Beszélj, mint egy angyal, te ÖRDÖG/Harry Potter fanfiction /

~1.8~ csalódás

Némán ültem a vacsora asztalnál és a bátyámat figyeltem, aki vidáman tömte a gyomrát mindenféle finomsággal, a barátja Ronald mellett. A szívem fájdalmasan összeszorult. Majdnem lelökött a seprűmről, de még csak észre sem vette. A többiek mellettem minden erejükkel próbáltak jobb kedvre deríteni, kivéve Dracot és Blase-t aki meredten bámulták a fekete hajú szemüveges fiút.

A szöszi hirtelen felpattant, majd intve a csatlósainak elindult a másik asztal felé. Én is fel akartam kelni, de a sötét bőrű barátom a vállamnál fogva visszanyomott a padra.

-Érted csinálja, szóval hagyd- suttogta a fülembe úgy, hogy csak én halljam. Egy pillanatig elgondolkodtam, majd visszaereszkedtem a padra és csak figyeltem az eseményeket.

Pár perc múlva egyszerűen hátat fordított a bátyáméknak és visszaült az asztalunkhoz.

-Draco... - kezdtem, de félbeszakított.

- Csak annyit mondtam, hogy jobb lenne ha óvatosabb lenne. - vont vállat, majd beletemetkezett a vacsorába.

***

Másnap reggel meglepetten láttam, hogy a bátyám és a barátja eléggé kimerültnek tűnnek. Nem igazán érdekelt mivel múlatják az éjszakáikat, de bántott hogy szinte teljesen idegenként kezel. Többet nem néztem az asztaluk felé.

***

Egyedül sétáltam az órákra. A barátaim megértették, hogy egy kis időre van szükségem, ahhoz, hogy visszacsöppenjek a mindennapokba.

Csodálattal szemléltem a vastag kőfalakat amik annyi titkot és emléket őriztek.

Éppen be akartam fordulni egy sarkon mikor meghallottam a bátyám és barátja hangját.

Ronald igencsak morcosan magyarázott.

-... Nem csoda, hogy mindenki utálja - mondta Harrynek - Ez a lány kész rémálom!

Hirtelen Hermione fordult be az elágazásnál. Egy pillantás elég volt, hogy észrevegyem, sír. Rájöttem, hogy a fiúk róla beszéltek. Igaz, hogy a lány eléggé tudálékos, de biztos voltam benne, hogy nem tett semmi olyat, amivel megbánthatna valakit.

- Szerintem meghallotta.-mondta a bátyám, hangjában egy cseppnyi bűntudattal.

- Na és aztán? Biztos ő is észrevette, hogy nincsenek barátai. Na mindegy, mi van a húgoddal?

-Ah nem tudom. Nem is beszéltünk már rég óta. Tudod ő a Mardekárba került, szóval...

-Nehéz lehet - bólogatott Ron, mire összeráncoltam a szemöldököm.

-De ő nem olyan, mint a többiek, nem gonosz... De... Aggaszt a Malfoy-jal és Parkinsonnal kötött barátsága... Meg hát a Mardekárról beszélünk...-a fiúk hangja egyre halványodott, én pedig a hideg falnak támaszkodtam.

A szívem apró darabokra hullott szét. Megfordultam és elrohantam az ellenkező irányba, mint amerre igyekeztem.

A lány mosdóban álltam meg. Ekkor nem bírtam tovább és a térdem felmondta a szolgálatot. A földre estem és keserves zokogásba kezdtem. Nem érdekelt, ha valaki meglát, ha futótűzként terjed a megtörtségem híre.

-Sierra?- hallottam meg egy hangot a közelemből. Felnéztem, és Harmione könnyáztatott arca került a szemem elé.

-Én... Én... - nem tudtam befejezni. Újra eleredtek a könnyeim, majd megráztam a fejem.

- Hallottam, hogy mit mondtak rólad, - tereltem, mire láttam, hogy megint könnybe lábadnak az íriszei, - de szerintem nincs igazuk. Te egy nagyon kedves lány vagy, Ronald egyszerűen féltékeny rád.