A révész lánya

9. Mit csinál ez a lány?

Charon POV

- Hol voltál már megint ilyen sokáig? - Kérdezem csípőre tett kezekkel, mikor a lányom már egy huzamban tizennegyedik este érkezik meg késve a vacsoráról. Ráadásul megint megpróbálja bevetni a kiskutya szemeket, de most már nem dőlök be neki, kezdek aggódni érte! Nem is kicsit. Nem szokása így eltünedezni. - Na, nem kisasszony! Most szépen leülsz oda és elmondod hol voltál! - Mutatok a kanapéra, mikor a gyerek megpróbál meglógni. Végül mégis leül, de morogva és maga előtt összefont karokkal. - Ne keljen még egyszer megkérdeznem! - Dobbantok egyet.

- Ne kelljen még egyszer megkérdeznem! - Forgatja meg a szemét, én pedig szikrázó szemekkel nézek rá.

- Cassiopeia! Válaszolj, most! - Mondom ellentmondást nem tűrve, mire magasba emeli a kezeit.

- Desel voltam az Álmok Birodalmában! Most boldog vagy? - Áll fel és viharzik be a szobájába. Én csak pislogva állok, és még mozdulni se tudok. Ahogy igyekszem rájönni, hogy kiről beszél.

- Charon! - Hallom meg Alastor hangját. - Te jó Kronosz! Veled meg mi van? - Fogja meg a vállam.

- Las, te ismersz valakit, akit Desnek hívnak? - Kérdezem nagyon lassan, majd felnézek rá. Arca elgondolkodó, de végül csak megrázza a fejét.

- Nem. De mind a ketten tudunk valakit, aki biztos ismeri, ha idelenn van. - Mosolyodik el.

- A bátyám! - Biccentek egyet, mire megragadja a csuklómat.

- Pontosan! Na gyere, keressük is meg! - Rángat ki az ajtón Hádész éjszakájába.

Két nappal korábban, Hadész palotájában kora reggel, Des POV

Vágyakozó szemekkel nézem ahogy Cassy evez a folyón, nem messze mellette az apja, de engem csak a lány érdekel, mellettem a falnak dőlve áll Hermész és éppen valami beszélgetési praktikát magyaráz, de a felére se figyeltem.

- Hát nem gyönyörű? - Kérdezem az állam megtámasztva és a lányt bámulva.

- De az! - Hermész hangja morcosabb volt, mint szokott, de nem nagyon foglalkozom ezzel.

- Úgy imádom, ahogy a ruha körbe öleli a testét, ahogy csillognak az arany szemei. - Az isten mellettem motyog valamit, én viszont csak folytatom. - És az a gyönyörű hosszú vörös összefont haj. - Sóhajtok egyet, mire Hermész majdnem rám fekszik, hogy kilásson az ablakon.

- Várj! Te a lányról beszélsz? - Kérdésére úgy nézek rá, mintha hülye lenne, ami amúgy igaz is, de akkor is.

- Persze! - Biccentek ő meg kitágult szemekkel vigyorog.

- Akkor sztornó és felejts el mindent, amit eddig mondtam. - Hunyja le a szemeit, majd hirtelen meglepetten kinyitja őket. - Te szerelmes vagy a lányba?! - Nyom neki hirtelen a torkomnál fogva a falnak, hangja haraggal és valami mással telik meg, amit nem tudok hova tenni. A tekintete ég.

- Igen! De engedj el, mielőtt a Tartaroszba kerülök. - Nyögöm a kezét fogva, ő pedig lassan elenged.

- Bocsánat. - Suttogja, én pedig megnyomogatom a nyakam.

- Semmi baj! Most már legalább tudom az apja hogy reagál majd. Azt hiszem ez kellett is, Than nem akarta elmondani, hogy hogy reagálna a testvére. Te mint hírnök már csak tudod, hogy reagálna a révész, hisz annyiszor látod. - Mondom mosolyogva, ő meg biccent.

- Igen ez igaz!

Ma este, Hadész palotája, Thanatos POV

Nagyon meglepett, mikor az öcsém és a barátja beállított a palotába, így nem csoda, hogy azonnal eléjük megyek.

- Minek köszönhetem a látogatásod testvér? - Kérdezem egy kedves mosollyal az arcomon, ami aggodalomba megy át, mikor meglátom a fiú tekintetét. - Mi a baj Charon? - Lépek mellé és teszem a kezem a vállára.

- A segítségedre van szükségem. Szeretném megkérdezni, hogy ismersz-e valakit, akit Desnek hívnak?

