűen vártam végig. Majd egy "Tch" hangot hallatott, ezt követően pedig rám csapta az ajtót.

Összerezzenve néztem a faszerkezetet, majd egy keserves sóhajt hallatva elindultam hazafele.

Végül is, mit vártam? Pontosabban... Számítottam erre, csak... nem gondoltam volna, hogy nekem ez ennyire rosszul fog esni, már pedig már most a sírás határán állok.
De.. én csesztem el, nem igaz? Aggódik miattam én meg nem mondok semmit, de azért elvárom, hogy segítsen nekem...

Mikor kezdtem én ilyen undorítóan viselkedni?

- Oi! - hallottam magam mögül, mire meglepetten fordítottam hátat - Gyere! - kiáltott rám Bakugou, mire én csak nagyokat pislogva álltam a bejárójuk elején.

- T-tessék? - kérdeztem vissza, mert egyáltalán nem voltam abban biztos, hogy most csak az elmém kreálta ezt a képet a megnyugtatásomra, vagy tényleg Bakugou meggondolta magát.

- Azt mondtam gyere! Süket vagy? - förmedt rám, mire már biztosan tudtam, hogy nem képzelődöm, így amilyen gyorsan csak tudtam, oda siettem az ajtajukhoz, mit Bakugou nekem nem túl kedves pillantásokkal, de kitárt.

Amint beléptem a házba a szőke becsapta az ajtót, míg én helyet foglaltam a kanapén, keserűen magam elé nézve.

Ez tuti nem úszom meg egy baráti beszélgetéssel...

- Volt pofád eljönni? - állt elém Bakugou csípőre tett kézzel, mire én élesen beszívva a levegőt vezettem rá tekintetem.

- N-ne haragudj... - suttogtam, ismét érdekesebbnek találva a padlót égető szemeinél - Cs-csak... Szükségem van a segítségedre... - dadogtam ujjaimat tördelve.

- Tanulás terén? - kérdezett egyből vissza, mire kissé habozva de bólintottam.

- Komolyan? Csak ezért vagy itt? Még is, hogy várhatsz el ilyet tőlem? Nem szégyenled magad? Amíg nem mondod el mi van veled, ne is számíts a segítségemre! - morogta dühösen, mire ökölbe szorítva kezem, keserűen felsóhajtottam - Gyerünk, beszélj ha akarsz valamit! - morogta, leguggolva elém, de még így sem létesítettem vele szemkontaktust.

- H-haza megyek... - dadogtam keserűen ajkaimba marva, majd keltem is volna fel, viszont két kéz vissza nyomott a helyemre.

- A faszomat beléd már! Nem mész te innen sehova! - morogta idegesen - N-nem akarlak ezzel zsarolni, csak... Aggódok érted, oké? Tudni akarom mi van veled! Ennyi az egész! - sóhajtott fel, lesütve tekintetét.

- N-ne haragudj... De... Ez olyan dolog, hogy - próbáltam valami kifogást keresni, de félbeszakított.

- Ha elakarod, elmondod! Nem kényszerítelek rá... - sóhajtott fel, idegesen szőke tincseibe túrva, mire egy fajta megkönnyebbülés vette át a keserűségem felett a helyet.

- Köszönöm... - suttogtam halványan elmosolyodva.

Ez a mosoly valóban igazi volt... Fogalmam sincs mikor mosolyogtam utoljára valójában, de ez most egy ilyen alkalom volt, aminek örültem, hogy vele történt.

- Na akkor gyere... - sóhajtott fel, az emelet felé biccentve, ahol a szobája található, mire bólintva, felkászálódtam a kanapéról, majd elindultam vele.

...

- De akkor se megy! - sóhajtottam fel keservesen.

- Azért mert nem akarod, hogy menjen! - förmedt rám, hozzám vágva az éppen kezébe kerülő matek könyvet, mire fújtatva emeltem rá sötét tekintetem - Ne játszd már a hülyét! - folytatta - Érted te ezt ha akarod, szóval most egy kicsit erőltesd meg azt az üres fejecskédet és oldj meg néhány ilyesfajta feladatot!

- De elfáradtam! Majd holnap folytatjuk! - sóhajtottam fel, a falnak döntve a fejem.

- Mennyi bajod van.. - morogta egy sóhajtás kíséretében - De jó, legyen! Viszont, csak hogy tudd, holnap kétszer ennyi lesz ha most abba hagyjuk! - közölte velem az alapvető tényeket, melyekkel én is tisztában voltam, viszont jelenpillanatban ez nem zavart.

" Ráérek holnap megbánni..."

- Nem baj, akkor legalább kipihent leszek... - sóhajtottam elterülve az ágyán.

- Most komolyan aludni akarsz? - pislogott rám értetlenül - Még csak nyolc óra...

- Csak annyit mondtam, hogy pihenni szeretnék... - suttogtam, lefelé konyuló tincseimbe túrva.

- Akkor? - kezdte el összeszedni szanaszét szórt tankönyveit.

- Bármi megteszi a tanuláson kívül.. - mosolyodtam el kínosan, lopva rápillantva.

- Mennyi baj van veled... - morogta ő is lopva szemeimbe nézve, ezáltal találkozott tekintetünk.

Zavartan fürkésztem a vörös szempárt, mellyel a helyzet ellenére sem szakítottam meg a szemkontaktust. Már kezdtem tejesen elveszni abban a gyönyörű, igéző szempárban, viszont ő még időben visszarántott a valóságba:

- Most mi van? - pislogott rám értetlenül, mire összezavarodva sütöttem le tekintetem.

- S-semmi... - dadogtam felülve, mire Bakugou felsóhajtva elindult a szoba ajtaja felé.

- Akkor menjünk le filmet nézni, persze ha nincs kifogásod ellene - pillantott rám, mire bólintva felkeltem helyemről.

Lent a televízió előtt elhelyezkedve, vártam Bakugoura, ki elment pattogatott kukoricát készíteni a filmhez, amit rövid megegyezésünk alapján elsőnek ő fog kiválasztani, és ha még lesz kedvünk még nézni, akkor a másodikat már én fogom.

Bakugou amint végzett teljesen besötétített, majd a tévé előtt - közvetlen mellettem - elhelyezkedve, nekiállt keresgélni, tudtommal valami horror filmet.

Amint megtalálta, halvány mosolyra húzva ajkait, elindította, miközben lopva rám pillantott.

- Tetszeni fog... - suttogta, kényelembe helyezve magát mellettem, mire én is elmosolyodtam.

Aranyos... - futott át az agyamon a gondolat, mire ha a jelenléte miatt nem voltam elég vörös, akkor most már biztos, hogy eléggé az vagyok.

Hah.. Van egy olyan érzésem, hogy hosszú lesz még ez az este...