| LOKI | - Gyásztánc (Complete)

"You'll never find me"

"I can't take this, I might break it
 Watch it all fall down So come give me the truth you hide
 Feed the pain inside I'm lost, you'll never find me
 I'm lost, you'll never find me

I'm lost
Come for me 

I'm not doing fine"

¤ - ¤ - ¤ - ¤ -¤ - ¤ - ¤ - ¤ -¤ - ¤ - ¤ - ¤ -¤ - ¤ - ¤ - ¤ -¤ - ¤ - ¤ - ¤

Nem tudta,hogy mióta gyalogol. A lábai mintha nem is a sajátjai volnának,csak menetelt,ment tovább. A vértől már viszketett a keze,de valamiképp nem tudta ez igazán zavarni. A ruhája is ettől ázott,a cserzett bőr mellény,a lenvászon ing....Nem tudta melyik a lányé. Nem tudta melyik a banditáé. Végtére is,mindegy volt. Mindketten halottak. A herceg lassan vette a levegőt,egyenletesen. 

Bal láb,jobb láb.

Bal láb,jobb láb.

Ebbe tudott kapaszkodni. Ez volt az egyetlen kapaszkodó a való világhoz. Még arra sem bírt gondolni,hogy mi lesz. Mi lesz nélküle. Nélküle ő egy semmi. Nélküle ő elveszett,és soha nem kerül meg. A szíve mélyén tudta ezt. 

Az elméje megmaradt szilánkjai remegtek és kérték,könyörögtek,hogy nézze meg őket. Loki nem akarta...nem nem...úgy vágtak...úgy fáj...Megállt a mezőn amin átvágott,és a fejét rázta. 

-Nem nem nem nem...HAGYJ BÉKÉN!-az ordítás miatt a madarak a közeli csalitosból felszálltak. A herceg a a kezeit a fejére szorította. A térdei remegtek. Minden elcsendesült. Loki pislogva nézett fel a vérmaszatos arcával. Csend. Sóhajtott egyet. Végre. 

Továbbindult,átölelte magát. Fázott. Rettenetesen fázott. Belülről rázta a hideg,megragadta őt és megcibálta.A palotát mintha észre sem vette volna. Asgard arany tornyai,boltíves kapui,és mellvédjei akár a szellemek úgy tűntek neki. Tán ő is szellem volt. 

A fekete hajú csak kiáltozást,sikoltozást hallott. Nem tudta mit mondanak,nem is számított. Ő már elveszett,és soha senki nem találja meg. Csupán azt érezte,hogy két gyengéd tenyér simítja meg a karját,és tolja át folyosókon,galériák mellett,fel egy szobába. 

Ez az ő szobája. 

A férfié aki volt. Igen....igen ismerte őt. Ez az ő szobája. Ismerős volt. Minden olyan ismerős volt. Az ágyra nézett és látta őt. Mezítelen volt,puha bőrén megcsillant a fény. Intett neki. Intett,hogy jöjjön. Szeresse,úgy ahogy minden este. Adja neki testét,lelkét. Annyira hiányzott neki. Az aki az életet jelentette,a szíve volt,a lelke,most már nincs többé.Loki megremegett. 

-Kisfiam....kisfiam....mi lelt téged?A herceg Friggára nézett,vissza az ágyra,ami már üres volt. Eljön érte. Tudta,hogy,eljön még érte. Vissza nézett az anyjára,kinek könnyes volt az arca.