Kétség - [BEFEJEZETT]

XXI. Fejezet

Thomas

Az osztályterem ajtaja kiszakadt a tokjából és a darabjai szétszóródtak, de ez semmi, ahhoz képest ami rajtuk volt. 

Emberek! Halott emberek! A vérük még mindig folyt, pocsolyákba gyűlve csillogtak a padlón és a tetemek között.

A vér émelyítően fémes szaga belengte a levegőt és az egész szinte hihetetlen volt számomra. Az egykor fehér falakat vörösre festette, még a plafonon is volt belőle és csöpögött lefelé… rám.

Hat holttestet számoltam, mind egymáson rogytak össze a kijárat felé tartva, de ezek nem a robbanásban halhattak meg.

Vettem a bátorságot és közelebb léptem az egyikhez. Egy nálam alig egy-két évvel fiatalabb lány feküdt arccal a padló felé. Jobb ötlet híján a hátára fordítottam, hogy megállapítsam, mi okozta a halálát. Fekete haja ragacsos a vörös folyadéktól és a szeme még nyitva volt. Gyorsan lecsuktam és vizsgálódni kezdtem. 

Egy lőtt seb pontosan a szívébe, egy centivel sem arrébb. A pisztoly! És ezek szerint az az ovális cucc egy gránát volt.

Az osztályba már be sem néztem, ott talán még rosszabb látvány fogadott volna, de nem is volt rá időm, ugyanis meghallottam a kintről beszűrődő tömeg zavart kiáltozásán át a rendőrautó szirénázását, de a mentősök sincsenek már messze. 

Ha itt találnak engem, azt hihetik, én tettem mindezt. 

A hátam mögül neszezést hallottam és bizakodva fordultam hátra, hátha Melinda az és megmagyarázza ezt az egészet, de csalódnom kellett. A hatvanas éveiben járó portás állt tőlem alig egy méterre harcias pózban, kezében egy poroltóval és veszélyes grimasszal nézett rám.

Közben szuszogott, lehet kifullasztotta a lépcsőzés, de becsületére legyen mondva nagyon bátor és elhivatott a szakmája felé. 

Ez tuti azt hiszi, én voltam! 
Egy pillanatnyi feszült csend után döntésre jutottam.

Gyors mozdulattal kirúgtam alóla a lábát- a foci nagyon jó a lábizmoknak- és mást már nem is kellett tennem, mert a faszi leütötte saját magát esés közben, azzal az idétlen poroltóval és még földet sem ért, de én már futottam is a hátsóajtó felé (mert hát kell lennie egynek) és olyan szélsebesen sprinteltem, mint még soha, hogy a rendőrök előtt érjem el az ajtót.

A lépcsőn leérve, már hallottam őket, amint utasításokat adnak ki a behatolással kapcsolatban, de szerencsém volt és megláttam a nyitott kialakítású tornaterem melletti vészkijáratot.

Futottam, mint állat és megkönnyebbülve konstatáltam magammal, hogy nyitva is van. Kiestem rajta, - szó szerint - pontban akkor, mikor elől bezúzták az ajtót a rendőrök.

Feltápászkodtam a földről és elvegyültem a járókelők tömegében.