Harry Potter *oneshots*

negyedik

Az eddig még hűvös italom maradéka szinte felforrt a nagy hőség miatt, ami szokatlanul tombolt Londonban és igazából Anglia jelentős részein. Különös egy nyár volt meg kell hagyni. Letekintettem a kávéház teraszáról, sok ember szelte a szűk macskaköves utat, a meleg ellenére is. Én szabadnapos voltam, és terveim voltak egy bizonyos személlyel, akinek a társaságában kellett volna szenvednem már több, mint fél órája.

- Sajnálom, hogy késtem, de túl sok volt a vásárló nem hagyhattam a dolgokat kárba veszni, ma reggel valamiféle csúcs forgalom volt. Sajnálom többször nem fordul elő - hangjára kissé dühösen kaptam fel a fejemet. Nincs helye itt kifogásnak, késett pedig nekem ígérte ezt a napot.

- Kárpótlást követelek! - szólaltam meg sértett hangon. Nem mondott semmit csak mosolyogva átszelte az asztal és az eddigi tartózkodási helye közti távolságot. Fel se fogtam, de már felém magasodott nyurga alakja. Végig vezettem a tekinteteket rajta, számat beharapva állapítottáam meg, hogy tökéletesen festett a délelőtti nap sugaraiban.

- Sajnálom - időm se volt a lágy szavait felfogni, felrántott a kényelmes székemről és karjaiba zárt, miközben ajkait az enyémekre helyezte. Lágyan csókólt, mint mindig a nap első csókjánál. Szenvedve vettem tudomásul távolodását ajkaimtól.

- Ha kapok még egyet minden eddigi tettedet megbocsátom - kuncogva hajolt vissza le hozzám, ezzel teljesítve az ajánlatom ráeső részét. - Köszönöm - váltam el tőle, mikor már rendezetlenül vettem a levegőt.

- Ezt bármikor szívesen megismétlem és természetesen többet is kaphatsz - villantotta rám azt a tipikus csibész mosolyát, mire mint általában minden ehhez hasonló kissé perverz megjegyzésére mellkason csaptam őt.

- Itt bárki hallhat - suttogtam magam elé éreztem, hogy a fejemben kavargó gondolatoktól az arcom egyre vörösebb árnyalatot vesz fel.

- Mindenkinek tudnia kell, hogy te csak az enyém vagy - hangosabb beszélt a normálisnál a mosolya egy percre se hagyott alább, a már így is kínosan vörös fejemen nem segített a tudat, hogy a közelünkben lévő asztaloknál ülő vendégeik furcsálva kapták a fejüket a párosunk felé. Biztonság és takarás reményében magamhoz rántottam és a nyakhajlatába fúrtam a fejemet, ilyenkor néha szívesen lopnék a magabiztosságából.

- Miért nem tanulom meg, hogy veled nem lehet nyílvánoshelyen tartózkodni?- elengedtem őt és a kassza fel vettem az irányt.

- Mert te soha nem tanulsz a hibáidból, ezért vagyunk még együtt - kikerekedett szemekkel fordultam vissza hozzá.

- Szerinted számomra te csak egy hiba vagy? - nem nézett rám, nem is szólt hozzám, a pénztárhoz lépett és fizetett. Utána el akart menni mellettem, de eléléptem. - Nem tudtam, hogy te ezt így gondolod - a tekintetét mindenen végig vezette már a helységben csak rám nem nézett. Mégis, hogy változhat meg egy pillanat alatt a hangulat kettőn között? Fájt amit mondott és az is, hogy nem tud rám nézni egy ilyen kijelentés után. - Figyelj - odaléptem hozzá, és a pólójánál fogva lerántottam magamhoz, behunytam a szemeimet és homlokomat az övének dőltettem. - Te minden vagy az életembe csak hiba nem, nálad nagyszerűbb dolog nem volt még az életemben.. - nem akartam ezt a beszélgetést ilyen nyílvános helyen folytatni, így egyszerűen elhopponáltam magunkat a lakásomhoz, amin meglepődött picit. Tudta jól, hogy előbb futnék el Skóciába, mint, hogy oda hopponáljak.

- Miért jöttünk ide? - hangja teljesen érzelem mentes volt, nem tudtam elképzelni, hogy mi üthetett belé.

- Mert, amit most mondani fogok nem tartozik másokra. Szeretlek téged George Weasley - mosolyogtam fel rá játékosan, teljesen figyelmen kívül hagyta, mind az amit mondtam. - Valami rosszat tettem? Haragszol?