[SZÜNETEL] 𝐍𝐞𝐤𝐞𝐝 𝐤𝐞𝐥𝐥𝐞𝐭𝐭 𝐥𝐞𝐧𝐧𝐞𝐝

03. fejezet - International playboy

Szóval ja, elcsesztem. Ismét. De úgy tűnik, hogy hetek óta ez az egyetlen dolog, amit jól csinálok. Ha eltekintek attól, hogy ezen a héten már legalább négyszer megvádoltak azzal a saját szaktársaim - megjegyzem, lányok -, hogy kikezdtem a barátjukkal, miközben az egyetlen bűnöm az volt, hogy lusta voltam órán jegyzetelni, ahogyan a legtöbb lány szaktársam is. Kénytelen voltam valakitől elkérni a jegyzeteket, mert Kyungsoo ilyen terén iszonyatosan hasznavehetetlen. Ha én nem intéznék jegyzeteket, illetve körülbelül mindent, meghalna nélkülem.

Jungkook pedig a másik személy, aki folyamatosan azzal vádol, hogy a szerelmi életemet előtérbe helyezem a barátságunkkal szemben. Nem tudom, hogy ez számomra azért szokatlan, mivel Kyung meleg, ráadásul a legjobb barátom és ő csupán a "hivatalosan kinevezett lelki szemeteszsák" szerepét tölti be önként és meg sem fordult a fejemben, hogy az érzései irántam a baráti státuszból átmenne szerelmibe; vagy csupán azért, mert tudom, hogy Jungkook minden alkalmat megragad, hogy nyíltan flörtölhessen velem. Tudom, klisés, de nálam ez nagyon nem úgy működik szerintem, ahogy ő azt elképzeli sokszor. Persze, ez lehet annak is köszönhető, hogy körülbelül én vagyok az egyetlen lány eddig, akit nem tud az ujja köré csavarni és nem ugrálom körbe, amiért a BTS tagja. Könyörgöm, ő éppen ugyanolyan halandó ember, mint én vagy akár te, aki ezt olvasod.

Továbbá, Jungkook kikészít az örökös féltékenykedésével. Igen, vannak fiúk rajta kívül, akiknek tetszem, de ez teljesen normális. Érte meg legalább a fél világ odáig van. Ezt csak az ő idióta agya nem tudja felfogni. Tudom, hogy félt. Viszont ismerem és habár nem mondja el soha az okát a féltékenységének, tisztában vagyok azzal, hogy attól tart, elveszít, mint barátot. Amióta ismerjük egymást, szinte állandóan ott volt mellettem. Ha kellett, megvédett. A mai napig aggódik értem, mindig meg kell bizonyosodnia arról, minden rendben van velem, ha csak egy szóval is válaszolok és ő pontosan ettől tart: hogy egy nap egyszer csak megszűnnek ezek a beszélgetések. Fontos vagyok neki, ahogy ő is nekem. De nekünk egyszerűen nincs jövőnk és ezt ő is tudja. Vagy legalábbis, elvileg tudja.

- Jae-yah, ide tudnád adni a kulacsomat? - sétált felém Taehyung-sshi elfáradva, lihegve. Bólintottam, majd felálltam a tükör elől és odasétáltam a pulthoz, ahol a srácok cuccai voltak: kulacsok, nassolni valók és még sorolhatnám. Egyszóval minden, amire a srácoknak egy-egy próbán szükségük volt a túléléshez. Felvettem Tae-sshi kulacsát, majd visszasétáltam és a srác kezébe adtam, aki ekkor már elfoglalva az előre felmelegített helyemet, a tükörnek nekitámasztva a hátát ült és izzadt. Nagyon. - Ah, köszönöm szépen! Életmentő vagy.

Hogy mit keresek én a társaságukban? Konkrétan a fiúk sem tudták megmondani, miért is kellene velük töltenem a teljes szombati napomat, de már régen találkoztunk és nagyon hiányoztak. Ők hívtak, én jöttem. Ennyi az egész.

Na meg, szabadnapos voltam a munkahelyemen.

A következő, aki kidőlt, JK volt. Ledobta magát a földre, majd addig mocorgott ide-oda, keresve a megfelelő helyet, mígnem a fejét az ölemben találtam. Nem mintha zavart volna, elég gyakran előfordul. Volt, hogy egy közös óránk közepette ütötte ki magát és minden bizonnyal az én ölem bizonyult a legkényelmesebb párnának. Természetesen nem hibáztatom, hiszen szegény mindig kimerült. Ahogyan a többi srác is.

Nem sokkal később csatlakoztak a többiek is, s míg Tae is kényelemben helyezte magát az egyik vállamon, addig a másikat Hoseok foglalta el. Úgy éreztem magam, mintha valami két lábon járó ágy lennék. Namjoon, Jin és Jimin velem szemben leültek, Yoongi pedig mellettük hanyatt feküdt.

Ha megkérdezi valaki, biztos letagadom, de inkább lógtam velük, mint egy újabb kínosan csendes és magányos délután, ahol a legnagyobb szórakozásom az, hogy tanulok vagy éppen sorozatot nézek.