Fogd A Kezem //Befejezett

〰️ 13. rész 〰️

Reggel fura mód kipihenten ébredtem és kivételesen az éjszakát is végig tudtam aludni. Így tehát frissen kezdtem ezt a borzalmasnak ígérkező napot.
A hangulatomhoz illően egy fekete farmert és egy fekete haspólót vettem fel, a hajamat pedig egy magas copfba fogtam.
Sminkelés és fogmosás után bedobáltam a cuccaimat a táskámba és lementem. Viszonylag nyugodtan viselkedtem, pedig már előre rettegtem, hogy milyen beszólása lesz a tanárnőnek.
Az ebédlő asztalnál ülő családomhoz csatlakozva ettem én is egy szelet bundáskenyeret, majd indultam volna.

– Mi ez a depressziós szerelés? – szólt be apám – Indulj a szobádba és vegyél át valami normális ruhát!
– Mi van, már abban sem mehetek, amiben szeretnék?
– Mehetsz, csak ne nézz ki úgy, kint egy depressziós.
– És ha én az akarok lenni?
– Semmi okod rá, tehát indulás!

Nagy sóhajtás után felrohantam az emeletre és neki álltam keresni valami elfogadható göncöt majd újra elindultam az iskolába.

Útközben vártam, hogy Konrád csatlakozzon hozzám, de nem jött, így kissé csalódottan sétáltam a suliba.
Beérve az épületbe egyből a földszinten lévő laborba mentem.

– Szia! – mosolyogtam Diára – A ma délután jó neked magyarozni?
– De hát ma felelsz nem?
– Az egy dolog. De ki fog rám akadni.
– Ne csináld, hogy nem tanultad megy Dóri!
– Nyugi, megtanultam.
– Akkor? – értetlenkedett.

Válaszra nyitottam a számat, de bejött a tanár és elkezdődött a földrajz óra. A tanár Diát kihívta a táblához és feleltette Németországból, a lány felelése után elfoglalhattuk magunkat.

– Na, elmondod?
– Igazából annyira nem nagy cucc. Roland leöntötte a füzetem.
– De megszáradt, nem?
– Szörppel öntötte le – húztam el a számat.
– Ú. De... Ki az a Roland? Nem Konráddal vagy most?
– Konráddal nem vagyunk együtt. Roland pedig a bátyám.

A kicsengő megszólalása után Diával a büfé felé vettük az irányt, ahol vettünk magunknak egy – egy forró csokit, aztán a termünkbe vonultunk.

– Szia! – állított meg Konrád, Diának meg bólintott.
– Akkor én be is megyek a terembe – vigyorgott az újdonsült barátnőm – Aztán el ne késs nyelvtanról! – kuncogott és már el is tűnt az osztályban.
– Reggel nem jöttél – néztem fel az előttem álló fiúra.
– Tudom, elaludtam. Első órára sem értem be, csak utolsó tíz percre.
– Hú, kivel volt?
– Bánné – mondta egy féloldalas mosoly kíséretében.
– Ekkora balszerencsét! Nekem meg most lesz vele órám.
– Hallottam.
– Lám, lám – lépett közénk az említett nő – Örülök, hogy Rácz és Vasvári ilyen jól szórakozik azon, hogy nekem milyen balszerencsém van, de az jobban boldoggá tenne, ha Konrád menne a saját órájára, Dorottya pedig bemenne az osztályterembe és kezdhetném a nyelvtan órát.

Intve elléptem Konrádtól és beléptem a tanárnő előtt a terembe.