- Desnek? Miért? - Kérdezem gyanakodva, mikor meghallom a főnököm becenevét.

- A lányom azt mondta vele jár el valahová. Oh, Than, ha Cassynek baja lesz azt nem élem túl. - Látom, ahogy könnyek gyűlnek a szemébe.

- Sajnálom testvér, de... - Kezdek bele, mikor félbeszakítanak.

- Azt hiszem engem keres! - Hallom meg azt a hangot, mire lehunyom a szemem.

- És én ezért próbáltam megvédeni a segged Des! - Fordulok felé csípőre vágott kezekkel. - Hogy megjelenj és a biztos halálba sétálj! Gratulálok, ha ennyire meg akarsz halni! Csak előre! Azért, ha lehet a hulláját hagyd egyben testvér! - Mondom hátra se nézve. - Innentől elintézitek! Jó éjt! - Legyintek és hagyom el a termet.

Charon POV

Tágra nyílt szemekkel nézek az alvilág urára, aki mellett a bátyám pont akkor ment el. Mellkasomban harag gyűlik, ami szavak formájában a fogaim között ki is szökik.

- Meg mondtam, hogy ne menj a lányom közelében! - Nézek rá lángoló szemekkel, ő pedig mozdulatlan arccal térdre rogy előttem.

- Csinálj velem amit akarsz Charon! Ez azonban nem fog változtatni azon, amit a lányod iránt érzek! - Mondja lehajtott fejjel.

- Ennyire szereted az unokahúgom? - Kérdezi Alastor.

- Annyira, hogy... - Mély levegőt vesz. - Be akarom mutatni a családomnak és Charon és Zeusz engedélyét kérni, hogy az enyém legyen. Vele akarok élni, örökké! - Már majdnem ráordítok, hogy hogyan képzel ilyet, mikor az utolsó mondatnál felemeli a fejét és meglátom azt a tekintetet. A levegő a torkomon akad. Úgy néz, mint ő! Úgy néz, ahogy ő nézett Zeuszra, mikor értem könyörgött! Végül elfordítom a tekintetem és lehunyom a szemem.

- Mikor akarod nekik bemutatni? - Teszem fel a kérdést, amivel mind a két jelenlévőt meglepem.

- A holnap utáni találkozón. Ha lehet. - Teszi hozzá óvatosan.

- Ha a lányomnak egy haja szála is meggörbül saját kezemmel szedem ki a beleid, hogy megetessem veled. Értve vagyok? - Nézek az istenre, aki biccent egyet. - Holnap időre érjen haza és másnap személyesen gyere érte! - Fordulok el, majd el is indulok. - Alastor! - Morgom, mire a férfi mellém lép.

- Miért mentél bele? - Kérdezi aggódva, mikor már elég távol vagyunk a palotától.

- Mert pont úgy nézett, mint ő, mikor értem könyörgött. Nem tudtam neki nemet mondani Alastor. - Fújok egy nagyot.

- Még mindig nagyon szereted őt. - Mondja nyugodt hangon. - Nem hiszem, hogy más választ kapok, de...

- Igen! Itt az ideje, hogy elmondjam Cassynek! - Szakítom félbe, hogy ezután csendben menjünk haza. Végül, mikor hajnalban a házamba érek Cassyvel találom magam szemben, aki éppen összekészül. - Cassy beszélnünk kell!

- Nincs kedvem! - Morogja, mire fújok egyet.

- A családunkról van szó! - Erre azonnal sarkon fordul és kitágult szemekkel néz rám.

- Végre elmondod ki az anyám? - Hápog, én meg biccentek, amivel elérem, hogy leüljön.

- Egy átlagos napon kezdődött. A Stygianon hajóztam, mikor meghallottam a segélykiáltásait. Úgyhogy kimentettem.

- Mint én Dest! - Kuncog.

- Úgy néz ki az isteneknek mániájuk olyan helyre menni, ahova nem kellene. - Forgatom meg a szemem.

- Egy isten? - Megint biccentek, majd elmesélem neki, hogyan vált szorossá a kapcsolatunk, hogyan született meg ő, a lányunk és, hogyan könyörgött a szerelmem azért, hogy velünk maradjon.

- Ez a mi történetünk. Úgyhogy szeretném, ha tudnád, hogy nem ellenzem a kapcsolatod, csak... Vigyázz magadra. - Ő megkönnyebbülten biccent egyet, majd mélyen a szemembe néz.

- Szóval, ki az anyám? - Kérdezi, mire nagyot nyelek és lehunyom a szemem.

- Én.