Szívembe zárva [KiriBaku - Befejezett]

12.fejezet

Fáradtan nyitogattam pilláim. Bele telt egy kevés időbe mire kitisztult látásom, mivel korom sötét volt a szobában, amiből arra következtettem, hogy nem aludhattam valami sokat, bár már nem igazán rémlik mikor is feküdtem le pontosan...

Az első amit megpillantottam, az Bakugou szobájának a fala volt, amivel konkrétan közvetlen farkasszemet néztem.

Bakugou hagyott, hogy az ágyában aludjak...? De akkor ő?

Hirtelen mocorgásra lettem figyelmes hátam mögül, mire pillanatnyi sokkba estem.

Most mi... Komolyan egy ágyban alszunk? Jó, tény, hogy elférünk, mivel francia ágya van, de.. amikor nálunk aludt, akkor sose hagyta, hogy mellette aludjak...

Ennyire kényelmes? Mármint, nem bírta volna ki a kanapén? Vagy akkor már, miért nem engem vitt le? Nem akart felkelteni? Jó, mondjuk ez logikusan hangzik, de.. akkor sem számítottam erre... Vagyis.. ez minden vágyam és pont ezért hihetetlen most ez számomra.

A kíváncsiság vezérelve fordultam meg, csakhogy megbizonyosodjak jelenlétéről, vagy esetleg arról, hogy alszik-e. Bár hallom egyenletes szuszogását, mégis látni akarom nyugodt arcát.

Kezdetleges nehézségek után - például az, hogy egy takaró fed mindkettőnket - sikerült megfordulnom, arra mondjuk nem számítottam, hogy ennyire közel lesz így arcunk egymáshoz.

Nagyot nyelve próbáltam egy kicsit elhúzódni, viszont a fal már közvetlen a hátamnál volt, így sokra nem mentem vele.

Most például bánom, hogy ennyire szeret terjeszkedni...

Borzasztóan zavarban vagyok a közelsége miatt ezt nem tagadhatom, végül is csak az aggaszt ebben a helyzetben, hogy ha netán felébred, hogy reagálna erre.

Végül feladva az egyfajta meneküléssel való próbálkozásomat, egy sóhajtás kíséretében közelebb húzódtam hozzá. 

Ha már egyszer nem tudok vele mit kezdeni, akkor ki élvezem a helyzetet...

Tisztán éreztem arcomon egyenletes levegő vételét, mely nyugtatóan hatott rám.

Lassan végig mértem bájos arcát.

Ritkán nyílik alkalmam ilyen közelről bámulni őt, sőt talán még sosem volt..

Most viszont, kihasználom ezt az alkalmat, minden egyes vonását mélyen elmémbe vésve.

Ívelt szemöldökeitől kezdve dús ajkaiig. Ah.. annyira megcsókolnám, annyira megízlelném puha párnáit...

Sokszor nehéz türtőztetnem magam...

Muszáj lesz magammal valamit kezdenem.

Kezdetlegesen gondolataim elterelése érdekében, tekintetem levezettem arcáról, amit olyan gyorsan megbántam, mint amilyen gyorsan felmerült bennem a gondolat. Ugyanis felsőtestét nem igazán takarta a takaró,  ezáltal teljes rálátásom nyúlt kidolgozott mellkasára - hozzá tenném, fogalmam sincs mikor került le róla a póló - mely inkább csak még jobban zavarba hozott.

Basszus... Kezdem elveszíteni azt a csekély önuralmamat is, de mit tehetnék? Nem tudom nem őt nézni. És annyira vágyok rá, hogy hozzáérjek, hogy a kezeim bejárják a teste minden pontját, majd ezt felváltsák ajkaim, hozzá akarok simulni teljes testemmel, érezni minden egyes porcikáját, csak az enyémnek tudni, kisajátítani, magamévá tenni, miközben kívánatos ajkait falom. Szőke tincseibe túrni, miközben hallgatom édes hangját, ahogy épp a nevemet nyögi.

Bassza meg...

Nem gondolkodtam. Teljesen elvesztettem az érzelmeim felett az irányítást, mondhatni az ösztöneim irányítottak, a mélyen elnyomott vágyaim, melyek kétségtelenül a felszínre törtek.