Senjuk 🌹 (Uchihák II. fejezet)

25.

Este képtelen voltam elaludni. Izanamit órákkal ezelőtt lefektettem és már Tobirama is egyenletesen szuszogott mellettem, de nekem nem jött álom a szememre. Elképesztően rossz érzés kerített hatalmába, ami egy pillanatra sem hagyott nyugodni. Nem tetszett, hogy túl gyorsan oldódott meg az ügy. Mármint az jól esett, hogy olyan hamar rájöttem a dolgokra, de valami nem stimmelt ezzel kapcsolatban. Mi van ha...?
Felültem az ágyon zavaromban és gyorsan kikászálódtam belőle. Miközben vigyáztam rá, hogy egyiküket se ébresszem fel, pillanatok alatt felöltöztem és a Hokage irodája felé indultam. De ahogy kiértem az utcára és felnéztem az égre, megtorpantam.
- Mi a francért vörös a Hold?- motyogtam halkan, majd felugrottam egy közeli épület tetejére, hogy jobban szemügyre vehessem.
Ugyan nem láttam tisztán, de mintha valaki elsuhant volna a vörös Hold előtt, ami rögtön visszanyerte eredeti színét. Pislogás nélkül eredtem az alak nyomába. Nem kellett sok és a falun kívülre jutottam. Volt egy olyan megérzésem, hogy erre jött az a valaki, de nem láttam senkit. Viszont ha tényleg erre jött, akkor bizonyára sikerült a terve, ugyanis teljesen belekeveredtem az erdő sűrűjébe.
Vajon van rajtam kívül olyan idióta, aki az éjszaka közepén a nyomába ered egy gyanus alaknak és követi őt a falun kívüre anélkül, hogy szólna bárkinek is? Nem hiszem, hogy lenne.
Hirtelen egy hangot hallottam a hátam mögül, mire azonnal megfordultam. A kezemben szorítottam egy kunait, de valamiért elkezdtem remegni. Hiába próbáltam mozdulatlanul tartani a kunait, nem sikerült. Aztán a bokrok mögül lebegve előjött egy alak, talpig fehérben. De nem csak a ruhája, a bőre és a haja is fehér volt, a szeme pedig olyan volt, mint a Hinatáé. Bárcsak a neve is eszembe jutna... Még mindig nem vagyok teljesen tisztában az itteni dolgokkal.
- Elég bátor dolog volt egyedül utánam jönnöd- mondta a fehér alak.
- Inkább vakmerő...- motyogtam, de nem igazán figyelt rám az idegen.
- A nevem Urashiki, most abban a megtiszteltetésben részesülsz, hogy elveszem a chakrád- vigyorodott el magabiztosan.
- Azt inkább kihagyom!
Gyorsan beugrottan a fák közé és egy kerülő úton elindultam vissza a faluba. Még én is úgy ítéltem meg, hogy ebben a helyzetben az egyetlen logikus megoldás a visszavonulás. De sajnos ellenségem nem engedte, hogy kivitelezzem tervemet, ugyanis az egyik pillanatban, amikor még elég távol voltam a falutól, elém ugrott. Gyorsan hátráltam pár lépést és belenéztem a szemébe.
- Mi a franc, honnan van Rinneganod?- tátottam el a szám, ahogy megláttam.
- Nekünk isteni lényeknek megadatott sok minden, amit ti jelentéktelen emberek nem kaptatok meg.
- Kicsit se vagy nagyképű... Ha ennyire elvagy magaddal, akkor húzzál vissza a tökéletes kis világodba, az isteni társaid mellé és ne gyertek ide többé! Játszodjatok valami isteni pókert, vagy mit tudom én!- kiáltottam rá.
- Vissza fogjuk venni, amit Kaguya tévedésből átadott az embereknek.
- A chakrám kell, mi? Na lesheted, amikod odaadom.
- Nem kell a beleegyezésed, akkor veszem el, amikor kedvem tartja.
- De nagy a pofád, baszki!
- Hiába próbálod leplezni, látom mennyire ideges vagy- nevetett elégedetten a kezemben tartott, remegő kunaira pillantva.
Előhúzott a háta mögül egy piros horgászbotot és felém lökte, de könnyedén kitértem előle.
- Az adatok mind tévesek voltak, igaz?- kérdeztem, miközben folyamatosan támadott.- Akkor járkáltok át ide, amikor akartok, csak félre akartatok vezetni, hogy azt higyjük még nem jösztök és felkészületlenek legyünk, amikor megérkeztek.
- Vág az eszed, kár hogy ezt már nem fogod tudni senkinek elmondani, mert itt meghalsz!- kiáltotta, majd teljes erejéből felém hajította a horgászbot végét, ami elől alig tudtam kitérni.
- Francba, ez nem viccel...- suttogtam.
- De én csak terepszemlét tartok most, hogy előkészítsem a dolgokat Momoshiki- samanak.
- Akarjam tudni, hogy ki ő vagy addig jobb, amíg nem tudom?- kérdeztem, mire a tag felnevetett.
- Hamarosan megismered.
- Hurrá...
Annak ellenére, hogy elméletileg csak körülnézni jött, nem hagyott fel a támadással. Én egyre fáradtabb lettem, ő pedig egyre gyorsabban csapott le rám. Nem volt egy lehetőségem se, hogy támadjak, teljesen sarokba szorított.