Kétség - [BEFEJEZETT]

XVIII. Fejezet

Beszélgettünk. 

A nap előrehaldtával egyre jobban éreztem magam, míg végül már nem is éreztem, hogy beteg lennék.

Időközben átöltöztem utcai ruhába; egy szaggatott farmert és könnyű pulcsit vettem fel. A rózsát az asztalomra helyeztem a legszebb vázánkba és az ágyról gyönyörködtem benne. 

Thomas nálunk ragadt, egyszerűen nem akart elmenni. Amikor már majdnem elindult, mindig volt egy szó, egy javaslat, ami beszélgetést generált.

Délután megnéztünk egy filmet és összebújtunk; itt megjegyezném, hogy ő volt az, aki magához húzott és én engedtem neki. A filmre nem is emlékszem, annyira el voltam foglalva a szőke hajának tanulmányozásával és az illata elemzésével.

Valahol a menta és a frissen mosott ruha illata között keresgéltem, de a rózsa is rajta maradt a felsőjén. 

- Kedvenc színed? 

- Kék - mondtam. De csak a szeme miatt tetszett.

- Mit szoktál csinálni szabadidődben? 

- Ööö… legutóbb futottam. - Ami rosszul sikerült így visszatekintve. 

- Semmi más? - kérdezte tágra nyílt szemekkel. 

- Nem tudok róla. - Na, ez a válasz teljes mértékben igaz. 

Ezután egy ideig csend telepedett ránk, de nem az a fajta kínos csend, hanem inkább nyugalommal teli és törékeny. 

Már éppen megszólaltam volna, de Thomas megelőzött;

- Még sosem találkoztam ilyen különleges és gyönyörű lánnyal, mint amilyen te vagy.

- Hát… én sem találkoztam - nevettünk mindketten.

- Már jobban nézel ki - vigyorgott teli szájjal és láttam, hogy folytatni akarja, de félbeszakítottam. 

- Mert jobban is érzem magam. Figyelj! Nagyon jó volt így, hogy átjöttél, de már délután négy óra és lassan anyu is hazajön. Nem szeretném, ha kérdezősködne. 

- Jó… megyek, de előtte még ki akarok próbálni valamit… 

Mélyen a szemembe nézett és lassan elkezdett közeledni felém. Mivel az ágyon ültünk egymással szemben, így nem kellett nagy távolságot megtennie kettőnk között. Én egy helyben vártam a folytatást, meg sem mertem moccanni, nehogy elrontsak valamit és tönkretegyem a pillanatot.

Tekintete a szememről az ajkamra vándorolt és egy futó mosoly kíséretében, mikor már olyan közel járt, hogy szinte egy levegőt szívtunk, végre összeértek az ajkaink.

Az ösztöneim nem késlekedtek; bal kezemmel átkarolva túrtam szőke tincseibe és úgy helyezkedtem, hogy minél kedvezőbb pózba kerüljek. Végigsimítottam a pólója alatt lapuló izmokon, a hasán, amit nem kis munkájába kerülhetett kockásra gyúrni. 

Viszont ő sem maradt tétlen; kezével a hátamat cirógatta és olykor magára hagyva az ajkam, telehintette kis puszikkal az arcom, le a nyakamon, egészen a vállamig, majd visszatért a számra.

Egyre gyorsabban vettük a levegőt és próbáltuk felfedezni egymás testét. Csókcsatánk egyre hevesebb lett, mígnem eluralkodott rajtam a sötét énem.