Kétség - [BEFEJEZETT]

XIX. Fejezet

MI A RÁK? Mi a szar ez? 

A bulis csávó falja az arcomat! Ezt MOST rögtön abba kell hagynia, vagy tökön rúgom! 

- Mit képzelsz vaddisznó? - morogtam rá állatiasan és ellöktem a picsába. 

Egy ideig lefagyott, nem tudta mi történt a “partnerével”, de én mit sem törődve a sráccal felkeltem és az ágy alá nyúltam. Kis kotorászás után kivettem a pisztolyomat, egy tartalék tárat és egy gránátot. 

A szőke hátraesett ijedtében és szaporán véve a levegőt kúszott a szőnyegen hátrafelé, közben végig engem nézett. Tekintetében zavart, értetlenséget, félelmet és még valamit láttam… Mi lehet ez?

Megértés, megvilágosodás? Mit bilágosodik ez?

Mit ne mondjak, olyan vicces arcot vágott, hogy kirobbant belőlem a nevetés, amin ugrott is egyet, de idejében lefogtam. 

Nem ölhetem meg… sajnos. Pedig úgy el tudnék játszani vele. Ha megölném,teljesülne egy vágyam. De ha ez megtörténne, akkor ő visszavenné az uralmat az én testem felett és én legyengülnék. Lehet, hogy meg is szűnnék, de ezt ő úgysem fogja megtudni soha!

Minden szálat elvágok, ami ehhez a testhez köti! Viszont, ezért meg kell dolgoznom! Ez okból nem öltem meg az anyját és a barátnőjét sem, mert aki fontos neki, az árthat nekem. 

- Ha utánam mersz jönni; megöllek! - vicsorítottam a képébe és nem mutattam, hogy ez csak üres fenyegetőzés.

Még egy ideig néztük egymást; én ridegen és méltóságteljesen - leendő uralkodóhoz híven, - míg el nem kezdett hevesen bólogatni. 

- Helyes!

Elégedetten hátráltam, de nyomatékként még az arcába köptem és csak utána távoztam a házból. 

Sokan voltak az utcán, pedig nem kellene itt lenniük. Otthon kellene várniuk, hogy értük menjek és levágjam a fejüket vagy kibelezzem a testüket! 

Végigballagtam az úton - nem kevés embert löktem fel - és még épp idejében fordultam hátra, hogy lássam, amint az ő anyja belép a háztömbbe és összeütközik a szőkével. Na pompás! El kell tűnnöm innen! 

Kibisztosítottam a Berettámat és befordultam egy sarokház mögé.